A Forspoken tipikusan az a játék, amelyet az előzetes hype lökött fel egy igen magas pozícióba. A Final Fantasy 15 fejlesztőcsapatából összeverbuválódott Luminous Productions leígérte a csillagokat is. Látványosabbnál-látványosabb videók érkeztek, egészen lenyűgöző varázslatokkal, és egy hatalmas open-world világgal. Aztán befutott a demo, és valahogy ez a varázs kezdett darabokra hullani. Bevallom, nekem a demo roppant unalmas volt, és amikor megérkezett a tesztkód, már úgy ültem le a Forspoken elé, hogy a játék körül egyre csak gyűltek a szürke fellegek – de milyen lett maga a végeredmény? Tényleg már most az év csalódásáról van szó?
A sztori a mai New Yorkban indul, ahol egy fiatal lány, Alfre "Frey" Holland életének alakulását követheted nyomon. A születése után anyja által magára hagyott Frey felett egy röpke bírósági tárgyalás után veheted át az irányitást, és igen hamar kiderülhet, hogy a főhősnő elég mélyen benne van a slamasztikában. Egy bűnbanda tagjai fenyegetik, és kényszerítik olyasmikre, amikhez neki nem túlzottan van kedve. Emiatt lényegében jobban ismeri már a bíróság épületét, mint a saját tenyerét, és pengeélen táncol a büntetőjog szemében. Egy meneküléses szakasz, és egy álmában rágyújtott ház után Frey végső elkeseredésében már az öngyilkosságot fontolgatja. Ez lehetne akár a játék vége is, egy jóval sötétebb és szomorkásabb indie cimben, de itt szerencsére a lány észrevesz valami különös fényjelenséget, amit követve egy karperecre emlékeztető, különös régészeti leletre talál. Ekkor megnyílik egy portál, Frey pedig átzuhan Athia világába, ahol rögtön az arcodba repül egy 50 méter magas sárkány. Remek kezdés, mi? Célod a visszajutás New Yorkba, illetve ahogy szépen lassan belekeveredsz a világ ügyes-bajos dolgaiba, annak megmentése is kulcsfontosságú lesz.
Magáért beszél
A történet hiába kezdődik sablonosan, már-már erőltetetten, ahová kikerekedik, az egész érdekes, ahogy maga Athia világa is rendelkezik egy érdekes lore-ral, ami nem túl mély, de cserébe érthető és fogyasztható. Nem mondanám, hogy van benne bármi olyasfajta jellemvonás, ami nagyon egyedi, de sikerült egy olyan masszát összegyúrni, amiben mindenki találhat valamit, amivel együtt tud rezegni. Cserébe a dramaturgia, a dialógusok a legtöbb esetben abszolút átlagosak. Kivétel ez alól a főszereplő és a karperece, akik folytonos csipkelődése képes kellemes, vicces, akár még érzelmes pillanatokkal is szolgálni. Ó, nem említettem? A karperec beszél. Bizony, a Forspoken világában ilyen dolgok is előfordulnak! A legnagyobb negatívumot viszont a folyamatos játékmegszakítások jelentik, méghozzá az átvezetők által, teljesen indokolatlan pontokon és szituációkban. Rengeteg van ezekből, és a játék első 4-5 órájában konkrétan vért köpködve kiabáltam, hogy most miért nem mozoghatok? Mi ez a lassú monológ a karakterek között? Konkrétan, amíg valaki be nem fejezi a mondandóját, nem indulhatsz el, holott a kamera már fél perce beállt Frey mögé.
Athia világa... nos, hogy is mondjam, hagy kívánnivalót maga után. Először is a PS5-ös verzió, minden létező ray-tracing és Quality-mód mellett egész egyszerűen majdnem minden esetben, majdnem minden képkockán ocsmány. Ritkán mondok ilyet, mert a grafika nálam nagyon nem prioritás, de itt konkrétan bántotta néhol a szemem. A fő probléma talán a dizájnbeli döntésekben keresendő: olyan rosszul lettek a játék területei megalkotva, hogy KINÉZETRE szerintem ez az egyik legingerszegényebb teljes árú játék valaha. Ha épp nem tűnik teljesen élettelennek és üresnek, akkor mondjuk, eléd tárul egy-egy olyan terület, ami úgy néz ki, mintha tele lenne gigantikus, rothadó szilvákkal meg 10+ éves textúrákkal. A varázslatokon túl igazából semmi nem néz ki úgy ebben a játékban, ahogy ki kellene néznie. A világ története egyébként röviden annyi, hogy annak idején Négy Erős Nő (ez konkrétan ebben a formában egy ponton el is hangzik, ami picit erőltetett üzenetnek tűnik) uralta a vidéket, háborúk dúltak, de megvédték a népet, majd egy nap bekattantak és elvonultak, meg mindenkit elkezdtek bántani. Ekkortájt jelent meg valami fura anomália, ami a fővároson kívül gyakorlatilag mindent felemészt és korruptál (legalább értem, miért néz ki úgy, mint a hányás). Ezen a tájon kell lavíroznod úgy, hogy a főszereplőn nem fognak ezek a különös teszkós S.T.A.L.K.E.R. zóna-effektusok.
Szájhős
Athia amúgy sok dolgot tartalmaz, csak külcsínre ennyire üres és tragikus a helyzet, de én nem éreztem magamban végig azt a végtelen unalmat, amiről sokan beszéltek már a megjelenés előtti időszakban. Van pár teljesen átlagos teendő, több kisebb, illetve nagyobb boss (a speckó bossok itt mutáns néven futnak), millió felszedhető alapanyag, egy rakás ládika, meg a szokásos open-world dolgok, amiktől sokakat kiver a viz. Viszont le a kalappal az olyan fajta utazás előtt, ami itt van! A PS-exkluzív Spider-Man-játékok mellett a valaha készült egyik legjobb utazási mechanika az, ahogy Frey már-már Flashként végigrongyol a terepen, lengedezik bizonyos területek épületei/sziklái között. Vannak tornyok, amiket szerencsére nem megmászni kell, csak beléjük állni és szkennelni; vannak kihívások, amikben általában időre kell megcsinálni ezt-azt; vannak fura labirintusszerű dungeonök, amik botegyszerűek, cserébe még a loot sem annyira erős és a többi. Talán a legfontosabb világszerte megtalálható dolog, az a mana. Nem, nem ebből varázsolsz, szimplán ezekkel fejleszted a varázslataid, nyitsz meg új képességeket, és így tovább. Ezekből van elszórva vagy félmillió mindenfelé, meg kapsz is pár marékkal bizonyos dolgok teljesitéséért. Őszintén, valahogy teljes mértékben az az érzésem, hogy nagyon szerettek volna húzni egy Elden Ringet, csak nem volt meg hozzá sem a kreativitás, sem a mersz. Abszolút középkategóriás az open-world élmény, és ezt kár tovább ragozni.
Ja igen, és van a játékban craftolás, mert az 2023-ban már alapkellék! Kétféle fejleszthető, illetve cserélhető kiegészítő is rendelkezésedre áll: az egyik a poncho szerű nem tudom mi, és a nyaklánc. Ezekkel lehet a statot feljebb csattintani, illetve ilyen-olyan formában ezek maguk is fejleszthetők. Ha már a főküldetés felemás, azt gondolná az ember, hogy a mellékküldetésekkel odavágnak a készítők, de ezt felejtsd el! A legtöbb mellékküldetés szintén sablonos, botegyszerű, majdhogynem értelmetlen. Mikor az ötödik "kövesd a cicát!" küldetésen mentem át, már konkrétan visszasírtam a Babylon's Fall minden percét. Jól olvastad, van benne cica, nem is egy, sőt... szárnyas cicák is vannak. Ne kérdezd ezt se, maximum a készítőket.
Kimondottan harcias
A harc a Forspoken egyik legjobb része. Nekem minden egyes alkalommal, amikor harcba keveredtem, kellemes, adrenalindús élményt nyújtott. Sokadjára ismétlem, hogy ez sem egy megreformált, csodálatos, végtelenül tökéletes mechanika, szimplán csak élvezetes a sebességfókuszú darálthúskészités az elkorcsosult világ mutálódásaiból. Először is vannak a sima támadások, amikből szórod az áldást (eleinte lényegében földet vágsz az ellenhez), illetve vannak a másodlagos, sokkal masszívabb, de cooldownnal rendelkező reccsenések. Ezek között a váltogatás néhol fárasztó, cserébe minden sebzést élvezet bevinni. Később a Föld-típusú képességeid mellé valamilyen formában becsatlakozik a többi elem is, de nem lőném le a poént. A lényeg: teljes mértékben elégedett voltam a harcokkal, még ha idővel már el is rohantam előlük, mert egy ponton túl teljesen feleslegesnek éreztem ezekkel megtörni a kalandozást Athia világában.
Őszintén megvallom, vártam a Forspokent – igen, még az unalmas demo és az egyre gyűlő negatív vélemények ellenére is. Bíztam abban, hogy egy Final Fantasy-szerű mély, tartalmas, érdekes, akciódús kalandot kapok, aminek a végén megnyalhatom mind a tíz ujjamat. Sajnos csak alig hat ujjamat sikerült, és már ettől is megfájdult a gyomrom. Hatalmas potenciált érzek a témában, de a készítők temérdek borzasztó döntést hoztak, ezáltal a játék – pont úgy, mint a főszereplő – a körülmények tragikus áldozata lett. Talán kellett volna még egy masszív fél év fejlesztési idő és a játékmechanikák alaposabb átgondolása. A Forspokent véletlenül sem nevezném az év csalódásának (pláne januárban), de az biztos, hogy semmit nem veszítesz, ha csak leakciózva szerzed be!
