A zenés műfaj úttörőjének számító Harmonix esetében mindig is megvolt egyfajta folytonosság, legyen szó a Frequency és az Amplitude, a Guitar Hero és a Rock Band vagy éppen most a DropMix és a Fuser közötti átmenetekről. Ez is jól mutatja, hogy az örökös innováció mellett az amerikai csapat a meglévő ötletek tökéletesítésére és továbbgondolására is rendre rászánja az időt. Talán ezért is fordulhatott elő az, hogy hiába beszélünk egy teljesen új címről, a Fuser már első nekifutásra is egy nagyon erős, jól működő koncepcióval rendelkezik, amiről a korábbi próbakör során is megbizonyosodhattunk. Most pedig megérkezett a végleges változat is, ahol még inkább elmerülhettünk a játék mélységeiben.
A Fuserben egy virtuális zenei fesztivál lemezlovasaként kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk elszórakoztatni a több tízezres tömeget, ehhez pedig az instrukciók követése helyett ezúttal jóval nagyobb szükségünk lesz saját improvizációs készségünkre. A Rock Banddel vagy éppen a Dance Centrallal ellentétben tehát itt nem az előttünk felvillanó parancsok tökéletes követésén van a hangsúly. Olykor persze kapunk kívánságokat a tömegből, amiket érdemes teljesíteni a plusz pontokért, illetve a játéknak is vannak néha kifejezetten kötött kérései, de a Fuser alapvetően arról szól, hogy folyamatosan és kedvünk szerint variáljuk az általunk összerakott mixet. Ez a fajta szabadság adja a játék talán legfőbb élvezeti értékét, hiszen így mindenki nagyon könnyen a saját zenei ízléséhez igazíthatja az élményt.
A Fuser játékmenete rendkívül leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy van négy lejátszónk, ahova dalokat dobálhatunk – de nem komplett formában, hanem elemeikre bontva, legyen az dob, basszus, vokál, billentyű vagy bármilyen egyéb hangszer. A háttérben húzódó audio-mágiának köszönhetően bármi összeilleszthető bármivel, ettől nem kell félnünk (persze vannak jobban és kevésbé jól összeillő dalok), a ritmusérzék azonban annál fontosabb: vagy az első ütemet kell mindig eltalálnunk, vagy minden egyes dal minden egyes hangszeréhez van egy ideális belépő ütem, amiért még több pont jár. A gyakorlatban szerencsére nagyon egyszerű és intuitív az egész (még vizuális segítséget is kapunk), és ami a legjobb az egészben, hogy a Fuser már ebben a most felvázolt alapformájában is iszonyatosan élvezetes tud lenni.
Az összesen hat fejezetre, azokon belül pedig további hat-hat fellépésre szabdalt kampány persze megmutatja nekünk, hogy a Fuser azért jóval többről szól, mint dalelemek ritmusra történő cserélgetéséről. Olyannyira, hogy az egész tulajdonképpen egy monumentális, 7-8 órás tutorial, ahol folyamatosan tanulunk újabb és újabb trükköket. Az egyes sávok kezelésén túl vannak itt saját magunk által létrehozható, hangszerekre lebontott betétek, mindenféle effekt, szólamok, tempó és tulajdonképpen minden, amit csak el lehet képzelni, ha kettő vagy több dal egybeolvasztásáról van szó. A Fuserben valójában annyi mindent lehet kezdeni a zenékkel, hogy a kampány második fele kicsit már túlzásba is esik az oktató jelleggel, és sokkal kevésbé hagy minket kibontakozni. De ez amolyan szükséges rossz, hiszen tényleg csak így, lépésről lépésre haladva lehet megtanulni jól a Fuser minden csínját-bínját. Később aztán mindenki annyit használ belőle, amennyi jólesik.
Ha ezen (mármint a kampányon) túlesünk, tulajdonképpen csak akkor kezdődik az igazi buli, a Fuser lényege ugyanis a Freestyle mód, ahol teljesen szabadon, kötöttségek és ponthajszolás nélkül vethetjük be a tanultakat, átadva magunkat a zene élvezetének. Itt aztán nyugodtan kísérletezhetünk a legőrültebb mashupokkal, belefeledkezhetünk kedvenc kombinációinkba, vagy simán csak átadhatjuk magunkat a flow élménynek – annak a flow élménynek, ami tulajdonképpen minden zenés játék (pontosabban minden jó zenés játék) valódi lényege, vagyis az az állapot, amikor tulajdonképpen eggyé válunk vele, és közvetlen kapocs képződik érzékszerveink és a kontroller között.
Joggal merül fel a kérdés: mennyire működik a Fuser partijátékként? Elvégre a Guitar Hero, a Rock Band vagy a Dance Central éppen társaságban szóltak a legnagyobbat. Nos, azt semmiképp sem lehet felróni a Harmonix legújabb alkotásának, hogy nem tesz meg mindent, hogy ez a lehetőség itt is meglegyen, hiszen vannak mind kooperatív, mind pedig kompetitív játékmódok, ahol mindenki megmutathatja, mennyire megy neki jól a mixelés. Jelen esetben azonban a koncepció szerintem kevésbé ágyaz meg ennek: egyrészt azért, mert hirtelen beleugrani azért jóval nehezebb, mint az említett címekbe, másrészt pedig azért, mert zenei szempontból a legjobb végeredmény, úgy gondolom, pont nem akkor születik, amikor maximális fordulatszámon pörögve próbáljuk alkalmazni és kombinálni az összes meglévő játékelemet. Persze ez a része teljesen szubjektív a játéknak, akárcsak a zenei ízlés, így lehet, hogy más épp ellenkezőleg lesz ezzel, de nálam a harmonikus mashupok megtalálása és kiélvezése sokkal nagyobb élvezetet nyújtott – emiatt is tartottam jópofának azt a funkciót, hogy van lehetőség konkrét mixek megosztására.
És ha már zenei ízlés: a Fuser ezen részétől ne tartson senki, hiszen (az extra dalokkal együtt) több mint 100 szám érhető el a játékban a poptól kezdve a rockon, a hip-hopon és a countryn át egészen a house-ig és a trance-ig, vagyis a kínálat bőséges és változatos. Ráadásul azt, hogy „miből főzünk”, mi magunk dönthetjük el, miután minden buli előtt nekünk kell feltöltenünk a ládánkat azokkal a dalokkal, amiket használni szeretnénk. A testreszabás pedig itt nem áll meg, hiszen nemcsak új zenéket, hanem rengeteg öltözéket és egyéb kozmetikai itemet is megnyithatunk, amikkel aztán olyan karaktert hozhatunk létre, amilyet nem szégyellünk (a randomgenerátorral érdemes elidőzni, meghökkentően vicces dolgokra képes). És tulajdonképpen erről szól maga a Fuser: fejezd ki magad – fogd a kedvenc zenéidet és játszadozz velük úgy, ahogy korábban még sosem volt rá lehetőséged. Úgy, ahogy te akarod. Nincsenek kőbe vésett feladatok és szabályok, csupán egy virtuális zenei fesztivál, ahol te döntesz arról, mi és hogyan szóljon, nem a játék.
