Mert milyen is volt 1999-ben? Nos, a Heroes 3 tényleg a kor egyik kiemelkedő alkotásának számított, és még talán a Celeron 300A processzorok is kéjesen felnyögtek, amikor először lobogót bontott Erathiában Catherine királynő – hja, akkoriban a női páncélok nem sokat takartak az idomokból. Persze többet nyomott a latba, hogy a pazar tartalom mellett itt ért a csúcsra az a játékmenet, amelyet azóta is könnybe lábadt szemmel emleget fel minden rajongó. A birodalom felfedezése, a gazdaság és a körökre osztott csatafelület tökéletes harmóniában forrtak össze, no meg minden apró mozaik – várbelsők, hős fejlődése, etc. – még ma is szent etalonként forog közszájon.
A gazdag tartalom akkoriban még nem üres szólamokat takart, és pláne nem egy röpke délután végigrakkolható küldetéssorozatot. Amennyiben valaki leült a Heroes 3 elé, minimum hetekre odadrótozta magát a számítógéphez. Hét fejezet, nyolc jól elkülönülő frakció (Castle, Inferno, Rampart, Stronghold, Dungeon, Tower, Fortress és Necropolis), utóbbiakhoz tartozott hét-hét lénytípus, rengeteg egyedi hős, és ha ezeket mind kipipálta az ember, akkor jó kis meccseket lehetett nyomni hotseatben vagy LAN-on, de akár a gépet is rábírhattuk egy-egy szóló ütközetre. A két későbbi kiegészítővel (Armageddon's Blade és a The Shadow of Death) végül ebből egy jóformán kimeríthetetlen kút lett, és a mai napig is sokak merevlemezén megtalálható.
HD-NAK ÁLL A VILÁG?
Elég csupán körültekinteni a világban, és azonnal megállapíthatjuk, hogy a filmek – A bolygó neve: Halál éppen aktuális – mellett a játékiparban is virágzik a reneszánsz, amelyet az egyre gyakoribb HD vagy épp Remastered címkék is világosan jeleznek. 2015-ben ez a trend tovább erősödik, hiszen máris olyan klasszikusok felturbózott változatai jönnek szembe, mint a Resident Evil, a Grim Fandango és a Fahrenheit. Nincs is ezzel semmi baj, mindaddig, amíg a profitszerzés, és a régi stuffok méltó módon történő feltámasztása közös keresztmetszetet alkot a játékosok igényeivel. Abban ugye egyetértünk, hogy a tartalomhoz illik hozzáadni valami pluszt, aztán felhúzni a grafikai színvonalat a mai szintre, és bátorságtól függően a játékmenetben megtenni azokat a kiigazításokat, amelyek felett eljárt az idő. A Ubisoft ténykedését ezzel szemben egyetlen mondatban összefoglalhatom: újrarajzolták a sprite-okat, a képarányt és a felbontást pedig felhúzták a mai HD követelményekhez, no meg kapott Steamworks támogatást a játék. És itt a vége. Ennyi. Pont.
Az új Heroesban megtett első lépések után nem igazán voltam lenyűgözve; persze élesek a kontúrok, szebbek a színek, és 1920x1080-ban végre saroktól sarokig kép van. Az intró a korabeli minőségben pörgött le, jelezve, hogy a hagyománytisztelet (meg a csóróság) talán túl komolyan lett véve. Amennyiben nagy, ugrásbeli javulással számolnátok, – én legalábbis arra készültem –, na, olyan nincs, úgy pár évet előretekertünk egy képzeletbeli időgéppel, de ahogy a bevezetőben írtam, inkább éreztem magam 1999-ben, mint 2015-ben. És ez nem a jóféle múltidézős borongás volt eleinte, hanem az a „ne már, ez tényleg csak ennyi”. Idővel persze a játék maga alá gyűr, mert egyszerűen addiktív, gonoszul bekebelezős fajta, pontosan, amilyen volt. A játékmenet és minden egyéb tartalom ugyanis érintetlenül került át a HD kiadásba, kivéve az expanziókat. Állítólag az Armageddon's Blade és a TSoD forráskódja elveszett a New World Computing archívumában, és ezért maradtak ki az update-ekből, csak aztán nehogy azok a fránya kódok hirtelen megjelenjenek, mondjuk a játék 20. évfordulóján egy jubileumi kiadásban, mert akkor morcos leszek.
NÉHA A KEVESEBB TÖBB
Mint minden egyenletnek, ennek is két oldala van. Az egyiken az áll, hogy a GoG-on 9 euróért már a Complete pakkot is a kosárba lehet tenni, ami tartalmazza mindkét kiegészítőt, sőt némi keresgéléssel lőhetünk hozzá a netről egy HD modot is. Ez a külsőségekben persze még mindig nem éri utol tesztünk alanyát – a HD mod ennél azért szerényebb –, de tartalomban jóval előrébb leszünk. Mitől is olyan fontos például az Armageddon's Blade, hogy ezen a csonton rágódunk most már jó ideje? Egyszerű a válasz, úgy hívják, random map generátor, persze a Conflux (elementál) frakcióért is vérezhet a szív –, majdnem negyven plusz küldetés... Forgassam még a tőrt? A kóborló (várakon kívül toborozható) lények között új sárkányok jelentek meg, volt 16 elementál és 8 speciális hős, na és az ostromoknál a vártornyokat már a játékos is tudta kezelni. Az említett egyenlet másik oldala jön, szóval a HD Edition nem egyedül a PC platformot célozta meg, hanem bizony az androidot és az iOS-t is, sőt ha rosszmájú lennék, akkor azt mondanám, hogy a PC csak amolyan mostohagyerekként áll a sorban. Az egyre növekvő táblagépek piacán ugyanis inkább időszerű volt már egy Heroes, abból is ugye a legjobbnak kikiáltott verzió. Na meg ott a HD előtag is jobban érvényesül, nem is beszélve arról, hogy a műfajnak nemhogy ártana, de elvileg még inkább vonzóvá teszi az érintőkijelző – elvileg, mert a kezelőfelület ugyanaz, mint PC-n.
VOLT EGYSZER EGY...
Essék szó magáról a játékról is. A recept a következő:, egy nap egyenlő egy kör felosztásban kalandoznak a hőseink a kampánytérképen, és lehetőleg minden bányát, kincset, varázstárgyat be kell húzni, mielőtt az ellenfél tenné meg. A várainkban építkezhetünk, ergo új toborzóhelyek jöhetnek létre, ahol hetente újratermelődik a lénykészlet, amennyiben mágustornyot is emelünk, varázslatokat is írhattunk abba a könyvbe, amit 500 aranyért rögtön érdemes megvásárolni minden héroszunknak – kivéve persze, ha direkt élvezzük, hogy még egy rontást sem tudunk levenni a bakákról. Rengeteg érdekes hely, portál, bónuszokat adó épület színesíti az állandó kalandozást, no meg egy semleges frakció, amely mindentől és mindenkitől védeni szeretné eme világ értékeit. A végső cél, hogy kitakarítsuk a pályát, és ehhez bizony néha még a föld alá is le kell menni. Amennyiben bárkivel összerúgnánk a port, jön a másik körökre osztott felület, és a lényeink tulajdonságait, képességeit kihasználva döngölhetjük bele a szemben álló sereget a talajba. Mai szemmel nézve kevésbé látványos a harc, az animációkat például nem cserélték le, és gyakorlatilag minden változatlan. A képarányon sem molyoltak sokat – betolták középre az egészet, jött egy kis keret a szélekre, hogy a 4:3-as lóláb ne lógjon ki, és így csak a megújult, élesebb textúrák mutatják, hogy átléptünk a 21. századba.
A régi szép időkben, a hősök fejlesztése roppant érdekes mederben folyt, lévén adva volt a négy elsődleges képesség, és e mellé lehetett nyolc másodlagost választani úgy, hogy minden szintlépéskor véletlenszerűen a 28-as készletből feldobott kettőt a gép, vagy a már meglévők advanced, expert fokozatait. E képességek határozták meg, hogy milyen varázslatokat tanulhat meg emberünk, hogyan tudja a támadó-védekező értékeivel erősíteni az egységeit a csatatéren, és ami szintén fontos, a kampányban ezeket a tapasztalatokat vitte tovább a következő pályára. A különböző hősök, egységek, frakciók, varázstárgyak kombinációja komoly taktikai készletté állt össze, és a közösség is igyekezett hozzátenni a magáét jól megszerkesztett térképekkel. Ez a hagyomány a HD Edition születésével úgy érzem, megtört,; egyrészt itt érzékeny veszteség a két expanzió, másrészt a multiplayer (Steam alapú), ami tényleg összekovácsolhatná a közösséget, alig néhány érdeklődőt vonz, akik aztán pár disconnected feliratba beleszaladva nem is erőltetik tovább a szélmalomharcot.
FIX EGYES
Szögezzük le: a Heroes 3 remek játék volt, és most is az. A kérdés, hogy a HD Edition tett-e hozzá annyit, hogy kiadjunk érte 15 valutát, szemben mondjuk a Complete verzióval, ami még ma is könnyedén beszerezhető. A válasz véleményem szerint az „inkább ne”. Hiányoznak a DLC-k, a grafikai ráncfelvarrás is lehetett volna komolyabb, no meg, ha már hozzányúlunk egy klasszikushoz, nem kellene annyira tisztelni, hogy egy az egyben kiadjuk újra, és persze pár apróbb változtatás a kezelőfelületen – olyan apróságokra gondolok, mint a várakban az összes lény megvételét lehetővé tevő ukáz – szintén jól esett volna...
