Nem tudom, mit is várhatnék egy átlagos japán RPG-től. Mármint tényleg, ismeretlen előttem a zsáner. Normális dolog, hogy a főhős szerelmes pillantásokkal nézi, ahogy a csápokat növesztő királylány gennyes, lila béldarabokat tömköd öklendezve az arcába? Alaptétel bízni a nyomorék banyában, aki a hátán egy elsorvadt vénembert jóformán ékszerként hord? Rendben van az, hogy a lassan mutáns oktopusszá átalakuló nőci, akiért életünket kockáztatva irtjuk a pokolbéli rusnyaságokat, a románc érdekében külön elvárja, hogy ajándékokkal halmozzuk el? Mert a Pandora's Towerben ezen dolgok oly természetesek mindenkinek, hogy elkezdtem fontolgatni, talán mégis ők a normálisak, és én vagyok helikopter.
A szerelem vak, süket és hülye is
Történetünk szürrealista színdarab. Elátkozták a szépséges elyriai Elenát, aki ennek hatására hirtelen kevésbé szép csápokat növeszt a vállából, s emberi csigaként lila szmötyi-csíkot húz maga után. Mikor a falubéliek (teljesen érthető módon) vasvillával és ásóval próbálnák "meggyógyítani" Elenát, beviharzik a bátor Aeron. Főhősünk elmenekíti szíve hölgyét és a Mavda nevű, segítőkész kereskedő-szipirtyót a közeli Obszervatóriumba. Mavda szakértője mindennek, a fegyverektől egészen a varázslásig, csak sajnos egy sikítófrászt okozó félhullát hord a hátán, ami miatt eddig nem kérték a segítségét. Aeron elárulja, megtenne bármit, hogy az átkot semmissé tegye, mire Mavda egy elég húzós bármivel áll elő: tornyokban lakó mesterek darabjait kell elhoznia, amiket ha Elena elfogyaszt, eltűnik esztétikailag aggályos mutációja. Innentől kezdve hősünk 13 torony összes fertelmes lakóját és mesterét fogja diribdarabbá vagdalni, húsukat pedig az (egyébként vegetáriánus) szerelme tenyerébe hordani.
Elena az öklendezve lenyomott béldaraboktól úgy változik vissza japán Loch Ness-i szörnyből csini lánykává, mintha egy magazin címlapjára photoshoppolták volna - ám akad egy bökkenő. A szottyos hús hatása csak bizonyos ideig tart, a következő etetésig hátralevő perceket a képernyő sarkában levő kör számolja. Ajánlott tehát sietni az épp aktuális toronnyal, ugyanis ha lejár az idő, az átok elönti Elena testét egy Game Over felirat formájában.
Aios istenei szeretnek hentelni
Mesterek húsához vezető odüsszeiája során Aeron egy zseniális fegyverrel operál (a hősöknek kötelező kard mellett): ez a banyától kapott Oraclos Chain, egy ősi lánc, amivel messziről csapkodni, sebezni, egymáshoz kötözni tudjuk az ellenfeleket, illetve a falból ércdarabokat, a szörnyekből meg testrészeket téphetünk ki. Így lefedve a kardos gyepálás és a távolsági harc témakörét is, elképesztően intuitív és élvezhető lett a dungeonök élővilágának kiirtása. Nundzsaku kontrollerrel játszva az irányítás brillírozik, élményszámba megy a lánccsörgéssel kísért végtag-tépkedés és ellenfelek falhoz csapkodása.
A pályák felépítése pedig említésre méltóan ügyes. A kinyitható ajtók és egérutat jelentő folyosók rendszere épp elég kusza ahhoz, hogy ne tűnjön lineárisnak, ugyanakkor elyriai GPS híján sem tudsz gyakorta eltévedni. Ugyanígy a puzzle elemek is remek egyensúlyt nyújtanak a kihívás és a zökkenőmentes haladás közt. Az Oraclost erőkarok meghúzására, szakadékok feletti átlendülésre és más kreatívan bizarr dolgok kivitelezésére is kell használni, az opcionálisan, trükközve elérhető helyekre pedig gyógyszer és érmék reményében érdemes átevickélni. Minden torony új, érdekesebb feladatok elé állítja a láncos fiút (vagy lányt? a karaktert elnézve meghagyom a kételkedés jogát), míg egy-egy rossz lépés akár a dungeon bejáratáig vetheti vissza, ami elég nagy baj a fogyatkozó idő szorításában.
Elyriában az átok is öltöztet
Mik az RPG elemek? Hát, ez nem a Skyrim. A szerelmi lángolást a poliplány és feminin barátja közt úgy tudjuk feltornászni, ha Mavdától drága csecsebecséket veszünk (ajándékozhatunk a barlangból kikotort, retkes ércet is, de ezt Elena kevésbé értékeli). Ajándékozni pedig nem árt, mert kettejük kapcsolatát jelző szintmérőn múlik, hogy a több lehetséges befejezés közül melyik várja Aeront a végső toronyban. A vásárolható fegyverek, felszerelések javítása, a loot elpasszolása szintén Mavda mindentudó keze alatt történik, akivel néha beszélgetésbe is elegyedhetünk. Nagyjából ennyiben ki is merül a szerepjáték aspektus.
A japán Rómeó és Júlia?
Tudom, nehéz lesz meggyőzni titeket arról, hogy Wii-hez képest szép ez a grafika, mikor minden más számításhoz képest viszont ronda. Valóban nem egy részletgazdag freskó a cucc, de a művészi megoldások, a változatosság és a tornyok egyedi hangulata csodásan feledteti a már újkorában is elavult platform grafikai hiányosságait. Sőt, a zenei anyag és a szinkronmunka is ott van a szeren. Összességében igen magasra került a minőségi léc, elővarázsolva az öregedő Wii lehetőségeinek maximumát. Szóval, ha a történet bizarr... khm, "sajátosságain" túltetted magad, és akad 12-14 szabad órád, írd fel a Pandorát beszerzési listádra. Én se hittem volna, hogy élvezet megmenteni az elátkozott, csápos lányt - és furcsa, de végül mindez teljesen normálisnak tűnik.
