A szociális fóbiával küzdő tudós, a dühkezelési problémákkal bíró nyomorék és a totális idióta bemegy a szétlőtt joghurtozóba… Lehetne ez egy vicc kezdete is, de valójában ez csak a New Tales from the Borderlands felütése. Igen, a megboldogult és újjászületett Telltale Games 2014-ben megjelent, epizodikus játéka, a Tales from the Borderlands sok rajongó örömére folytatást kapott. Ám ezt már nem a Telltale fejlesztette, hanem a Gearbox Studio Québec, és nem is teljes értékű folytatás, hiszen a történet évekkel később veszi kezdetét, az eredeti rész főszereplői pedig nem kapnak nagy szerepet.
A három dufus
Az előző részben egy ambiciózus vállalati dolgozó és egy szélhámos, Ryhs és Fiona voltak a főszereplők, akik a történet végén, meglelve az áhított Vaultot, eltűntek. A Borderlands 3-ból kiderült, hogy Rhys a kaland után az Atlas nevű megavállalat feje lett, Fionáról meg azóta sem hallottunk. És ezúttal sem fogunk sokat, noha Rhys, mint az egyik új főhős főnöke, azért tiszteletét teszi.
Tehát új szereplők vannak, méghozzá ezúttal három. Az egyik Dr. Anuradha Dhar, azaz Anu, a békepárti tudós. Ez nem csak azért fura, mert a Borderlands világában az újszülöttek is ágyúval a kezükben jönnek világra, hanem mert Anu a fegyvergyártó Atlas egyik projektvezető kutatója. Ez az önellentmondás pedig nem szorgalmazza a karrierjét, pláne, hogy még az állatkísérletek ellen is a tesztpéldányok szabadon engedésével tiltakozik. Egy űrhajón. Aztán itt van nekünk a „tolószékbe” kényszerült Francine Miscowicz, röviden csak Fran. Talán még békésnek is lehetne nevezni ezt a joghurtárus nőszemélyt, ha nem lennének dühkezelési problémái, ami kombinálva fagyasztóágyúval és ütőfegyverrel felszerelt lebegő székével, nos, közveszélyes elegyet alkot.
A harmadik hősünk pedig nem más, mint Octavio Wallace-Dhar. A neve nem véletlenül ugyanaz, mint Anunak, ő a kisöccse, aki a Borderlands 3-ból megismert Prometheán éli az életét, mint az utca (képzelt) királya, egy igazi (képzelt) nagymenő. Valójában olyan hülye, hogy mellette a kakukkos óra kétdiplomás professzornak tűnik. És ez a három jómadár, akik egyszer sem álltak sorba, amikor az önzetlenséget osztogatták, hivatott arra, hogy megmentsék a galaxist a mindenre elszánt Susan Coldwelltől és aljas cégétől, a Tediortól. Nyugalom, amint alaposan megismertük mindhárom szereplőt, biztosra vehetjük, hogy a galaxisnak annyi!
Őrült sablonok
Bár a New Tales from the Borderlanset már nem a Telltale Games fejlesztette, akár ők is csinálhatták volna, annyira sikerült átvenni a stílusukat. Ez valahol jó, valahol annyira nem. Főleg azért nem, mert a Telltale nagyjából a The Walking Dead óta ugyanazt a sablont használta, és ez itt is tetten érhető. Annyiból viszont mégis jó, hogy ennek hála hamar ismerősnek fogjuk érezni a környezetet. A hat fejezetre bontott történetet a játék meglehetősen kevés tényleges játékkal meséli el. Fejezetenként egy-két olyan szakasz van, ahol szabadon irányíthatjuk karakterünket, hogy megoldjunk egyszerű puzzle rejtvényeket vagy felfedezzük az adott környezetet. Utóbbi esetben pénzt szerezhetünk az extra skinek megvásárlására vagy rálelhetünk az elrejtett Vaultlanders figurákra, amik korábbi Borderlands karaktereken alapulnak. Ezekkel a figurákkal aztán fapados Mortal Kombatet játszhatunk a sztori alatt random feltűnő megafannal, de a minijáték a menüből is elérhető. Emellett quick time eventekre és rengeteg párbeszédre számíthatunk, amik egy része kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják a sztorit, bár főleg arra lehetünk hatással, hogy a három dufus közül ki éli meg a stáblistát. Mindezekre általában szűk időkeretünk van, ám az opció menüben ki is kapcsolhatunk minden időlimitet, hogy megkönnyítsük az életünket. Vagy, ha kicsivel több kihívásra vágyunk, még szűkebbre szabhatjuk az időkeretet és kikapcsolhatunk minden segítséget, amit a játék ad. Ezen a téren a New Tales from the Borderlands remekel.
De így sem az igazi. A minijátékok sajnos kimerülnek abban, hogy egyetlen gombot kell gyorsan nyomogatni. A puzzle feladványokhoz csak szkennelgetés kell, az eszünket egy pillanatig sem fogja megmozgatni. Felfedeznivaló meg nemigen van. Marad tehát a sztori, ami nem rossz, de nem olyan érdekes, mina a Tales from the Borderlands-é volt. Bár itt is jelen van a humor, sokat fogunk nevetni, de úgy érzem, Anu, Octavio és Fran közel sem szerethető annyira, mint Rhys és Fiona, na meg a velük tartó csapat volt. Sokat elmond, hogy a legemlékezetesebb karakterek a mellékszereplők, a beszélő fegyver, Brock és az orvgyilkos robot, LOU13. És néha mintha a döntési rendszer is magába csavarodna, több ízben is úgy éreztem, hogy a szereplők olyasmire utalnak, amiről az én végigjátszásomban szó sem volt. És akkor ott van még néhány „olcsó” húzás, például, amikor a szereplők úgy csinálnak, mintha valami rettenetes dologgal szembesülnének, de ezt véletlen sem mutatnák meg nekünk. Nem tudom, hogy ezzel szándékosan akartak a low-budget sci-fik megoldásaira utalni, vagy a fejlesztőknek sem volt pénzük megvalósítani ezeket a jeleneteket, de akármelyik az igazság, ezek a jelenetek nem működnek. És nekem hiányzott Rhys, Fiona, Vaughn és Sasha. Bár ketten feltűnnek, sokkal jobban érdekelt volna egy olyan sztori, amiben megint ők a főhősök.
Szóval, a New Tales from the Borderlands nem lett rossz játék, de egyáltalán nem olyan szórakoztató, mint az első része volt. Szereplői sokszor inkább idegesítőek, mint szerethetőek, a fejtörőket botor dolog fejtörőnek nevezni, játszani sem nagyon lehet vele, a QTE-k sem nehezek, a választásoknak meg nincs igazi súlya. Amiben kiemelkedő, az a humor: tényleg sokat lehet rajta nevetni, szóval, ha rossz a kedvünk, érdemes lehet ezt elővenni!
