Délután kettőkor jóízűen jegyeztem meg, hogy lám lehet a budget kis költségvetés, alacsony ár fronton is nagyot alkotni, hisz a frissiben feltelepített Red Ocean több szempontból is bizalomgerjesztően indított. Aztán négy órával később, a záró képsoroknál már egy elhaló sóhajban összegződött az örökérvényű igazság, nevezetesen, hogy vakok között a félszemű is lehet király... Az óceán nem lett vörös, nincs tűzijátékszerű extázis, csak szétlövöldöztem az agyam. Nos, ez is egyfajta kikapcsolódás...
Hogy is szól egy sikergyanús FPS receptje!? Végy egy történetet, legyen izgalmas és újszerű, a helyszín pedig lehetőleg egyedi. Utóbbi az óceán képében valóban közelít az elváráshoz, míg mi búvároktatót fogunk most alakítani, Jack Hard nevezetűt, ki némi CIA-s keveréssel bennreked egy hidegháborús, orosz tengeralatti bázison. A komplexum hivatalos rendeltetése plazmareaktor, de most a United Arms terroristacsoport kezében már mint a végítélet fegyvere funkcionál. Széles e világban a búvároktatók a legjobb fegyverforgatók, ergo masszív mészárlásba kezdünk hét küldetésen és négy önfeledt órán át. Aztán keresünk olyat, hogy multiplayer, de nincsen. Esetleg cselt gyanítunk, hogy vannak hosszabb, alternatív útvonalak, és újrajátszáson törnénk a kobakunk, ne tegyük. Ez ilyen, mármint rövid...
Amíg az események sűrűjében vagyunk, két dolgot jegyezhetünk meg; az első, hogy a látvány komoly. Budget kategóriában a shaderezés és a bump mapping azért nem általános, és néha bizony például az erőmű magjánál a falra vetülő árnyékok is büntetnek. Lássuk a másik dolgot, amely az óceáni természetből adódik mondtam már, hogy a víz is eszméletlen jól fest , szóval a fejlesztők annak idején letették a nagyesküt, hogy itt emberek fognak vízbe fúlni, lesz gőz meg jég, és majd örömködünk. Kettő darab esetre emlékszem, amikor sikerült robbanást előidézni, mire beszakadt a plafon és úszni kellett, pedig én akartam sűrűbben fojtogatni, becsszó. A víz más halmazállapotaira nem volt precedens.
A pályák felépítése egyébként kiváló, a szakaszokat lezáró bossfightra emlékeztető jelenetek mikor is durvább technikákat kell szétkapni az ellen ádáz hullámai közt élvezetesek. Működő fizikáját e világnak illesse dicséret, hisz még a maltert is le lehet kapni az oszlopokról, a robbanások pedig úgy dobálják a hullákat, hogy könnybe lábad minden műkedvelő szem.
A napi plánum azért megvolt, több száz átlagos kinézetű, illetve elitként megjelölt maszkos-neonkapcás figurát lőttem széjjel-szana, begyűjtöttem majd egy tucat fegyvert, szórakoztatóak voltak a robbanások, és az ellenfelek intelligenciája sem rosszabb, mint máshol. Akkor mégis, miért a hiányérzet? Nos, néhány millió dollárral odébb a szomszéd engine-je mindig zöldebb, de ez itt másodlagos, ugyanis a nyúlfarknyi történetből olyan alapelemek hiányoznak, mint a népmesében is már kötelezően elvárt fordulat, ráadásul túlzottan motiváltnak sem éreztem magam. Persze lehet, hogy búvárként Jack hobbija a skalpgyűjtés, csak ezt elfelejtették megemlíteni; átlagember alapból eltép a szupertitkos helyszínekről, nem lövöldözik...
Hogy is szól egy sikergyanús FPS receptje!? Végy egy történetet, legyen izgalmas és újszerű, a helyszín pedig lehetőleg egyedi. Utóbbi az óceán képében valóban közelít az elváráshoz, míg mi búvároktatót fogunk most alakítani, Jack Hard nevezetűt, ki némi CIA-s keveréssel bennreked egy hidegháborús, orosz tengeralatti bázison. A komplexum hivatalos rendeltetése plazmareaktor, de most a United Arms terroristacsoport kezében már mint a végítélet fegyvere funkcionál. Széles e világban a búvároktatók a legjobb fegyverforgatók, ergo masszív mészárlásba kezdünk hét küldetésen és négy önfeledt órán át. Aztán keresünk olyat, hogy multiplayer, de nincsen. Esetleg cselt gyanítunk, hogy vannak hosszabb, alternatív útvonalak, és újrajátszáson törnénk a kobakunk, ne tegyük. Ez ilyen, mármint rövid...
Amíg az események sűrűjében vagyunk, két dolgot jegyezhetünk meg; az első, hogy a látvány komoly. Budget kategóriában a shaderezés és a bump mapping azért nem általános, és néha bizony például az erőmű magjánál a falra vetülő árnyékok is büntetnek. Lássuk a másik dolgot, amely az óceáni természetből adódik mondtam már, hogy a víz is eszméletlen jól fest , szóval a fejlesztők annak idején letették a nagyesküt, hogy itt emberek fognak vízbe fúlni, lesz gőz meg jég, és majd örömködünk. Kettő darab esetre emlékszem, amikor sikerült robbanást előidézni, mire beszakadt a plafon és úszni kellett, pedig én akartam sűrűbben fojtogatni, becsszó. A víz más halmazállapotaira nem volt precedens.
A pályák felépítése egyébként kiváló, a szakaszokat lezáró bossfightra emlékeztető jelenetek mikor is durvább technikákat kell szétkapni az ellen ádáz hullámai közt élvezetesek. Működő fizikáját e világnak illesse dicséret, hisz még a maltert is le lehet kapni az oszlopokról, a robbanások pedig úgy dobálják a hullákat, hogy könnybe lábad minden műkedvelő szem.
A napi plánum azért megvolt, több száz átlagos kinézetű, illetve elitként megjelölt maszkos-neonkapcás figurát lőttem széjjel-szana, begyűjtöttem majd egy tucat fegyvert, szórakoztatóak voltak a robbanások, és az ellenfelek intelligenciája sem rosszabb, mint máshol. Akkor mégis, miért a hiányérzet? Nos, néhány millió dollárral odébb a szomszéd engine-je mindig zöldebb, de ez itt másodlagos, ugyanis a nyúlfarknyi történetből olyan alapelemek hiányoznak, mint a népmesében is már kötelezően elvárt fordulat, ráadásul túlzottan motiváltnak sem éreztem magam. Persze lehet, hogy búvárként Jack hobbija a skalpgyűjtés, csak ezt elfelejtették megemlíteni; átlagember alapból eltép a szupertitkos helyszínekről, nem lövöldözik...
