Autót vezetni élvezet, ezt mindenki tudja, aki beült már a volán mögé, és nem csak a belvárosi dugóban túráztatta meg a gépet, amihez a türelmes kollégák dudálása adta a háttérzenét. A motor azonban egy teljesen más stílus. A szabadság érzése, a természettel kötött közelebbi kapcsolat megteremtése, a szél ereje egyedi kémiát teremt, ami utánozhatatlan és megismételhetetlen. Ezt azonban játék nem tudja visszaadni, sőt a fejlesztők többnyire meg sem próbálkoztak a lemásolásával. Kivétel ez alól a licencjátékok nagymestere, az olasz Milestone, hiszen a MotoGP- és WRC-sorozattal évente visszatérő csapat 2015-ben kicsit felszabadult a ralisport hivatalos feldolgozásának elvesztésével (az ugye átkerült a francia Kylotonnhoz – lásd 60. oldalunkat a teszt miatt). Noha a stúdió neves versenyzők életútjának adaptálásával vissza-visszatér a műfajhoz (Loeb, Rossi), 2015 márciusában egy merész lépéssel nekiállt egy új brand felépítésének, ami a motorversenyeket a szokottól eltérő megközelítésbe helyezi. Nem csak kötött, a MotoGP-szériából ismert hagyományos versenypályákkal, valamint az unalomig ismert kategóriákkal, hanem tulajdonképpen mindennel, ami ebbe az ágazatba belefér. A Ride nem volt tökéletes, kevés pályát kínált, a látvány terén sem hasított, de érdekes alternatívának bizonyult az utcai versenyzést egyre inkább nélkülöző piacon. A Milestone pedig úgy érezte, van még lehetőség a témában, így elkészült a második epizód.
Nyeregbe!
Ugyan az első Ride az eltűnő és tönkrement mentések, valamint a végtelenbe nyúló töltési idők kapcsán vált hírhedtté, a folytatás hála az égnek tisztára mossa a cím megítélését. Ezúttal a mentésekkel semmi gond, a töltési idők is lerövidültek (noha nem villámgyorsak), sőt a PC-s port is optimalizáltan, gond nélkül fut, ami az indítás után egyből nyilvánvalóvá válik. Természetesen a megszokottak szerint ezúttal is kialakíthatunk egy versenyzőt, névvel láthatjuk el, megadhatjuk a nemzetiségét, kiválaszthatjuk a ruházatát, sőt a vezetési stílusát is. Ha pedig mindezzel megvolnánk, az idő elleni és gyors futamokon, valamint az osztott képernyős offline, illetve maximum 12 fős online megmérettetésen túl nekiállhatunk a hagyományos karriernek, ami négy kategóriában kínál több mint kétszáz megmérettetést, persze lebontva az eltérő erejű gépekre. Utóbbiakat is testreszabhatjuk (lásd keretes írásunkat), amihez persze a teljesítményünk függvényében kapott pénzmag áll rendelkezésre. Továbbá fontos tényezők ezúttal a napi és heti kihívások, na és a tokenek, amikkel további érdekességek nyithatók meg.
Ezzel a másodlagos fizetőeszközzel nemcsak a csapatunkat fejleszthetjük és bővíthetjük (visszatér a világranglista, aminél a fő cél az első helyezés megszerzése, ezúttal már nemcsak szólóban, hanem csapatunk által is), de skillszerű extrákat is megnyithatunk. Az egyik segítségével több kreditet kapunk a sikeres futamok után, a másikkal adott gyártó gépeit vásárolhatjuk meg olcsóbban, míg a harmadikkal csapattársaink képességeit növelhetjük. Ennek hála odafigyelünk arra is, melyik vasparipát választjuk egy-egy kategórián belül, lehetőségünk pedig van bőven, hiszen 20 cég kínálatából szemezgethetünk, ami több mint 170 kétkerekűt takar.
További bővítések
Némi kritika azért is érte az első epizódot, mert kevésnek bizonyult a pályák száma. Nos, ezúttal visszatért a Ride teljes felhozatala, avagy 14 helyszín, köztük olyanokkal, mint a Donington Park, a Road Amercia, a francia Riviéra, vagy mindenki kedvence, Sierre Nevada. Ám mindezek mellé kaptunk újakat is, szám szerint 13-at, avagy majdnem duplázódott a mezőny. És míg a Hellenic Towers (Görögország), a Viking Valley (Norvégia) vagy az Eastern Mountains (Indonézia) a helyi jellegzetességekre épít, addig bemutatkoznak olyan közismert és közkedvelt versenypályák is, mint mondjuk a Nürburgring, Monza, illetve az International North West 200. Mindez 13 országot jelent, amin belül érthető módon Olaszországé a domináns pozíció (összesen nyolc területtel), szóval van választék. Azt azért hozzátenném, hogy mivel a Ride egyik sajátosságát a hagyományos utcai versengés jelenti, van még hova bővíteni a kínálatot, az ember szívesen járná körbe a teljes Földet azért, hogy minden kontinensen, minden nagyobb nemzet útjait és jellegzetességeit megtekinthesse a motoron ülve. Persze ne legyünk elégedetlenek, elvégre a szerteágazó kínálatnak hála mindenféle pályakialakítással találkozhatunk, ám mivel a hagyományos körversenyekre a MotoGP az ideális választás, a Ride-nak jobban állnának a Sierre Nevada és Hellenic Towers jellegű helyszínek – mondjuk legalább harminc hasonló opcióval.
Szőrén a vasparipát
Egyébként minden téren javítottak a fejlesztők az előző részhez képest. A fizika rendben van, a teljes játékmenet egy átmenet az árkádosabb és a félszimulátoros megoldás között, noha inkább utóbbi felé hajlik. A belső nézet még mindig jól szerepel, legyen szó a sisakon belüli vagy kívüli kameraállásról, bár izgalmasabb lenne, ha a zene mellett a szél is hangsúlyos szerepet kapna a hangzás terén. Ha pedig audio, akkor térjünk rá a motorhangokra is, amik jól szerepelnek, de sajnos nem kiemelkedők, így ezen a szegmensen még lehetne javítani. Nem úgy az MI terén, ami már tavaly is működött, idén pedig még jobb lett: riválisaink néha lökdösődnek, egyszer-egyszer nagyon elhúznak, de összességében nem tévedhetetlenek. Volt olyan helyzet, mikor a második helyen tanyázva folyton a sarkamban volt a harmadik, aki az utolsó kör elején jól be is előzött, majd párszáz méteren előttem robogott, hogy végül elhibázzon egy annyira nem is veszedelmes kanyart, aminek hála egyből a susnyásban végezte a szerencsétlen.
Mindent összevetve tehát elmondható, hogy az immáron sorozatként elkönyvelhető Ride a Milestone jelenlegi legjobbja. Élvezetes, egészen szép lett (az esőben versenyzés teljesen sajátos élmény), kellőképpen tartalmas is, bár van még hova fejlődnie a szériának. Elsőként a hangokra kéne kicsit jobban odafigyelni, illetve azt sem árt eldönteni, hogy az árkádosabb versenyek vagy a félszimulátorok rajongóit akarják megcélozni a programmal. Persze a részletes beállításoknak hála egyénire szabhatjuk ezt az opciót is, de mivel a MotoGP megfelel a realisztikusabb vezetés kívánalmainak, a Ride bőven elmehetne egy kicsit kevésbé földhöz ragadt irányba. A tényleges motorozás érzetét így sem, úgy sem lehet maradéktalanul átadni, azonban az élvezeti faktort meg lehetne ragadni a szép tájak, az olajozott irányítás segítségével. Oké, erre itt lesz a hamarosan érkező Moto Racer 4, de valamivel csak fel kell dobni majd a Ride harmadik részét is.
