FIFA 17 teszt

Mindenekelőtt megragadnám az alkalmat, hogy gratulálhassak a Magyar Labdarúgó Válogatottnak. Felejthetetlen perceket szereztek kis hazánknak azzal, hogy az Európa Bajnokságon sikeresen megállták a helyüket és a várakozásokat totálisan felülmúlva szerepeltek. Nekem még nem adatott meg, hogy ilyesfajta élményeket adhassak át bárkinek is, csak szüleink történeteit hallgathattam a régi sikerekről. Srácok, ha olvassátok ezt, akkor le a kalappal, és köszönöm, hogy megkaphattam tőletek ezt az érzést! Most viszont jöjjön a középkezdés, hozzátok az üdítőt, szotyit és a pattogatott kukoricát, mert útjára indítjuk a bőrlasztit a legújabb FIFA-epizódban! Aki attól félt, hogy nem lehet új perspektívát adni egy futballprogramnak, az nagyon nagyot tévedett. Naivan arra apelláltam jómagam is, hogy majd hangzatos sorokat kaptok arról, miféle megfoghatatlan játékmenetbeli újításokat rejt a végleges verzió, a labda netán még gömbölyűbb lett, de totálisan más történt. Elkezdődik a The Journey című karrier, a nagy utazás, azaz bemutatkozik a történetorientált játékmód, melynek képében egy moziszerű élményt álmodtak meg nekünk az EA fejlesztői. Főszerepben mi, azaz Alex Hunter és a Premier League – nyugodtan mondhatom, hogy minden más másodlagos, de jelen tesztünkből természetesen nem fog kimaradni semmi lényeges.

A VADÁSZ CSALÁD

Félreértés ne essék, ez nem egy új rádiójáték, hanem történetünk főszereplőjének szűk családja. Alexről nem mondható el, hogy átlagos környezetben nőtt föl. Nem az a klasszikus hőskarakter, akit sanyarú sorsa tenne szimpatikussá. Nem a favelák mélyéből feltörekvő brazil csodagyerek, nem egy intézetben nevelkedett árva srác, hanem egy focistacsalád sikerre kárhoztatott gyermeke. Jim Hunter, a legendás futballista unokájaként kell megfelelnie a nem egyszerű elvárásoknak. Édesanyja, Catherine Hunter mindent megtesz a boldogulásáért, nagyapjával karöltve egyengetik a fiú pályafutását, arra várva, hogy végre egy angol élcsapat felfigyeljen a nem éppen kutyaütő játékospalánta képességeire.

Gondolom kitaláltátok, hogy ez rövid úton meg is történik majd, s ezzel nem hinném, hogy spoiler-gyanús sorokat vetnék papírra, de megígérem, hogy innentől igyekszem nem lelőni semmit. A figyelemfelkeltésnek szánt trailerek mindegyike a Manchester United játékosaként mutatta be Alexet, gyakorlatilag egy fix pontra utalva ezzel a történetben. Nagy örömömre azonban a helyzet teljesen más. Az angol élvonal bármely klubját választhatjuk, amely majd úgy ivódik bele a történetbe, mintha a család életének meghatározó klubja lenne, generációkon átívelő történeteket sejtetve a háttérben. Ezek után a Journey-mód főmenüjeként a szobánk fog szolgálni, alkalmazkodva a klub színeihez. Nagyon hangulatos eleme ez a játéknak, a helyiség minden egyes szegletét végigpásztázza a kamera, beleértve a gyerekként felhalmozott trófeákat, az angol válogatott 1966-os világbajnoki győzelmét éltető plakátot, és a nagy becsben őrzött futballkártyát is, amelyen Jim Hunter képe díszeleg.

Elnézést a megszakításért, de ezen a ponton belém hasított a felismerés, hogy én egy FIFA-tesztet írok, ám amit eddig olvashattatok, annak vajmi kevés köze van a sportos értelemben vett játékmenethez, sokkal inkább egy könyv hátsó borítójára szánt szöveget látok körvonalazódni, ami egyszerűen elképesztő. Kösz EA, ez nagyon hiányzott már!

KEMÉNY MUNKA, MAKACS EDZŐK

Folytatva a kedvcsinálást, nyilvánvalóan minden történetben van egy fordulat vagy konfliktus, ami mentén elindul a cselekmény. Jelen esetben nem is egy akad, szinte minden karakterrel fontos az, hogy miféle kapcsolatot is ápolunk, és hogy ezt milyen vérmérséklettel kezeljük. Vannak tehát helyzetek, ahol feleletválasztós képernyőn találjuk magunkat: tudunk heves, kiegyensúlyozott és higgadt opciók közül választani. Ezek mindegyike befolyásoló tényezőként bír majd a kapcsolatainkra, valamint személyiségünkre is, ugyanis a játék elején meg kell választanunk egy alapvető vérmérsékletet, melyhez aztán nem árt majd hűnek maradni.

A hangulathoz nagyon fontos, hogy néha azért csapattársainkon túl egy-egy nagyobb világsztár és persze maga a menedzser is feltűnjön a képernyőn. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mivel mi választottunk magunknak klubot, mindegyik edző karakterét elkészítették a fejlesztők, a döntésünknek megfelelő kerül majd a videókban a neki megkoreografált jelenetbe. Az ő megnyilvánulásaikat azonban szinte sosem halljuk, egyfajta érinthetetlenséget sugallva ezzel a játékosok felé. Akivel mi fogunk kommunikálni, az a klub alsóbb szintű vezetése, a pályaedző és néhány esetben a történet gördítése miatt fontos valós játékos. Muszáj megemlíteni, hogy mindegyik fiktív szereplőt valós színészek formálják meg, a kezdetekkor komplett szereplőlistát láthatunk róluk. A hősünket alakító srácot persze nem árt, ha megismeritek a PC Guru hasábjairól is, ezért nézzétek meg keretes anyagunkat Tomiwa Edunról!

Készüljünk fel ezek után arra, hogy a várva várt történetmorzsákra nagyon sokat kell majd várakoznunk! Belecsöppenünk Alex „unalmas” és dolgos hétköznapjaiba, ami gyakorlatilag nem áll másból, mint rengeteg edzésből és gyakorlásból (minijátékok), hétvégente pedig mérkőzésekből. Arról, hogy éppen hogy is állunk a fejlődéssel, egy pofonegyszerű, ámde annál látványosabb összegzőablak segítségével informálódhatunk. Tényleg csak a leglényegesebb látható rajta, ilyen az, hogy éppen hány fontot is kóstálunk a játékospiacon, mennyi az aktuális fizetésünk, hány gólt és asszisztot jegyzünk, és személyiségünk milyen hatást gyakorol éppen az edzőnk vagy követőink véleményére.

AZ ÉJJEL SOHA NEM ÉRHET VÉGET

Igen, merthogy ilyenek is vannak. Egy erősen Twitter-koppintás üzenőfalon láthatjuk boldog-boldogtalan véleményét rólunk, de a futballvilág egyéb eseményeire is találhatunk utalásokat. Visszatérve a repetitív és hosszadalmas hétköznapokra, úgy érzem, a történet egy idő után azért unalmassá válik majd a legtöbb játékos számára. Kicsit olyan érzésem támadt alatta ugyanis, mintha egy profi karriert kezdtem volna el, csak néha kapok hozzá 3-4 meccsenként egy-egy átvezető kisfilmet, amelyeknek viszont a történetvezetést illetően sok jelentőségük nincsen. Ezek pozitív hatása azonban abszolút nem elhanyagolható. Amit játékos karrierben csak száraz e-mailek formájában láthatunk, azt itt „élő” emberek szájából halljuk, magyarán teljesen máshogy esik egy dicséret, de egy alapos dorgálásnak is több nyoma marad. Olyannyira, hogy vannak esetek, amikor el is lehet hasalni, ha nem teljesítjük kielégítően a feladatokat – ilyenkor a visszatöltés lehetősége jelenik meg a képernyőn.

Alex fejlődését azzal tudjuk elősegíteni, hogy kiváló edzéseket igyekszünk produkálni. Ezeknek a jutalma képességpontok formájában íródik jóvá, hogy azokat olyasmikre költögethessük el, mint egy kis plusz energia az utolsó percekre, eredményesebb hosszú bedobások, jobb cselezőképesség vagy csak szimplán pontosabb rúgótechnika szabadrúgások és tizenegyesek terén. Az, hogy pontosan mennyi idő is kipörgetni a Journey-t, nagyban múlik azon is, hogy mi milyen hosszú félidőket óhajtunk a pályán tölteni. Az alap 4 perces beállítást nem változtattam meg, elhihetitek nekem, hogy bőven elég, ha valaha pontot szeretnétek tenni az ügy végére. Nagyon figyelni kell a meccs közben is folyamatosan látható értékelésünkre, igyekezzünk teljesíteni az edző feladatait is, hogy lenyűgözhessük őt. Itt is jellemző az önismétlés: rúgj gólt, adj gólpasszt, nyerje meg a csapat a meccset, legyen 7.0 fölött az értékelésed a hármas sípszó után. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor azt kérte a program, hogy én lőjem a következő gólt, akármi is történjék. A próbálkozás tehát dicséretes, felkeltették a játékosok érdeklődését az EA kreatív dolgozói, de nagyon nehéz műfajba csaptak ezzel bele.

A FROSTBITE VIZSGÁJA

Hogy ilyesfajta újdonságok egyáltalán belefértek egy FIFA-ba, az a Frostbite motorra való áttérésnek nagyban köszönhető. Az engine-t az első verzió óta a DICE fejleszti és újítja meg időről-időre, és kifejezetten alkalmas az ilyesfajta tartalmak gyártására. Jelenleg ez a motor az EA legstabilabb tartópillére, többek között a Mirror’s Edge Catalyst, a Star Wars Battlefront és a Battlefield 1 is ezzel elevenedik meg a képernyőkön. A FIFA esetében jótékony hatással van az arcok megformálására, az időjárás-effektekre, de a nézősereg is határozottan élethűbbnek mutatkozik általa. Érdekes, hogy az ezelőtt két évvel történt generációváltáskor mekkora szó volt, hogy a FIFA az Ignite engine-t fogja majd használni. Na de hiába, az idő halad, a technika pedig állandóan fejlődik, és ez így van jól. 

Az új motor tehát egyértelműen kiválóan teljesít, talán csak a hálók animációja az, ami egy kicsit furcsának tűnik ezzel a megoldással. Őszintén szólva, ha kicsit túlozni akarnék, a FIFA 2001 hálói jutottak róla eszembe, de ez tényleg csak nagyon óvatosan kezelendő kijelentés. Nem biztos, hogy mindenkinek elsőre egyértelmű lesz, de az időjárás váltakozásainak hatása sokkal jobban kiül egy meccsre, mint a korábbi részekben bármikor. Határozottan jobb kedvem volt akkor, ha napos időben léptünk pályára a csapattal, hiszen a napfényérzetet kiválóan átadja a grafikai motor. A borús körülmények vagy az esti meccsek hangulata is teljesen más tud lenni, és ez azt hiszem, egy nagyon hatásos előrelépés. Ha most kellene fogadnom rá, akkor azt mondanám, hogy több évet fog teljesíteni a FIFA motorjaként, mint elődje, az Ignite. Charlie Firpo szerint, aki fogad, veszít, de én bízom benne, hogy nem fogok.

DE HOL VAN MESSI?

Az idei FIFA azonban tartogat még újdonságokat. Elég csak ránézni a dobozra (vagy épp a magazin borítójára), ahol is nem Lionel Messi köszön vissza ránk, hanem a Dortmund futballistája, Marco Reus. Valljuk be, ez már kellett a sorozatnak. Játékmechanikailag a legnagyobb változást a szögletek és tizenegyesek elvégzésének megváltoztatása jelenti. Előbbiek esetében végre van egy célkeresztünk, ami ugyan erősen mozog, nagyon jó reflexeket igényel a pontos megállítása, de ugyanakkor azt a hatást éri el, hogy jobban a kezünkben tartjuk az adott pontrúgást. Ezt a megoldást vette át a kaputól messzebb elvégzett szabadrúgások kivitelezése is.

A tizenegyesrúgás már kicsit más tészta. Szintén a kétezres évek elejét idéző, a labdából kiinduló nyíl pozicionálása és annak hosszanti tengelyén végigfutó erősségjelző megállítása a feladatunk, persze egyszerre. Játékosunk amint futásnak ered, még akkor is állítható az irányzék, így tulajdonképpen nem kell eldöntenünk előre, hogy merre fogjuk rúgni a lasztit. Ez különösen előnyös akkor, ha ellenfelünk a velünk egy szobában tartózkodó barátunk, aki szeme sarkából igyekszik a hüvelykujjunkat vizslatni, hátha elcsípi a felé tartó löketet. Hozzá szokni azonban nem árt, mert eleinte kellemetlen bosszúforrás lehet. Az AI intelligenciája megint fejlődött, igyekeznek jobban az üres területekre mozogni. Gyakorlatban a szöktetett passzok hatékonyságánál fogjuk ezt érzékelni, sokkal bátrabban állhatunk neki egy kontratámadásnak, mivel gyakorlatilag olvassák a társaink a gondolatainkat. Nyilván nem minden esetben tökéletes, de „a fejlődés megkérdőjelezhetetlen”. Apróság, de nagyon hasznos a labdák földre történő fejelésének irányítása is, a magasabb kapusoknak esélyük sem lesz leérni rájuk, ha megvan a löketekben a kellő erő is hozzá.

A LÓ MÁSIK OLDALA?

Joggal merül fel a kérdés, hogy a Journey nélkül van-e elég spiritusz a FIFA 17-ben? Véleményem szerint van. Látszik, hogy dolgoznak azon az EA boszorkánykonyháján, hogy minél szebb és élethűbb szimulációt kapjunk, amiért például a PES-t olyan sokan szeretik. Azt azonban még mindig nem értem, hogy hogy vagyok képes annyi, de annyi kapufát lőni? A focit követők valószínűleg fennakadnak majd az új középkezdés hiányán, de tesztem alanya egy kiadás előtti példány volt, tehát nem zárom ki azt, hogy mire ezt olvassátok, már akár egy játékos is állhat a középkörben, és megkezdheti a meccset hátrafelé is. Az évek óta rendszeresen implementált FIFA Ultimate Team és az online játékmódok gyakorlatilag változatlanok, különösebb szócséplést nem érdemeltek meg ezúttal sem, mivel bevált dolgokon nagyon ritkán van értelme változtatni. Zárszóként csak annyit, hogy sajnos a játék ára nem csökkent idén sem, de az igazi billentyűzet- és kontrollerfenoménoknak megéri kuporgatniuk.