Grafika és hang terén így nem érdemes sokat várni a Frontline: Panzer Blitzkrieg!-től, de legalább némileg dinamikusan villámháborúzhatunk, mert mindig két ütközet közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt. Azonban mindössze egy hadjárattal a hátam mögött (és úgy, hogy a játék hivatalosan még nem tart 1.0 verziónál) nem tűnik úgy, hogy sokat kellene gondolkodnunk a stratégián, nincs igazi küldetéslánc, inkább az egyes taktikai csatáké a szerep, amikbe még egységeket sem vihetünk át. Ez egyben azt is jelenti, hogy a végjáték visszavonulás lesz, akárhogy is teljesítünk, de bónusz csatának legalább megkaptuk Moszkvát.
A jó…
Az ütközeteknél is sok minden egyszerűbb, mint a nagyobb címeknél. Például nincs hagyományos légierőnk, bár kérhetünk légicsapást az erőforrás pontokból – sőt akad 1-2 pálya, ahol kizárólag repülőket irányítunk és vásárolhatunk. Az erőforrás pont egyébként annyira univerzális, hogy egységvásárlás és -feltöltés mellett a teljesítményünket is abból számolja a gép, miszerint mennyit költöttünk belőle. A nehézségi szintet szintén az határozza meg, hogyan egyensúlyozzuk ki az erőforrás és presztízs pontok bőségét. Bár átvihető egységek hiányában a nagyobb presztízs pontszám jelenleg legfeljebb hencegésre jó.
A csatán belül egységeink azonban fejlődnek. Ha eleget harcolunk egy adott fegyvernemmel, minden tagja szintet léphet, ezzel feloldva legfeljebb két különleges képességét, és a gyakran elhúzódó csaták erre lehetőséget is adnak. Ehhez képest is extra a kezdeményezőképesség, amivel főként gyalogosaink bírnak, valamint néhány elit csapat. Ennek birtokában, ha egy ellenséget megsemmisítünk, teljes erővel újra támadhatunk.
…a rossz…
Eleinte valahogy úgy éreztem, hogy a Panzer Blitzkrieg! valahogy olyan kedvesen bénácska. Ez főként abból eredt, hogy bár az egységek távolról egész jól néznek ki, a képkivágásuk néha nagyon kilóg a terepből, mint valami gyenge photoshop mémnél. De ahogy haladtam a kampányban, sorra bukkantak fel újabb és újabb problémák.
Az egységek lőszer és üzemanyag szintje számít, a lőszer elég gyakran ki is fogy. Csak éppen a mutatójuk nem mozog, így nem lehet tudni, hogy állunk, amíg meg nem jelenik a „mindjárt kifogysz” jel. És nincs „tankopédia” sem, ahol ki lehetne deríteni a kezdőértéket. Mellesleg a minimális adatokból azt sem lehet pontosan tudni, hogy melyik egység mennyire védett, holott időnként lepattannak vagy éppen extrán sebeznek a lövések. Némi haditechnikai ismeret segíthetne, csakhogy pattantam le papírvékony páncélú felderítőről tankkal, miközben géppuskásokkal belőttem egy KV-1-et. Az előzetes eredmények pedig szokás szerint kissé csalókák. A háború köde néha saját egységeket is kitakar, így azok nem használhatók, és kész. Az AI sincs a helyzet magaslatán: néha könnyen manipulálható kiugrásra, van, hogy szépen koncentrál egy egységre, és van, hogy csak mellé áll és nézi. Sőt, egyszer egy tankkal elment a térkép sarkába, ahol lőni kezdett egy pályán kívüli „szövetségesemre”. És kikapott tőle.
… és a csúf
Talán éppen az AI gyengesége miatt lehet, hogy a legtöbb térképen ijesztően apró haderővel kezdünk, miközben ellenfeleink tényleg annyian vannak, mint az oroszok. Az eredeti Panzer Corpsban emlékeim szerint olyan két-háromszoros túlerő van normál szinten, itt meg a nyolcszoros sem ritka. Ráadásul akár már a nyitó körben ránk szabadulhat egy túlerőben lévő ellenség-hullám. Ahogy pedig haladunk előre a kampányban, a mi 10-es erejű egységeinkkel az ellenfél gyakran 14-16-ra töltött csapatokat állít szembe.
A nyerő taktika így nagyjából az, hogy az első 1-2 körben a veszélyesebb ellenfelekre fókuszálva a tüzet túléljük a támadást, miközben a kezdő erőforrás pontjainkból életben tartjuk az egységeket, majd átcsoportosítunk és irány az egyik város vagy légi utánpótlás, ami újabb erőforrás pontokat ad, hogy folytassuk mindezt, néhány légicsapással rásegítve, ha addig jól takarékoskodtunk. Az én óvatos, tüzérségi-teknőc taktikámmal így egy méretesebb pálya több mint egy órán át elhúzódhat, de még a született Rommeleknek is túl sokat kell pepecselniük az igazi villámháború életérzéshez.
Felemás értékelés
Amennyire sikerült megállapítanom, az egész sorozat egyetlen ember munkája, és ilyen szempontból dicséretes, hogy alkot, fejlődik, sőt a frissítésekkel is dolgozik. Viszont a pontszámba nem igazán ez számít bele, hanem az a tény, hogy az egyfős fejlesztőcsapat a játék minőségén is keményen meglátszik. És az, hogy ez már a 3. játék a sorozatban, ráadásul fél éven belül kiadva, ami kissé túlzó lelkesedést vagy hanyagságot mutat.
Ezzel együtt, aki könnyedebb játékmenetre vágyik vagy akinek megtetszettek az extra ötletek, netán támogatna egy tényleg indie fejlesztőt, annak a Frontline: Panzer Blitzkrieg! jelenlegi állapotában is megérheti az árát. Vagy tehet egy próbát az egyik korábbi, olcsóbb résszel, amíg kiderül, legalább ez helyre rázódik-e idővel.
