Mass Effect 3: Citadel DLC teszt

Keserédes, mivel a Citadel DLC minden perce egy örök élmény a rajongóknak, de egyúttal az az érzés törhet fel bennük (köztük bennem is), hogy ez a végső búcsú a szériától, ami nehéz és nem kívánatos, de ennek is el kellett jönnie. A Mass Effect sorozat olyan élményeket adott nekem, amiket csak néhány más játék (pl. Knights of the old Republic) tudott: szépen lassan elkötelezett rajongójává tett és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Szőrszálhasogató rajongásom okán rengeteg hibát is felfedeztem benne, amik mellett a legtöbb egyszeri Mass Effect játékos (és regényolvasó) valószínűleg elmenne, azonban még ezek fényében is (mivel nincs ékkő hiba nélkül, ahogy komplex történet sincs) a Bioware sorozatának helye van a modern játékipar legjobbjai közt. Ezt az érzést a Citadel csak erősíti bennem.

Shepard és a szolgálati pihenő

Az előző, kissé nyálas sorok után következzen a Citadel DLC tartalma: Shepard társaival közösen a Kaszásokkal vívott háború eddigi gyötrelmeit egy szolgálati pihenővel szeretné egy kicsit elfeledni, de a közös kikapcsolódást megzavarja néhány váratlan esemény. Aki a főtörténetet érdemben előrelendítő Leviathan szintű történetközpontú DLC-t vár, annak csalódnia kell, ugyanis ebben a kiegészítőben a sorozat egyik legfőbb elemére tevődik a hangsúly: a szereplőkre. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs érdemi történet, hisz sehogy sem kerülhetnének előtérbe a karakterek egy épkézláb cselekmény nélkül. A történet végig képernyő elé szegezi a játékost és érdekfeszítő mivoltán túl még rendkívül humoros is egyben (bár messze nem a legkiemelkedőbb, vagy a legjobban kidolgozott, esetleg a legeredetibb történet ez a Bioware háza táján). Viszont nem a történet a legfontosabb része a DLC-nek, persze, találunk néhány finoman kidolgozott, Bioware minőségű utalást a Citadel Archívumaiban és a csapattársakkal folytatott párbeszédekben a Mass Effect egyik legfontosabb történeti alappillérére, ami egyszerre tűnik háttérben megbúvó mellékes „egy a sok közül” részletnek, és rendkívül fontosnak. Ez nem más, mint a szintetikus-organikus konfliktus. A Mass Effect 3 hasonló utalásokkal remekül építette a valójában az apró részletekben (akár félmondatokban) rejlő történetét. Természetesen ennek a cselekménynek is része a Mass Effect trilógia legrégebbi, legegyszerűbb és egyben legszebb mondanivalója: egyedül nem megy. Bizony-bizony, Shepard szolgálati pihenőjében osztoznak a Normandy-n szolgáló társak is (majdnem mindenki szerepet kap, azonban néhányan hiányoznak [például Dr. Chakwas-nak sajnos fontosabb dolga akad annál, minthogy részt vegyen a fellegvári lazításban]). Ezek a karakterek remekül feldobják a pihenő során bekövetkező váratlan kalandjaink eseményeit és erősítik bennük a már említett üzenetet: a barátság, együttműködés és a problémák közös erővel való leküzdésének trióját.

A trilógia alatt megismert társak tényleg a barátaink lettek, köszönhetően a Bioware írói szakértelmének, a remek forgatókönyvnek, és nem mellesleg a teljes áléléssel átitatott szinkronnak és színjátéknak, így ezt az üzenetet most is tökéletesen közvetíti felénk a játék. A DLC-ben a szinte az összes, a harmadik rész során méltatlanul elhanyagolt karakter érdekes, néhol humoros és szerethető, máshol kissé szomorúbb légkört teremtő, de fontos szerepet kapott. Ilyen például Zaeed, aki az alapjátékban csak párszor szólalt meg, de említhetném még James Vega-t, akinek semmi érdemi megmozdulása nem volt az alapjátékban a háttértörténetén, és az N7-es katonai képzésre való meghívás kiérdemlésén túl. Persze itt már késő lenne érdemi feladatot adni neki, de a készítők egész ügyesen oltják a tüzet a DLC során látható szerepléseivel. Utalás szintjén még Mordin, valamint közvetve Thane és Anderson is több megszólalási lehetőséghez jut. A teljes harmadik rész során is fontos szerepet betöltő, eddig sem elhanyagolt társak pedig szerethetőbbek, mint valaha, de az első és második rész főbb, pozitív jellemei is feltűnnek ebben a DLC-ben. Új karakterek felbukkanására (egy-két kivételt leszámítva), viszont ne nagyon számítson senki, mivel a Citadel a percei régieknek lettek szentelve.

A nagy találkozó

A pihenésünket váratlan események törik meg, és egy újabb kalandba csöppenünk, társainkkal vállvetve egy új ellenséggel kerülünk szembe. Ennél részletesebben nem térnék ki a történetre, mindenki fedezze fel magának. Nem egy eredeti, vagy halálosan komolyan vehető sztorit kapunk, de érdekes az elejétől a végéig és remek táptalajt biztosít a DLC másik fontos részének, a humornak, amiből van itt bőségesen, ahogy a Mass Effect-el kapcsolatos utalásokból, viccekből és erős önkritikát megfogalmazó paródiákból is. A kaland izgalmas és viszonylag változatos (nem csak harcból álló) küldetéseket tartalmaz (csapattársaktól függően, eltérő dialógusokal körítve), és ezek alatt a harmadik rész talán legszebb és legjobban kidolgozott területeit járhatjuk be. Félig-meddig új ellenséges egységeket is kapunk, pl. a CAT6 Heavy személyében, ami ballisztikus pajzsával elég komoly ellenfélnek tekinthető. A másik érdekes ellenfél pedig a kamikaze támadást végrehajtó Disruption Drone, amit az CAT6 Specialist nevű ellenfelek „idéznek meg”. Pár órányi játék után a küldetésünk egy izgalmas és elég komoly kihívást jelentő főellenség elleni összecsapással zárul, ami talán a sorozat legnehezebb és egyik legjobb küzdelmét tartogatja számunkra, azonban még így is ráférne a Mass Effect sorozatra egy, a jelenleg elérhető legkeményebb nehézségi fokozatnál is nagyobb kihívást biztosító mód.

Megpróbáltatásaink után jöhet a DLC második fele: a kiérdemelt és már várva várt pihenő, ami során még több remek korábbi társ, poén, utalás és feledhetetlen pillanat üti fel a fejét. A pihenő alatt egy partit rendezhetünk Anderson lakásában (amit mellesleg saját ízlésünknek megfelelően bebútorozhatunk és kedvünk szerint még zenét is hallgathatunk a lakás némely helyiségében), amire minden fontosabb szereplőt elhívhatunk (persze csak a barátságosakat… azért a Titokzatos Ember [Illusive Man] betoppanására, kezében egy üveg borral ne számítsunk… ahogy Kaszások sem fognak nekünk bonbont hozni) és olyan fontos (!) döntéseket hozhatunk meg, mint hogy mennyire legyen ütős, vagy épp nyugodt a baráti társaságnak szervezett kis bulink (mindkét variációnak megvannak a remek pillanatai). A parti során érdemes benézni a lakás minden eldugott kis zugába, szegletébe (kár lenne lemaradni egy részeg kroganről) és mindenkivel el kell beszélgetni, mert ezek feledhetetlen percek lesznek ezek minden rajongó számára. Érdemes még a házban Anderson által hátrahagyott hangfelvételeket is meghallgatni, ha csak közvetve is, de így legalább ő is szerephez jut (ahogy néhány más szereplő is). A partin kívül még egyéb módokon is találkozhatunk kedvenc karaktereinkkel: meghívhatjuk őket egy személyes találkozóra a lakásba (Jack ebben az esetben még a házi kedvencét is hozza), vagy a DLC (teljesítése után is bármikor) bejárható, új területén, az Ezüstfény Sétányon is meglátogathatjuk őket, ha újabb sziporkázó pillanatokat keresnénk(a bárban például meghallgathatjuk, hogy mostanában milyen nehéz is a krogan alfahímek élete, és azt is megtudhatjuk, hogy a jég néha nem csak az italban felszolgálva tud jólesni).

Kiruccanás az Ezüstfény Sétányon

Az Ezüstfény Sétány (Silversun Strip) azon túl, hogy egy gyönyörűen kidolgozott, kimondottan szép, ráadásul jól felépített helyszín, még kifejezetten sok opcionális tartalmat is biztosít a játékosnak. Az utcákon rengeteg a meghallgatható, NPC-k közt folyó párbeszéd, amik olykor viccesek, máskor érdekesek (érdemes ezeket végighallgatni), de ezen kívül akár itt a piros hol a pirosozhatunk is néhány „tisztességes” vorchával (nem ez a gyors meggazdagodás rövid útja). Persze nem csak az utcákon tölthetjük az időt, hanem például a Silver Coast Casinoban kreditkereséssel, mindenféle szerencsejáték kipróbálásával (még a Mass Effect 1-ből a Quasar nevű játék is visszatért, ami amúgy a kiváló Knights of the Old Republic játék Pazzak minijátékának egy végtelenül leegyszerűsített változata). Elmehetünk még a Castle Arcade-be is, ahol több, kicsit bugyuta, de azért szórakoztató géptermi játékokkal (értsd: még több mini játékkal) is elüthetjük az időt. A legérdekesebb helyszín az Ezüstfény Sétányon az Armax Aréna, ami - ahogy azt a neve is jelzi - egy gyakorló aréna, ahol az első rész Pinnacle Station letölthető tartalmában látottakhoz hasonlóan, egy (általunk válaszott) virtuális térben/arénában küzdhetünk meg szimulált ellefelek hadaival (köztük a harmadik részben eddig csak a multiplayerben jelenlévő veszedelmes Begyűjtőkkel), két társunkal karöltve. Ezt nehezíthejük különböző kihívásokkal (ilyen kihívás opció például az, hogy nincs Medi-Gel használat az adott szimuláció során, vagy hogy az ellenfelek egy lövéssel képesek megsemissíteni a pajzsunkat, stb.), és azzal is fokozhatjuk a kihívást, hogy megpróbáljuk teljesíteni a szimulációval kapcsolatos mellékküldetéseket (amiket amúgy érdemes teljesíteni, mert egy “különleges” pálya lesz a jutalmunk, ha az összes ilyen feladatot elvégezzük). Abban az esetben, ha 9999, vagy annál is több pontot érünk el a harcok során, akkor értékes nyeremény üti a markunkat (inkább nem árulnám el, hogy mi is az pontosan, ez inkább legyen meglepetés).

Gyönyör a fülnek és a szemnek

Ez a DLC megvalósítás terén is hozza az elvárt Mass Effect színvonalat, sőt, még emeli is azt, mivel az új helyszínek látványosabbak és részletesebbek, mint az alapjáték területeinek legtöbbje. Az új, főbb karakter modellek is remekül ki vannak dolgozva (pl. az egyik új karakter, Brooks modellje részletesebb, mint a legtöbb másik Mass Effect 3-ben szereplő női karakter). Összességében a látvány nagyon rendben van és egységes öszképet mutat. A szinkron még mindig tökéletes (az ipar talán legjobbja), a zenék és a hangok is teljesen rendben vannak, minden más maradt az alapjáték színvonalán.

Olcsó vagy drága a fellegvári lakás?

A Mass Effect DLC-ire jellemző, hogy túlárazottak, soha nincs rájuk árengedmény (legalábbis az Origin rendszerén, konzolon nem kizárt, hogy olykor-olykor leárazzák a Mass Effect kiegészítőket). A harmadik részre már sajnos az is igaz lett, hogy olyan központi tartalmakat vágtak ki és adtak el DLC formájában, amiknek már az alapjátékban is helyük lett volna, és elengedhetetlen részét képezik a játéknak (pl. From Ashes, Leviathan és Omega [az Omega még nem is lett volna igazán fontos történet szempontjából, ha nem tesznek rá egy utalást előbb]). A Citadel-en viszont nem ez érződik: helye van a játék központi részében, mivel erre igazán szüksége volt a Mass Effect 3 sötétebb tónusú cselekményének. Az is látszik, hogy nem kivágott tartalomról van szó, hanem egy igazi, utólag megtervezett és elkészített kiegészítőről, aminek készítése során figyeltek a rajongói visszajelzésekre: ez a minőségen is meglátszik. Viszont negatívumként megemlíteném azt is, hogy ha valaki a Mass Effect Trilógiát minden extra tartalmával szeretné beszerezni és a DLC-kel teljessé tenni a darabokra tépett sorozatot, akkor annak nagyon-nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia: a kiegészítőket változatlan áron lehet még mindig megvásárolni. Ami igazán elfogadhatatlanná teszi ezt a hozzáállást a kiadó részéről, az az, hogy nemcsak teljes kiadást nem lehet kapni a trilógiából, de még csak egy Season pass-t sem a második és harmadik részhez (legalábbis a PC-s verziónál, az Origin felületén biztosan nincs). Ez kendőzetlen pénzhajhászásra utal, ilyesmit viszont egy nagy kiadó nem engedhetne meg magának, főleg nem egy ilyen kiemelkedő szériánál. Ezzel az üzletpolitikával csak csorbítja és darabjaira vágja ezt kiváló médiaterméket és ez az üzleti húzás egyre több videojátéknál fordul elő manapság, ami a teljes médiumra nézve káros.

Csak rajongóknak való vidék?

Az áron túl egyéb negatívumok is vannak. Az egyik az, hogy azoknak a Mass Effect játékosoknak nem tud sok élményt nyújtani, akik csak egy egyszerű akciójátékként tekintenek a sorozatra, esetleg kimaradt számukra az előző két epizód és nem mélyültek el a játék univerzumában igazán. A harcok izgalmasak, de sok újdonságot nem tartogatnak az eddig látottatokhoz képest és a játékmenet sem a legerősebb pontja Mass Effect sorozatnak, így aki ebben keresi a játékélményt az egy feledhető alkotásnak fogja tartani a Citadel-t. A Mass Effect széria inkább szerepjáték elemekkel vegyített akciójáték, mintsem színtiszta szerepjáték, így a régi, hagyományos szerepjátékos élményt kereső játékosoknak inkább a Dragon Age, Witcher, vagy esetleg a Star Wars: Knights of the Old Republic ajánlható, mivel ezek ilyen téren sokkal erősebbek bármelyik Mass Effect játéknál, azonban véleményem szerint a harmadik részre már remekül megtalálta a saját útját az RPG és akció zsánere között. A poénokból a laikusabb játékosok nem sokat fognak érteni, mert ezek legtöbbje vagy az előző részek eseményein alapszanak, vagy az univerzum és a karakterek mélyebb ismeretén, így ők csak csodálkozó tekintettel párosított értetlenkedő pislogást fognak produkálni ezeknél a jelenteknél (azért a fogkefés poénon még ők is jót fognak derülni).

Az opcionális tartalmak (mint például az Ezüsfény Sétányon elhangzó párbeszédek kihallgatása, a játékgépek és kaszinójátékok használata) valószínűleg csak unalmat adnak az akcióra vágyó, alkalmi játékosoknak. Ezek a tartalmak csak a minden apró részletet felfedezni vágyó és kisajtoló rajongóknak nyújthatnak igazán kellemes perceket. Így ez a DLC egymagában, mint önálló tartalom nem állna meg a lábán és ez a célközönségét is leszűkíti a széria minden részletét imádó rajongókra és láthatóan erre is hegyezték ki a készítők a teljes DLC-t. Sajnos ezzel teljesen kizárták a laikusabb, gyors kikapcsolódást kereső játékosokat, akik csak felületesen játszottak a Mass Effect-el, és ezzel a lépéssel új rajongók toborzása felé sem tettek lépést a készítők (bár véleményem szerint ezeket az igényeket nem is egy DLC-nek kell kielégítenie, főleg nem egy trilógia utolsó kiegészítőjének).

A rajongóknak ellenben rengeteg élményt tartogathat (de tényleg csak nekik, ők még a Hamlet Elcor feldolgozásának monoton hanglejtéssel előadott részleteit is örömkönnyekkel a szemükben fogják hallgatni), mivel ez a kiegészítő, egy kiváló, szívvel és lélekkel készített, elképesztően hangulatos, humoros és rajongók számára elhintett utalások tömkelegével teletűzdelt, élményekben gazdag és meglepően tartalmas (bár kissé drága) DLC. Ami még negatívum lehet, az az, hogy hiába ez a legtartalmasabb és leghosszabb DLC, ami a trilógiát bővíti, még így is rövid (egyedül a minden apró részletben elvesző legnagyobb fanatikusok fogják viszonylag hosszú ideig lekötni vele magukat, azonban így sem fog maximum 10 óránál tovább tartani). Ami még szemet szúrhat a játékosoknak, hogy a játék központi történetéhez szinte semmit sem ad hozzá ez a bővítmény. Bár kétségtelen hogy szükség volt erre a kis pihenőre, mint egy falat kenyérre, de apróságokat leszámítva, nem igazán egészíti ki Shepard Kaszásokkal folytatott epikus harcának legendáját: ez a kiegészítő egy fan-service csomag, de annak viszont tökéletes. Mindent összevetve ez a kiegészítő felveszi a versenyt a piacon lévő, minőségi DLC-kel: legalább annyira kihagyhatatlan a Citadel egy rajongó számára, mint az XCOM-nál az Enemy Within bővítmény.

Nehéz a búcsú…

A Mass Effect 3-nak szüksége volt egy ilyen, kicsit vidámabb, bohókásabb és teljes mértékben karakterközpontú szakaszra, mégpedig ezt a nyomasztó háborús időszakot feldolgozó szakaszok közé beillesztve, hogy Sherpard és társai megpihenhessenek a nehéz út vége előtt. A Mass Effect trilógia egy messze nem tökéletes, de elképesztő utazás volt, még akkor is, ha sokaknak nem tetszett a sorozat befejezése, de egy biztos: ennél tökéletesebben nem is tudott volna a Bioware elbúcsúzni a szériától, és a rajongók sem tudnának méltóbb módon búcsút venni szeretett játékuktól. A DLC záró képsorai beleégnek minden rajongó agyába, hogy évek múlva szép emlékként tekintsenek vissza rá, ahogy az egész szériára is. Ezek után bizakodva lehet várni a 2016 végén érkező (Shepard történetéhez legjobb esetben is csak lazán kapcsolódó) Mass Effect: Andromeda című programot, és remélhetjük, hogy a Bioware újra bebizonyítja, hogy nem lehet határ számukra még a csillagos ég, és azt is, hogy ismét egy olyan minőségű játékot kapunk, mint amilyen az első Mass Effect trilógia volt.