A kilenc és háromnegyedik vágány
A történet nem kapott valami nagy felvezetést, az első videót megtekintve rögtön a Roxfort Expresszen találjuk magunkat (ez az a gőzös, mely a tanulókat a varázslóiskolába szállítja). Ezen az első pályán már meg is láthatjuk a játék legnagyobb erősségét, nevezetesen, hogy mindhárom főszereplőt irányíthatjuk -- természetesen nem egyszerre, hanem külön-külön, és mindenkinek megvan a maga erőssége. Hermione nyulat és sárkányt tud varázsolni, Harry a dementorokat elijesztő patrónust idézi meg, míg Ron feladata a különböző, a többiekéhez képest egyszerűbb mágiákat előbűvölése. Előfordul azonban olyan is, amikor mindhárom karakterre egyszerre lesz szükségünk egy-egy nagyobb bűbájhoz, bár ezek a többedmagunkban elvégzett varázslatok általában kimerülnek az iskola kopogószellemének, Hóborcnak a legyőzésében, illetve a nagyobb kincsesládák kinyitásában.
A sorozat ismerőinek részéről felvetődhet a kérdés, hogy ugyanolyan szabadon bejárhatjuk-e a varázslóiskolát, mint a remekül sikerült ötödik részben. Sajnos a válasz az, hogy nem. A játék meglehetősen lineárisra sikeredett, s bár vannak részek, ahol a készítők egy csöppet elengedik a kezünket, összességében nincs szabadságunk. Ám hogy az iménti fekete pont mellé rögtön írhassunk is egy pirosat, elárulom, hogy a program a legkülönfélébb helyekre kalauzolja el a játékost: járunk majd Hagrid kunyhójában, sötét varázslatok kivédése oktatáson, de a legutolsó, tóparti jelenetben is részt vehetünk. A változatosságra tehát nem lehet panasz -- de nézzük, hogyan működik maga a játék!
Abrakadabra!
A legtöbb küldetés arra épül, hogy elmegyünk egy tanórára, és az ott tanított varázslatot egy gyakorlópályán elsajátítjuk valamelyik karakterrel. Ezeken a próbákon lehetőségünk van különféle pajzsokat gyűjteni, de ha nem sikerül az összeset megtalálnunk, akkor se aggódjunk, ugyanis bármikor visszatérhetünk a rosszul sikerült részhez. Vannak olyan elemek, amik színesítik a monotonnak tűnő játékmenetet, ilyen például a Hagridtól megtanulható hipogriff lovaglás, ahol karikákon kell átrepültetni a szárnyas jószágot, s bár ez nem olyan nagy szám, mint elsőre hangzik, pillanatnyi szórakozásnak pont megfelelő. Csikócsőr mellett más állatokat is terelgethetünk, konkrétan a Hermione által előbűvölhető nyulat és sárkányt; utóbbi irányítása ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de összességében meg lehetünk vele elégedve.
Hatalmas újítás viszont a könyvekben is szereplő, csokibékák vásárlásával megszerezhető varázslókártyák tömkelege. Itt persze nem kell vásárolnunk édességet, minden küldetés és valamilyen extra megszerzése után egyszerűen birtokunkba kerül egy-egy lap. Kifejezetten élvezetes gyűjtögetni a paklit, és látni, ahogy egyre gyűlnek a jó, gonosz, illetve a Harry Potter univerzumban szereplő mindenféle lények képei. Hozzáteszem, sok lapot nem kapunk ingyen, ezek megvásárlásához el kell látogatnunk a Weasley-ikrek boltjába, ahol Bagoly Berti-féle mindenízű drazsékért vehetjük meg őket. Bizony, Ron testvéreinek „vállalkozása” is szerepet kapott a játékban is, és meglepően hasznosnak is bizonyulnak a játékkal eltöltött rövid idő alatt. Hogy milyen rövid időről beszélek? Nos, sajnos a játék borzalmasan hamar véget ér, mintegy 4-5 óra alatt végigjátszható (és lehet, hogy még sokat is mondtam), bár arra nem jöttem rá, hogy miért ilyen kurta a játékidő, miért kellett ennyire összecsapnia a játékot a fejlesztőknek.
Látványos bűbáj?
Sajnos mint minden játéknak, e produktumnak is vannak hiányosságai, ez pedig a linearitás és a rövid játékidő mellett a grafika. Tudom, 2004-es játékról van szó, de ez a grafika már akkor sem számított szépnek, bár annyira azért nem csúnya, ugyanis a fejlesztők nagyon látványos mágiákat csináltak, és a Roxfort is kifejezetten hangulatos. A karaktermodellekkel viszont annál több baja van az embernek. Van, amikor furán mozognak, de olyan is akad, hogy-egy bug miatt-egy helyben szaladnak, ami jelentősen ront az összképen. Pozitívum, hogy a gépigény mindennek köszönhetően nem eget rengető, így a gyengébb masinákkal rendelkező rajongók is kipróbálhatják a játékot.
Van viszont egy olyan pont, ami tökéletesre sikeredett, ez pedig a zene. A Jeremy Soule komponálta, a Londoni Filharmonikusok által feljátszott dallamok végigkísérnek minket a történeten; van, amikor csak halkan, aláfestésként hallani, a harcok során viszont erősen, dinamikusan szólnak. A dicséretet kiterjeszthetjük a szinkronhangokra is, ugyanis mindegyik tökéletesen passzol a karakterhez.
Mindenki búcsúzik
Összességében a Harry Potter és az Azkabani Fogoly remek film- és könyvadaptáció lett, melynek azért vannak hiányosságai. Hangulatos, látványos, szórakoztató, a könyv, illetve a film rajongóinak kötelező vétel, de azért látszik, hogy az EA a 10-12 éves korosztályt célozta meg vele. Bevallom, én élveztem a vele eltöltött időt (bár jómagam óriási rajongója vagyok a könyveknek). Amit a legjobban megszerettem benne, az az, hogy nem akar többnek látszani mint ami, nem akar mást, mint azt, amire eleve rendelve van: szórakoztatni. Azt viszont pokoli jól csinálja!
