Még 2016-ban indította útjára az EA a kisebb stúdiókat támogató EA Originals kezdeményezést, melynek olyan címeket köszönhettünk eddig, mint az A Way Out vagy az Unravel Two. Most pedig a Jo-Mei Games alkotása is bekerült a kínálatba, a kérdés már csak az, vajon fel tud-e nőni az illusztris felhozatal többi tagjához?
Vihar közeleg
A Sea of Solitude a magány és a depresszió témáját járja körbe: a játék világában a magukra maradt emberek szépen lassan szörnyé válnak, és így jár főhősünk, Kay is. A fiatal nő egy elárasztott város kellős közepén bolyong egy apró csónakban, és minden vágya, hogy visszaszerezze emberi oldalát. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehesse, egyaránt szembe kell néznie saját belső démonaival és múltja sötét foltjaival.
Az izgalmas koncepció mögött egy platformer mechanikái lapulnak. A Sea of Solitude vízzel elárasztott városában egy fénygömb vezeti Kayt, a mi feladatunk pedig az, hogy a különféle akadályokat legyőzve kövessük ezt a gömböt. Alapvetően megbízható csónakunkkal tudunk közlekedni az elárasztott utcákon, de sokszor elő fog fordulni az is, hogy a lélekvesztőt hátrahagyva háztetőkön ugrálva kell boldogulnunk. Az akció szerencsére elég változatos, a legtöbb helyszínnek megvannak a saját, egyedi mechanikái, melyek bár nem túl bonyolultak, azért így is megakadályozzák, hogy a játék unalmasnak vagy monotonnak érződjön.
Az pedig külön tetszetős, ahogy főszereplőnk hangulatának függvényében a pálya is megváltozik. Ha például valaki sír, akkor a vízszint emelkedik, vagy ha Kay épp maga alatt van, akkor az ég beborul és egyik pillanatról a másikra egy felhőszakadás kellős közepén találjuk magunkat. Pont ez a látvány és hangulat az, ami igazán emlékezetes játékká teszi a Sea of Solitude-ot. Amikor a csónakunkra szerelt lámpa fényköréből kilépünk a tomboló viharba, az valami félelmetesen hangulatos tud lenni, de az én kedvenc helyszínem az iskola lett, ahol a végén már szinte vaksötétben, ellenfeleink vörös szeme alapján kell tájékozódnunk, hogy vajon merre mehetünk, és hol vár ránk a biztos halál.
Harcolni a szó hagyományos értelmében nincs lehetőségünk, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy utunk békésen telne: a városban ugyanis más szörnyek is tanyáznak, és nem mindegyik olyan jámbor, mint Kay. Rendszeresen meg fog gyűlni a bajunk például a rosszindulatú árnyakkal (bár őket a fény segítségével azért elintézhetjük), illetve követ minket egy vízi szörny is, mely gondoskodik róla, hogy úszás közben, csónakunk nélkül soha ne érezzük magunkat biztonságban. Ráadásul három főellenség is vár ránk, akiknek a leverése, ha nem is túl izzasztó, azért feldobja a játékmenetet.
Az irányítás viszont sajnos nem lett a legjobb: Kay karaktere néha vonakodik felkapaszkodni a kiszögellésekre, ami főleg akkor lehet problémás, ha épp a vízből menekülnénk ki egy biztonságot jelentő tetőre, de nem tudunk.
Csónakázzunk!
A Sea of Solitude egy kellemes színfoltja az idei játékfelhozatalnak, mely egy igen aktuális témát boncolgat ötletes sztorival és nagyszerűen eltalált hangulattal. Igaz, az irányítása helyenként elég darabos, de ettől függetlenül a játék bárkinek ajánlható, aki kedveli a komolyabb témákat feldolgozó címeket.
