Hitman: Absolution teszt

Légy kreatív!

Megmaradt a játék lényege, akad pár új és érdekes funkció, ám mindez még nem teszi igazán emlékezetessé az új Hitmant, sőt, lényegében csak arra elég, hogy egy szimpla folytatás legyen. Adott tehát a kérdés, hogy az IO Interactive mégis mivel tette különlegessé az Absolutiont? Aki játszott az előrendelőknek készített Sniper Challenge-dzsel, az már tudhatja, hogy mitől válik elképesztően addiktívvá és az átlagosnál jóval több időt felemésztő játékká az ötödik Hitman.

Az Absolutionben már „nem elég”, hogy elvégzed a feladatot, itt rengeteget számít, hogy miképp viszed véghez az egészet, és itt most nemcsak arról van szó, hogy ne őrült mészáros módjára szaladj végig a küldetéseken. Ebben a játékban szinte minden egyes pálya a lehetőségek tárháza, ahol nemcsak egy megoldás létezik, hanem rögtön egy tucat, és itt most nem arra kell gondolni, hogy a kakaós bögre helyett a Lenin szoborral vágod fejbe a célpontot. A likvidálandó személyt meg lehet ölni egyetlen közeli pisztolylövéssel is, de mennyivel stílusosabb, ha megmérgezed, ha felrobbantod, ha a mélybe lököd, vagy ha a fejére pottyantasz valami igazán nagyot. Jópofa dolog a mesterlövész puska is, viszont azt nem cipeled mindenhová magaddal, így előbb találnod kell egyet, majd meg kell keresned azt a pontot, ahonnan kényelmesen bemérheted a célpontot. De maradhatsz a mindig hatásos zongorahúr mellett is, ám az a legnagyobb tömegben nem alkalmazható, így rá kell jönnöd, hogy miképp csalhatnád egy elhagyatott helyre az áldozatodat. Minél nagyobb az adott pálya és minél több a likvidálandó személy, annál több lehetőség vár rád – neked csak fel kell kutatnod őket, és rá kell jönnöd, hogy miként fordíthatnád azokat az áldozataid ellen.

Az Absolution szépségét pont az adja, hogy kreativitást vár el a játékostól, és a különböző lehetőségek felfedezése tényleg igazi sikerélményt okoz, ráadásul nem is egyszer, ugyanis a már teljesített pályák bármikor újrajátszhatóak. És újra fogjátok játszani őket, mert az egyes szakaszok végén mindig kaptok egy részletes statisztikát, ami összegzi a teljesítményeteket. A lista magában foglalja a megszerezhető álruhákat, a megtalálható fegyvereket és tárgyakat, továbbá az alternatív likvidálási módokat és az egyéb speciális feladatokat (használj különféle álcákat, ne öltözz át, stb.), így pontosan láthatjátok, hogy mit sikerült már végrehajtanotok és mit nem. Ha pedig maradt feloldatlan kihívás, be nem gyűjtött fegyver és tárgy, akkor szinte biztos, hogy hozzánk hasonlóan addig nem nyugszotok, amíg rá nem jöttök, hogy miképp lehet őket megoldani vagy megszerezni. A programban speciális feladatból (Challenges) összesen 250 van, szóval a legnagyobb maximalisták biztos, hogy jó ideig ellesznek ezzel a játékkal.

Ráadásul a teljesítményünk után pontokat oszt és von le a rendszer, a begyűjtött pontok pedig idővel szintlépést, új bérgyilkos képességeket és különböző fejlesztéseket eredményeznek. Ha szeretnétek fejlődni, akkor érdemes lesz odafigyelni az akciókra, ugyanis minden egyes felesleges áldozat, minden egyes felfedezett holttest, minden egyes lebukás súlyos mínuszokat eredményez, szó szerint, ugyanis a számláló simán becsúszhat a nulla alá is. Ha viszont fifikásak vagytok, ha megoldjátok a pályán kitűzött kihívásokat, ha nem vesznek észre, ha időben elrejtitek a holtesteket, akkor dőlnek majd a pontok, azok után pedig az olyan hasznos fejlesztések, mint a gyorsabb újratöltés, a gyorsabb gyógyulás, a nagyobb sebzés, a gyorsabb reakcióidő és még sorolhatnánk.

Fényesre polírozva

A Hitman: Absolution tehát bőséges tartalommal és elképesztően magas újrajátszási faktorral várja a játékosokat. Viszont nemcsak a játékmenet van nagyon rendben, de a csomagolás is, amiben mindezt az IO Interactive átnyújtja nekünk. Diana likvidálását követően a 47-es ügynök egy Veronica nevű kislányt vesz a pártfogásába, és a ránk váró húsz küldetések során azt kell kiderítenünk, hogy az egykori kontaktunk miért fordult szembe az egész ügynökséggel Veronica miatt. Hősünk kénytelen szembeszállni a saját szervezetével, és idővel nemcsak a rendőrséggel gyűlik meg a baja, de még a maffia is belekeveredik a történetbe, így jó néhány célponton keresztül jutunk el a végső igazsághoz. A sztori bőven tartogat fordulatokat, és a hangulatot nagyban növeli, hogy a Square Enixnél most sem spóroltak a körítést illetően. A fontosabb karakterek hangjait és mozdulatait híres színészek adják, és a történetbe ültetett meglehetősen egyedi, sok esetben teljesen infantilis és őrült karakterek tökéletesen ellensúlyozzák a mindig mogorva, ritkán kommunikáló 47-es ügynököt.

Az átvezető jelenetek stílusosak, a szinkron tökéletes, a figuráknak köszönhetően a játék élettel telik meg, így nemcsak vándorolunk egyik feladatról a másikra, hanem egy kicsit át is éljük a sztorit. A beleélést pedig nagyban segítik a ránk váró pályák, amelyek a legtöbb esetben több szakaszból épülnek fel, ráadásul a küldetések is változatosak. Legtöbbször ugyan el kell intézni valakit, de akad, hogy menekülni kell, van, hogy információt kell gyűjteni, sőt, az egyik legfrappánsabb misszióban a saját felszerelésünket kell visszaszereznünk. A helyszínek mesteri módon ki vannak dolgozva, minden pálya él, köszönhetően a remek dizájnnak és az egyedi NPC-knek, amik sok esetben érdekes történetekkel, vicces momentumokkal ajándékozzák meg a játékost. A fejlesztők tényleg odafigyeltek az atmoszférára, ráadásul rengeteg geget és kikacsintást ültettek a játékba, többek között olyan ikonikus figurákat, mint Kane és Lynch, vagy a Loch Ness-i szörny...

A Hitman: Absolution vitán felül az idei év egyik legjobb játéka, egy remek sorozat újabb kiváló része, minden szempontból lenyűgöző tartalommal, legyen szó akár a történetről, akár a hangokról vagy a grafikáról, a több hétnyi elfoglaltságot nyújtó, újrajátszásbarát játékmenetről nem is beszélve. Ha szeretted a korábbi részeket, akkor muszáj beszerezned, de ha eddig nem játszottál Hitman játékkal, és szereted a lopakodós stílust, akkor is felejthetetlen élményben lesz részed.