A legendás Robin Hood az a karakter, aki időről-időre előkerül még manapság is különféle filmekben vagy sorozatokban, de valamiért a videojátékok műfajában a 2000-es évek óta kevésbé népszerű. Bennem még élénken él a 2002-es Robin Hood: The Legend of Sherwood, amivel remekül szórakoztam annak idején, viszont azóta az angol mondakör és folklór egyik legismertebb hőse igazán emlékezetes módon nem tette tiszteletét digitális formában. Mikor bejelentették a Gangs of Sherwood-ot, elsőre nagyon megörültem. Pont a Tolvajok Fejedelme az, aki megérdemel már egy tisztességes akció-kalandjátékot, a mai kor igényeihez igazított látványvilággal és kibővített sztorival. A Gangs of Sherwood a jól ismert Robin Hood-mondakört azzal bolondítja meg, hogy az egészet steampunk-környezetbe helyezi – mindjárt kifejtem bővebben.
A kerek erdő meséi
A klasszikus sztorit talán már mindenki ismeri. Robin és barátai az ártatlanok és elnyomottak védelmére kelnek, kirabolják a gazdagokat, majd a zsákmányt elosztják a szegények között. A Gangs of Sherwood-ban már egy összeszokott csapatot ismerhetünk meg. A bonyodalmak akkor kezdődtek, mikor Nottingham bírája ellopta az Oroszlánszív kristályt Richárd királytól, ezzel pedig olyan hatalomra tett szert, amivel rabigába hajthatja az egész vidéket. Speciális katonái és elit-harcosai a helyieket sanyargatják, a káosz pedig a sherwoodi erdőt is eléri. Robin, Mariann, Tuck barát és Little John felkerekednek, hogy megállítsák Nottingham bíráját, ehhez viszont rengeteg akadályt le kell küzdeniük és számos ellenfelet le kell gyűrniük. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a Gangs of Sherwood egy kooperatív-módra kihegyezett akció-kalandjáték. Neki lehet menni egyedül is, de úgy az igazi, ha három másik társunkkal indulunk el rendet tenni a zöldellő angol vidéken. Ha szólóznánk, akkor a játékba való belépéskor kiválaszthatjuk a számunkra szimpatikus karaktert, viszont a rejtekhelyünkön bármikor szabadon váltogathatunk a hősök között.
Ez a rejtekhely nem más, mint a Major Oak, a sherwoodi erdő kellős közepén. Ide térhetünk vissza minden egyes küldetés után, és itt van lehetőségünk fejleszteni karaktereinket, illetve különféle új mozdulatokat tanulni vagy mutatós göncöket vásárolni. A Major Oak lényegében a központi bázisunk, ahol kiválaszthatjuk a következő küldetést vagy akár úgy is dönthetünk, hogy szusszanunk egyet és csak hallgatjuk a nagyon fülbemászó, középkori stílusban előadott dallamokat. Az igazi akció akkor szabadul el, mikor kimegyünk a szabadba egy-egy misszió erejéig. Ilyenkor mindig valami célt kell teljesíteni, és haladni szépen előre, míg végül el nem érjük a pálya végét és megkapjuk a kiértékelést. A Gangs of Sherwood a küldetések alatt ezerrel pörög. Locksley lángoló városában például szívesen megálltam volna gyönyörködni a tájban, de annyira feszes volt a tempó, hogy szinte már bűntudatom volt, amiért nem igyekszem jobban a cél felé. A sherwoodi erdőben szintén nagyjából méterenként ragadtam le megcsodálni a tájat, miközben társaim már sürgettek, hogy kicsivel odébb épp ártatlanokat készülnek felakasztani, szóval nem most kéne bambulni.
Az ember, aki ott se volt
Ebből már lejöhetett, hogy a Gangs of Sherwood bizony egészen korrekt látványvilágot szállít. Nagyon szépen kidolgozták a pályákat, és tényleg szemet gyönyörködtető helyenként mindaz, ami elénk tárul. A játék sava-borsát viszont az akció jelenti. A négy karakter eltérő harcstílussal lett felvértezve. Én sokáig Robinnal nyomultam és az ő íjászképességeit maxoltam ki, viszont később rápróbáltam a többiekre is. Tényleg érdemes kihasználni a kooperatív-mód adta lehetőségeket és online maradni a Gangs of Sherwood végigjátszása közben, mert akadnak olyan helyszínek a pályákon, amiket csak bizonyos karakter képes elérni. Emellett mellékküldetések, rejtett ládák és gyűjthető poszterek is találhatóak, szóval vissza lehet térni korábban már bejárt helyekre és tisztogatni. Eléggé sajnáltam, hogy szólóban a gép nem ad mellénk AI-társakat. Hallhatjuk a monológjaikat – amik a sztori szempontjából fontosak –, viszont nincsenek sehol, pedig a harcok sokkal látványosabbak lehetnének, ha mind a négyen egyszerre zúznánk.
Emellett valahogy a szinkron sem lett eltalálva. Bizonyos karakterek nagyon unott, monoton hangon adják elő a mondandójukat, és amikor közben épp egy várost rombol porrá Nottingham bírája, az meglehetősen illúzióromboló tud lenni. Még fájóbb pont, hogy bár a Robin Hood mondakörből már ismerhetjük a szereplőket, itt vajmi keveset tudunk meg róluk, a közös múltjukról, vagy bármi másról, ami közelebb hozná őket és elérné, hogy kötődjünk hozzájuk. Sajnos a Gangs of Sherwood teljesen kihagyja ezeket a dolgokat, holott épp attól működhetne igazán egy csapat, ha megismerjük mindegyikőjük jellemét és (néha keserű) múltját – nem hiába jeleskedett ebben annak idején a Marvel's Guardians of the Galaxy. Pedig a világ kifejezetten érdekes. Albiont a steampunkkal vegyítették, így hatalmas csapatszállítók, mechák, zeppelinek és repülő kastélyok színesítik a látképet, ami elsőre rettentő furcsán hathat egy Robin Hood-játékban, de hozzá lehet szokni.
Ilyen az angol bátorság!
Összességében a Gangs of Sherwood egy kellemes kis akciójáték, ami viszont nem véletlenül lett a kooperatív-élményre kihegyezve. Társak nélkül, egyedül játszva sokkal kevésbé működik és mivel rendes Pause/Szünet sincs benne, egyszer sikerült belefutnom egy olyan esetbe, hogy épp becsöngetett a futár, kiszaladtam, és mire átvettem a csomagot a karakteremet péppé verték a játékban és kezdhettem elölről a teljes pályát. Ettől függetlenül ez az egész steampunk-körítés és a klasszikus mondavilág sci-fi elemekkel fűszerezése engem le tudott kötni, és azon kaptam magam, hogy darálom sorra a pályákat, fejlesztgetem a karaktereim, oldom fel az egyre újabb képességeket és próbálok minél jobb értékeléseket begyűjteni a harcok alkalmával. Nem gondolom, hogy a Gangs of Sherwood az a játék, aminek ott lenne a helye az év végi toplistákon, de mint kooperatív-móka, simán működhet az erre fogékony játékosoknál – néha pedig ez is bőven elég.
