Ecsém! Sufnituning, mi?
Bizony, a játék egy kellően tapasztalt és sikeres csapat, a Black Box Games keze alatt készült, egy évvel az első rész elkészítése után. Az első rész formabontó volt a maga idejében, az alvilági versenyzést és a hihetetlen részletességű vizuális- és teljesítménytuningot megfelelő mennyiségben összekeverve. A grafikára akkor se lehetett panaszunk, sőt a zenére sem, hiszen az EA olyan nagy sikerű rock- és metálzenekarokat szerepeltetett a rap képviselői mellett, mint a Static-X vagy akár a Rob Zombie. De milyen is ez az új rész, legalábbis milyennek kellene lennie? Ugyebár egyrészt többet kell nyújtania az első résznél, a hibák kiküszöbölésével, több autóval, jobb tuningokkal, minőségi zenékkel. Lássuk, hogy mennyire sikerült a fejlesztőknek mindezt megoldani!
Hé, te gyerek ott! Ja, te! Hát tuti nem vagy idevalósi…
A történet az autóvilág-fanatikusok kielégítése végett nem egy nagy etvasz, viszont a csavar, amire a bevezetőben is utaltam, igen érdekes, és amennyiben angol tudásunknak megfelelően rendesen tudjuk követni az amúgy igen ízlésesen kialakított, képregényszerű átvezető filmecskék történetét, meg fogunk lepődni rendesen. Igaz nem kell egy Agatha Christie-szintű fordulatra várni, de, mint tudjuk, nem is ez a lényeg ebben a játékban.
A sztori szerint ellenfelünk szétzúzta a legprofibb verdánkat, amivel húsz másodperceket vertünk a felső kategóriás kocsikra. Ezért követjük Bayview városába, ahol arra számítunk, hogy majd bosszút állunk rajta (egyébként minden NFS-játék története erre a sémára épül). Igen ám, de a fent említett régi álomautónk újbóli összerakása nem olcsó mulatság! Ennek megfelelően először kölcsönkapjuk egy régi barátnőnk (ugyancsak visszatérő elem a kötelező csaj) szuper járgányát, hogy azzal eljussunk minden suttyó sofőr alvilági életének kezdőpontjára: az autókereskedésbe. Itt kiválaszthatunk öt autó közül egyet, ami, amennyiben a 100%-os végigjátszásra hajtunk, elég sokáig lesz a fenekünk alatt. Miután ez is megvolt, irány a garázsunk, ahonnan már arra indulunk, amerre jólesik.
Bizony, a fejlesztők tanultak az első rész hibájából, és ebben a felvonásban már szabadon cikázhatunk a civil autók között a városban, miközben versenyeket fogadunk el, és sorra nyerjük meg azokat. A megmérettetések fajtái is a legváltozatosabb módok közül kerülnek ki, van itt körverseny, sprint, drift, gyorsulás, és két új típus, a Street-X, illetve az URL. Előbbi lényegében egy rövid, pörgős körverseny, amiben a nitróhasználat tiltott, utóbbi pedig igazából csak névlegesen új, mert ebben 2-3 versenyt összekötve, a szerzett pontok alapján kell elsőnek lenni, és ilyen ág bizony már volt a széria régebbi tagjaiban. Maguk a versenyek izgalmasak, de a „fallal kanyarodás” miatt az egész elveszti a realitás illúzióját -- ami persze nem nagy baj, hiszen ha tövig nyomjuk a gázt, az effektek leírhatatlan összjátéka hatására a fizika utáni vágyunk pillanatok alatt elpárolog.
Subaru, he? Na, villantsad ide mind a nyolc hengeredet azonnal!
Amennyiben sikeresek vagyunk a versenyeken, pénz üti a markunk. A megnyert összeget aztán elkölthetjük vizuális-, illetve teljesítménytuningra, ezzel is növelve verdánk egyediségét. Ennek van egy speciális mércéje, ami kellő turbózás után szintet lép, ekkor kapunk egy SMS-t (ebben a formában érkeznek a tippek a boltok helyéről, a versenyzésről és így tovább) egy fotóstól, aki fényképezésre invitálja a verdát. Ehhez általában egy egyszerű kis verseny tartozik (érj oda X ponthoz időben), és ha ezt teljesítjük, amellett, hogy némi summához is jutunk, olykor készíthetünk saját kézzel is egy fotót, ami az aktuális újság címlapján jelenik meg. Emiatt tehát valóban megéri mind a vizuális-, mind a teljesítményfejlesztésre odafigyelni.
A szépítésre igencsak nagy figyelmet fordítottak a fejlesztők, ugyanis a szokásos első-, hátsó-, és oldalsó légterelőkön kívül a kipufogókat, a tetőn található légbeömlőket, de még a visszapillantó-tükröket is kedvünk szerint változtathatjuk, sőt, a legtöbb szénszálas verzióban is elérhető -- persze nem azonnal, meg kell értük izzadnunk rendesen. Vehetünk még extrém sima, és villogó neonokat, színes sötétített ablakokat, hidraulikát, speciálisan nyíló motorháztetőket és ajtókat, spinnereket a felnikre, hogy a festés sokrétűségéről már ne is beszéljek. Röviden: a vizuális rész kiemelkedő a játék műfaján belül, és már ezért megér egy próbát, aki egy kicsit is vonzódik az autókhoz.
A teljesítményfejlesztő rész már nem ennyire profi -- igaz, szinte minden autó tulajdonságát az egekig növelhetjük, de az igazán érdekes részt a finomhangolás jelentené. Így vezetési stílusunknak megfelelően is beállíthatnánk az autókat, ám a fejlesztők olyannyira számokban gondolkoztak, hogy aki nem olvas naponta autós újságot, nem néz rendszeresen versenyeket, netán ő maga nem egy pilóta, nem igazán fogja érteni, hogy hogyan is működik ez a rendszer. Pedig ez lenne szerintem a játék egyik legérdekesebb része a már felsoroltakon kívül.
Megy a tuc-tuc, száz decibellel…
Az autós játékokban mindig is nagyon fontos dolognak számított a hang minősége és a zenei körítés, akárcsak a hanghatások -- ezek nélkül élvezhetetlen egy versenyzős cím, még akkor is, ha kifejezetten nem szimulátornak szánták (és az NFS ezen része pont ilyen). Szerencsére az NFSU2 is hozza az elvárható minőséget: műfaján belül a lehető legváltozatosabb zenéket kínálja; a készítők szinte tökéletesen belőtték, hogy mikor kell a rapnek, mikor a diszkózenének, mikor a hip-hopnak dübörögnie, ráadásul a számokat bármikor be-, ki-, illetve mindenhol hallhatóvá is kapcsolhatjuk. Egy apróság azért szemet szúrt nekem: a kézikönyv szerint a kipufogóhangokat meg se lehet különböztetni, annyira változatosak. Nos, én eleget játszottam a játékkal, minden kocsit minden kipufogóval kipróbáltam, de annyit vettem észre, hogy maximum hét különböző hangot hallok gyorsulás közben. Apró tüske ugyan, de tüske... No de sebaj, a multi kárpótolt érte!
Vizualitás, azmiaz?
A többjátékos mód kivesézése előtt muszáj ejtenem néhány szót a grafikáról is. Sajnos a játék ezen része kegyetlenül optimalizálatlan, de annyira, hogy a notebookomon a Flatout második része, ami sokkal erősebb vasat igényel, maximum felbontáson is simán elfut, míg ez maximum közepesen. Itt érződik igazán a dolog erőltetett folytatás-szaga, még ha ezt fejlesztők próbálták a többi egyéb elemmel eltusolni. A kocsik 2004-ben szépek voltak, viszont az út minősége, a civil autók, vagy akár a többi elem (ideértve a fény-árnyék effektusokat is) annyira átlagosak, hogy az már rosszul esik az ember szemének, pláne egy ilyen játéknál. Persze együtt lehet ezzel is élni, ha van hozzá erős gépünk (és gondolom, most már sokunknak van), érdemes tenni vele egy próbát. Főleg a többjátékos opció miatt.
Én vagyok itten a májergyerek, hö!
A csúcspont! Amint belépünk ezen opcióba, és belemélyedünk, rájövünk, hogy mégiscsak értelme volt beszerezni ezt a játékot. A versenyek akadás nélkül futnak, külön statisztikai résszel, barátlistával, achievementekkel, csatornákkal. Mindez nagyszerű egységbe áll össze, ezért csak annyit tudok mondani végszóként, hogyha olyan játékkal akarsz játszani, ami a sebességérzetre van kiélezve, és pedig nagyon profin, akkor a Need for Speed: Underground 2 a te játékod, még a hibák ellenére is.
