Aszályként hivatkozni rá talán túlzás, de valamennyire azért helytálló, hogy a PlayStation 2 által biztosított végeláthatatlan bőség után az utódon már meglehetősen szűk marokkal mérték azokat a japán szerepjátékokat, melyek vagy maradandó nyomot hagytak maguk után, vagy az innováció legkisebb vágya nélkül is előrébb tudták lendíteni a műfajt. A rendkívül vegyes fogadtatásra lelt Final Fantasy 13-saga, a furcsa irányt vett Tales of Xillia mellé persze odarakhatjuk a korszakalkotóan jó Ni No Kunit, vagy egy kis csalással a Persona 5-öt, de igazán jó JRPG-ket ekkor valamiért inkább a Nintendo platformok tudhattak magukénak, nem feledkezve el az Xbox 360 börtönében ragadt, minden ízében zseniális Lost Odyssey-ről, vagy az egészen kellemes Blue Dragonról. Éppen ezért is van most jó dolga a stílus híveinek, hiszen a PlayStation 4-dömping ereje azóta is kitart (a Switch pedig lényegében élen jár ezen a téren), és az aranykorszaknak még messze nincs vége. Ilyen jó táptalajra értelemszerűen azok is ültethetnek, akik korábban ezt nem tehették meg, ahogy azt a szinte semmiből érkezett Chained Echoesmögött álló álló Matthias Linda is tette, aki egymaga állított modern emlékművet a stílust csúcsra juttató 16-bites játékoknak. Emellett ugyancsak ezt az irányt követi a Game Pass és a PlayStation Plus előfizetéssel repülőrajtot vett Sea of Stars is, amely ugyanebbe az érába igyekszik visszatérni, csak épp a modern kor erejével.
Csillagok szárnyán
Ehhez pedig a jól megszokott eszköztárat veszi igénybe, azaz két, kezdetben fiatal és bohó főhőst, Valere-t és Zale-t, a napforduló harcosait, akik menet közben válnak világmegmentő hősökké. Szintén felvonultat a program egy titokzatos főgonoszt és annak csatlósait, valamint egy olyan univerzumot, amely telis-tele van szörnyekkel, akadályokkal, na és persze felfedezésre váró helyszínek tömkelegével. A Sea of Stars mindezt kisebb-nagyobb szigetek formájában tálalja, melyek mindegyike olyan egyedi zóna, ahol tematikus ellenfelek, a továbbjutást meggátoló feladványok és NPC-kkel teli települések találhatók, melyek aztán átvezetnek a következő, szintén lineáris helyszín felé.
A központi magot alkotó csapat pedig épp itt igyekszik boldogulni: a nap útját járó harcos, Zale, a holdistennő nyomdokait követő Valere és a kettejük gyerekkori, mágikus képességekkel nem rendelkező ismerőse, a határtalanul életvidám Garl, aki harcos-szakácsként próbál támogató szerepet betölteni. Erre pedig bőven akad lehetősége, a Sea of Stars játékidejének jelentős részét ugyanis a harcok teszik ki. Bár random összecsapások szerencsére nincsenek, az egyes terepeket tarkító szembenállókat a szűk mozgástér miatt elég nehézkes kikerülni, így a konfrontáció szinte elkerülhetetlen, ami a műfajt ismerve persze egyáltalán nem olyan meglepő. Maga a harcrendszer pedig szintén nem okoz meglepetést, ihletnek ugyanis a Mario & Luigi RPG szériát használta fel a csapat, vagyis keveri a passzivitást és az aktivitást: minden karakter egy akciót hajthat végre a maga körében (legyen az támadás, képesség vagy kombó használata), az ellenfél pedig meghatározott ponton jut szerephez.
A csavart igazából két elem szerepeltetése adja: egyrészt az, hogy támadás vagy védekezés esetén a csapás bevitele/bekapása pillanatában egy gomb lenyomásával erősíthető vagy tompítható a hatás, másrészt, hogy az ellenfelek bizonyos időközönként igyekeznek bevetni különleges képességeiket, melyekre több körön át készülnek. Ha azonban az ekkor a fejük fölött feltüntetett támadási formából adott mennyiséget és típust elszenvednek, letesznek erről a tervről. Kár, hogy ennek kivitelezése sokszor lehetetlen, mert egyszerűen nincs elegendő idő vagy akciómennyiség, ám önmagában véve érdekes és izgalmas, plusz nyújt némi egyediséget egy alapvetően unalomig ismert rendszerben. De ennyit és nem többet: a Sea of Stars ezen sajnos soha se tud túllépni vagy fejlődni, az első órákban látottak fognak végigkísérni minket a körülbelül 30 órás történet alatt.
És ha a harcrendszer meglehetősen felszínes, monoton és önismétlő, akkor ezek nagy része a sztoriról is elmondható, amely kétség kívül felidézi a 16 bites korszak elemeit, de göcsörtösen ragaszkodik is hozzájuk. Zale és Valere mintha egy és ugyanaz a személy lenne, a szeretetteljes Garl és a később csatlakozó társak pedig igyekeznek betölteni azokat a kliséket, amiket a műfajtól elvárunk, sokkal élvezetesebb és hangulatosabb végeredményt produkálva, mint amire a főszereplők képesek. Ami azért is különösen fájó, mert a Sea of Stars világa nem csupán változatos, de már-már álleejtően gyönyörű is. A pazarul festő napszakváltást a játékmenetbe is integráló körítés egy egészen varázslatos világot fest le, amit linearitása, szuperkorlátozott mozgási lehetőségei ellenére élvezet felfedezni. Ugyanakkor muszáj a helyén kezelni a programot: egyszerű, felszínes, mélységgel nem rendelkező, hangulatos időutazás ez a múlt egy idilli változatába, amely modern eszközökkel nyújt belépőt egy határtalanul változatos élményeket rejtő műfajba. Színvonalas, tartalmas főhajtás a nagy klasszikusok előtt, de saját maga már nem tud azzá válni.
