Az egész játék nem indul túl biztatóan – a duzzogó Pókember kiabál egy hatalmas csata közepén, emberek hullanak, mindenféle járművek robbannak körülötte, ő pedig csak azt hajtogatja: Mary Jane, Mary Jane! Mi pedig marhára nem értjük, hogy mi történik éppen. In medias res. Bele a közepébe – ahogy azt tanultuk az ókori irodalom kapcsán, és a fejlesztők éltek is ezzel a megoldással, ugyanis amint a kezünkbe kerül az irányítás, le kell vernünk néhány tucat szimbiótát, meg kell menteni pár embert és valamiért még Mary Jane is utál minket.
Mielőtt lenne időnk elgondolkodni ezen az egészen, vált a program és a történet elejére kerülünk. Ekkor viszonylag még minden békés, azt leszámítva, hogy Venom visszatért a városba, és kezdésnek velünk törli fel New York egyik impozáns utcáját. Már éppen készül apróra törni a koponyánkat, mikor a szimbióta gondol egyet és átmászik kedvenc Pókemberünkre, ezzel együtt ismét átvehetjük az irányítást. Nincs is más dolgunk hirtelen, mint helybenhagyni az öreg Venomot és ennek a legjobb módja, ha rögvest hozzá is vágjuk a közelünkben található összes járművet. Mikor ellenfelünk kifekszik, Mary Jane-t kell sürgősen kórházba kísérnünk és mikor épp fellélegeznénk, akkor egy bandaháborúba csöppenünk és még Luke Cage is felbukkan a színen. Akcióban tehát nem lesz hiány, és ez nem csak a program elejére igaz, gyakorlatilag egy perc megállás nincs a vége feliratig.
Kár lenne tovább tartogatni a lényeget: a Web of Shadows meglepően jól sikeredett, főleg annak fényében, hogy a Treyarch eddig mennyit szerencsétlenkedett ezzel a franchise-zal. Nem tudni, talán a Shaba Games közreműködése tette fel a habot a tortára, de minket, játékosokat ez nem kell érdekeljen, hiszen végre itt egy Pókember-játék, amit élvezet nyüstölni. Nem ostoba filmadaptáció, hanem egyedi történettel rendelkező program, amiben mind a jó, mind a gonosz oldalról számos ismerős feltűnik. Volt már itt szó Luke Cage-ről, de lesz Fekete Macska, Rozsomák, Fekete özvegy, és olyan rosszcsontokkal mérhetjük össze az erőnket, mint például a Rinó, a Keselyű, Elektró, és természetesen Venom sem csak a nyitányban teszi tiszteletét. A nagy poénok ellövése nélkül a történetről csak annyit, hogy szimbióták lepik majd el New York-ot, és rászállnak mindenkire akit csak érnek, s ennek folyományaként olykor még a baráti karakterek is megőrülnek.
Na de visszatérve az akcióra: eszméletlen jó lett. Nem találták fel a melegvizet, de ezúttal a fejlesztők nem elégedtek meg azzal, hogy lesz egy csomó kombó és majd azzal elleszünk a játék végéig. Most ennél jóval többet kapunk. Marad ugyan a hihetetlen sebességgel lenyomott kombinációk hatására bekövetkező különleges modzulatok sorozata, de emellé tempó és eszméletlen nagy változatosság is társul, csak hogy a folyamatosságról ne is beszéljek.
Nehéz írásban megjeleníteni a lényeget, de arról van szó, hogy ha elég ügyesek vagyunk, akkor a játék nem csupán arról fog szólni, hogy odamegyek egy ellenfélhez, megverem és keresem a következőt, hanem egy hatalmas támadáshullámá is bővíthetjük a csetepatékat. Elindulunk egy banditáról, megpofozzuk és már repülünk is tovább a másikra, nyakon csapjuk és jöhet a következő, egészen addig, amíg el nem fogynak – mindezt úgy, hogy le se vesszük az ujjainkat a gombokról, mert minden kézre áll és a rendszer lehetőséget ad arra, hogy sok kis ütés helyett egy eszméletlen nagy láncreakciót hozzunk össze. Tökéletes példa erre egy korai szituáció: adott egy park, amit házak határolnak, és a parkban épp egy találkozó folyik, amit orvlövészek akarnak meghiúsítani: összesen huszan. Nekünk gyakorlatilag van két percünk, hogy leszedjük őket és ezt másképp nem lehet, csak ha nekiindulunk és ellenfélről-ellenfélre pattogva elimináljuk őket. Egyrészt ez irgalmatlanul látványos, izgalmas és hihetetlen élmény, ahogy megállás nélkül daráljuk le az ellenfeleket. Ennek egy durvább megoldása, mikor a Keselyűt kell az égről leszednünk és csak úgy tudjuk elkapni, ha a levegőben keringő ellenségekre ugrálva követjük – itt sincs megállás, ugrunk, ütünk, ugrunk, ütünk, aztán elérjük a célt, beviszünk egy durvább csapást és ezt adig folytatjuk, míg a Keselyű a porba nem hull.
Az akció elsajátítása egyszerű (kontroller használata melegen ajánlott), és mindezt tetézi, hogy bármikor válthatunk a piros-kék és a fekete pókruha között – a két kosztüm gyakorlatilag két különböző stílust jelent. Emellé jön még egy nyitott város, változatos küldetésekkel és részleteiben rombolható környezettel. Hajigálhatjuk a kocsikat (csak fekete ruhában), a járművek robbannak, kidőlnek a lámposzlopok, eltörnek a tűzcsapok, amortizálódik a házak homlokzata, összetörnek a tereptárgyak, betörnek a kirakatok. A harc a levegőben is folyamatos, sőt, ezúttal, akárcsak a második Pókemberes filmben, a függőleges házfelületeken is verekedhetünk – vált a kamera, minden átlátható és újabb szinten folyik tovább az akció. Ugyanazok a gombkombinációk különböző mozdulatokat hoznak elő a levegőben, a falon és sima vízszintes felületeken, szóval változatosságban tényleg nincs hiány.
Hálóhintázni ugyanolyan élvezetes mint eddig, csak most még ez is sokkal lendületesebb, bármikor vadászhatunk a bandákra az utcákon vagy hajthatunk végre küldetéseket. A pókösztönünk (egyetlen gombnyomás) rögtön jelzi, merre is vannak az ellenfelek, házfalakon keresztül is, és higyjétek el, bár a grafika nem csúcsszuper, a látványt ezúttal nem érheti komoly panasz. S ez még mindig nem minden, a bemelegítés után beindul a történet, New York teljesen megváltozik, ellepik a szimbióták és az egész játék egy komor felhangot kap. Ruhánk sem viccből van kettő, a program számolja, hogy mennyit használjuk őket, és a cselekmény fontosabb fordulópontjain választanunk kell, hogy a kék-piros vagy a fekete utat választjuk. Ezzel nem csak a történetet befolyásoljuk, de döntésünk hatással lesz a végkimenetelre is. Összesen négy variáció van a játékban, szóval a többszöri végigjátszás lehetősége is adott. Akadnak ugyan néha kameranézeti gondok, de korántsem akkora mértékben, hogy igazi gond lenne, így nyugodt szívvel ajánljuk ezt a játékot az akcióprogramok szerelmeseinek, ugyanis Pókember ezúttal nem okoz csalódást ezen a fronton. Eddig sosem látott, érdekes történet, folyamatos fejlődés, egyre jobb kombók és iszonyatosan intenzív, rengeteg elemből álló folyamatos akció, nyakonöntve a tipikus Marvel feelinggel és rengeteg szereplővel. Ha ez nem győzött meg, akkor ez nem a te programod, de ha csak egy kicsit is megmoccant benned valami az olvasottak alapján, akkor nem fogsz csalódni – húzz álarcot, és nyomás!