Resident Evil 3 (Remake) teszt

Kicsivel több mint egy éve már, hogy 21 esztendőt követően a Resident Evil 2 nemcsak végre visszatért közénk, de újból elfoglalta trónját, miközben a hetedik rész óta a széria ismét önmagára találva egyengette a horrorjátékok útját. Most pedig, hogy mi magunk is vírusokkal harcolunk, mi történik? Nemcsak visszatérhetünk Raccoon Citybe, ahol ismét mutánsokkal és halottakkal küzdhetünk, de mindezt egy a tavalyihoz hasonló felújításban tehetjük, méghozzá úgy, hogy a 2019-es varázslat ezúttal is működik, ezzel továbbra is biztosítva a Capcom diadalmenetét. Igen, év végén még jó eséllyel találkozunk a Resident Evil 3 címmel, méghozzá valahol a tíz legjobb idei játék listáján. Hamarosan azt is elárulom, hogy miért.

Jill rémálmai

A legelső epizódban bemutatott, a Spencer-kúriában történt események után érthető, ha Jill rémálmokkal küzd, elvégre amit az Alpha csapat ott átélt, az nem éppen mindennapos dolog. Ehhez képest hősnőnknek nincs sok ideje a pihenésre és nyugalomra, elvégre Raccoon City utcáin a játék indítását követően igen gyorsan elszabadul a pokol, aminek hála a főszereplő bőrébe bújva bizony menekülnünk kell – méghozzá nem is akármi elől: egy hatalmas alak veszi üldözőbe, mintha amúgy nem lenne elég gond a zombifikálódott kutyákkal és emberekkel. Pedig van bőven, így laposan fel kell kötni a babydollt, pláne, hogy elsőre minden zárva, egy csomó útvonal nem használható, viszont szépen végig kellene vergődni a városon, segítve a túlélőket, összedolgozva a még életben maradt szervekkel. Persze ezek közül egyik sem megy zökkenőmentesen, így hát maradnak a rendelkezésre álló lehetőségek, hogy túlélve az éjszakát és megszerezve az Umbrella ellen felhasználható bizonyítékokat kijussunk a halálra ítélt városból.

Be kell valljam, nekem mindig a Resi 2 volt a kedvencem a sorozatból, majd utána következett a Code Name, míg a 3-as valahol hátul csücsült, a kispadon, köszönhetően a jóval akcióorientáltabb megvalósításnak, illetve a rengeteg backtrackingnek, ami számomra teljesen tönkre is tette az élményt. Éppen ezért voltam nagyon kíváncsi, hogy a tavalyi sikersztori után mit művel a Capcom ezzel a címmel, mennyire sikerül gatyába rázni az egyébként remek ötletekkel teli alapkoncepciót, ami az 1999-es programot jellemezte. Nos, nem túlzás azt állítani, hogy a varázslat ezúttal is sikeres volt, a felújítás példaértékű, a játékra pedig szinte rá sem lehet ismerni. Vannak ismerős jelenetek, helyszínek, karakterek, ellenfelek, de az egész végeredmény más. Valami új, valami nem kevésbé zseniális, mint a második RE remake-je.

Kezdjük ott, hogy az előzményhez hasonlóan itt is sikerült kellemes egyensúlyt teremteni a horror és az akció között. Nem mondom, utóbbiból is van bőven, Carlos, a keménykötésű zsoldos erre eleve kiváló lehetőséget nyújt a saját szekvenseivel, de Jill is keményen oda tud csapni a mindenféle szörnyetegeknek. Ami viszont rendkívül dicséretes: a backtracking szinte teljesen kiveszett a játékból, ami maradt, az szinte kell is, hiszen a kétszereplős játékmenethez köthető. A pályakialakítás ráadásul ismét a FromSoftware-t idézi, így olyan rövidítések és összekötések vannak, amiknél a játékos csak elégedetten csettint egyet, majd nadrágot cserélve elismerően bólogat. Merthogy közben bőven van okunk parázni, a hangulat ezúttal is kimondottan nyomasztó.

Kezdjük azzal, hogy az elképesztő látványvilág (még mindig RE Engine) önmagáért beszél, a dizájnerek pedig megdolgoztak a pénzükért, hiszen a sima zombiktól a durvább szörnyekig mindenki egyéniséggel bír, kimondottan ijesztő, a visszatérő Nemesis pedig egy felturbózott, bespeedezett Mr. X-nek tűnik, aki ugyan nincs állandóan az ember nyomában, de ha igen, akkor azt meg fogjuk jegyezni. Vannak helyszínek, amik már önmagukban nagyon parásak, nem beszélve arról, hogy elképzeljük ugyan, hogy ott mi várhat ránk, de amit kapunk, az általában így is több a reméltnél. És akkor a kórház. Én eleve nehezen viselem a kórházi épületeket, pláne, ha kihaltak vagy halottakkal vannak tele, de megmondom őszintén, hogy amikor jegyzetekben a fertőzöttek kapcsán a nővérek elkeseredett küzdelméről olvastam, akkor picit összezuhatnam, és nem voltam benne biztos, hogy jelen helyzetben a Capcom lépése minden szempontból (!) jónak mondható, amiért így kiengedte ezt a játékot. A valóság és a fantázia ilyenforma párhuzama azért nem annyira egyszerű élmény. De tegyük hozzá, hogy empátiából nekem túl sok jutott, így érzékenyebben élem meg az ilyen szituációkat.

Természetesen, ahogy a korábbi alapvetések, úgy a RE3 sem túl hosszú, nehézségtől függően elsőre is 6-8 óra alatt teljesíthető, később peddig a legjobb fokozatok elérésére elég már csak pár óra is. De ezzel nincs is semmi gond, elvégre alapjáraton katartikus élményt kapunk, amit ráadásul a megnyitható és ingame pénznyereményért vásárolható extrákkal alaposan kitolhatunk. Nem beszélve a multiról...

Resident Evil Resistance

Az eredetileg különálló multiplayer játéknál érezhették a kiadó berkein belül, hogy igen nagy a tömegellenállás, de a játékosoké még annál is nagyobb, ezért hála az égnek a Resistance a RE3 részeként érkezik, mint egy kis extra. Ebben lényegében egy “lángelme” és négy túlélő küzd meg a különböző helyszíneken (kaszinó, labor és hasonlók), úgy, hogy mindenki saját képességekkel rendelkezik. A Mastermind (lehet választani, akár Spencer bőrébe is bújhatunk) a kamerákon át figyeli a többi játékost, bespawnolja a szörnyszülötteket, csapdákat helyez le, sőt kártyákból nyíló szörnyei felett át is veheti az irányítást, illetve legfőbb pártfogoltját, a speciális bosst is bevetheti (pl. Tyrant). 

Közben persze a túlélők sem hagyják magukat, összegyűjtenek mindent, felszedik a fegyvereket és töltényeket, több körön át teljesítik a feladatokat, aztán, ha sikerrel jártak és életben vannak, a kijáraton át angolosan távoznak. Épp csak teázásra nem jut idejük. Közben meghekkelik a kamerákat, gyógyítják társaikat vagy éppen extra erejüket vetik be – a lényeg, hogy kell a csapatmunka és odafigyelés, mert ha az ellenfél tudja a dolgát, nagyon szűk lesz a remdelkezésre álló időkeret.

Maga a játékmód érdekes és kellemes, noha kifejezetten kiemelkedőnek semmilyen téren nem mondanám, viszont el lehet vele szöszölni, jó csapatban okos és tartalmas szórakozás. Lényegében, ha alacsony árfekvésben jelentetik meg, még különálló módon is működhetett volna a dolog, de így, hogy tulajdonképpen ajándék a fő attrakció mellett, nos, abszolút elfogadható eredményként könyvelhető el. A szerverek nem mindig remekelnek, ha pedig nincs egyetértés, nagyon szét tud esni a csapat, de ezeken és azon kívül, hogy nem ez lesz a kompetitív hivatkozási alap, nincs komolyabb baj a Resistance-szel.

Raccoon City újra vár

Mindent összevetve a Resident Evil 3 igen tartalmas csomag lett, ami egy fantasztikus kampánnyal és egy szerethető, de nem mindenkinek való multival kínál teljesen új, azonban tényleg minőségi élményt. Hogy kinek mennyire fog hiányozni egy-egy ellenfél vagy helyszín az eredetiből, azt embere válogatja, de érthető némi csalódottság is. Látványát tekintve biztosan nem lehet belekötni (4K-ban döbbenetesek a karakterek), hangulata is rendkívül erős, boss-harcai pedig alaposan beleégnek a memóriánkba, így tényleg maradandó élmény, éppen úgy, ahogy a tavalyi epizód is az volt. Jöhet a folytatás, de őszintén, még egy ugyanilyen Resi1-felújításnak is nagyon tudnék örülni a korábbi verzió után. Nem mellesleg tényleg nagyon örülök, hogy ennyire gatyába rázták a szériát, erre már a Capcomnak és a játékosoknak is nagy szüksége volt.

Támogasd te is a PC Gurut!