Mostanság tobzódunk a különböző HD kiadásokban, s bár sokuk nem jut el odáig, hogy a magazinban is szó essen rólunk, a PC Guru Online-on nem egy ilyen pakkot bemutattunk már. Azok többsége semmilyen relációt nem mutatott a PC-vel, a Devil May Cry viszont kivétel, hisz a sorozat legjobbjainak tartott harmadik és negyedik részek szeretett platformunkon is megfordultak az elmúlt években. Így aztán örvendtünk, mikor megtudtuk, hogy a Capcom a jó öreg démonvadász Dante történetét is feldolgozza mai konzolokon -- kár, hogy örömünk nem tartott sokáig.
Bár esélyes, hogy olvasónk találkozott már a sorozattal, a csomagból két játék sosem jelent meg PC-re, sőt, Xboxra egyik rész se jött ki a 4-en kívül, így érdemes végigzongorázni, hogy miről is van szó. A Devil May Cry játékok ötvözik a hack 'n slash stílust a shoot 'em uppokkal: adott egy pálya, rajta kismilló szörny, mi pedig, kezünkben karddal és pisztollyal, megpróbáljuk elintézni őket. A szinteket összeköti némi sztori, melynek fontosabb pontjain egy-egy főellenfél állja utunkat. A történet egyszerű, de a sorozat stílusához remekül illeszkedik. Középpontjában egy Dante nevű férfi áll, aki félig ember, félig pedig a démonúr Sparda fia. Sparda, bár a Pokol szülötte volt, kétezer évvel ezelőtt a halandók oldalára állt, hogy legyőzze az értelmetlen pusztítást élvező, és az emberiséget kizsigerelő démonok hordáit, visszakergetve őket a föld alá. Sparda szelleme fiában él tovább, aki persze kicsit más, mint amilyen az örege volt: nagyszájú, arrogáns, okos, vicces, és az égvilágon semmit sem vesz komolyan -- mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy céget alapít Devil May Cry néven, melynek fő profilja a természetfeletti fenyegetések elhárítása. Hősünk három játékon át igyekszik megtartani az egyensúlyt Föld és Pokol között, igaz, a játékok kronológiai sorrendje nem követi a számozásukat. A Devil May Cry 3 a széria előzménye, így tulajdonképpen az első rész, melyet a tényleges nyitóepizód, majd a Devil May Cry 2 követ.
Bár belemehetnénk, hogy melyik rész a legjobb, felesleges, elég, ha annyit tisztázunk, hogy a Devil May Cry 2 a maga idején nagy csalódás volt a rajongóknak, mára viszont belesimult a kissé koros szériába. Sokkal fontosabb tehát, hogy miként sikerült átültetni Dante kalandjait a jelen gépeire, illetve hogy mennyit öregedtek a játékok az elmúlt években (ne feledjük, az első rész több mint tíz éve jelent meg). Nos, utóbbi kérdésre könnyű válaszolni: keveset. Egyedül a bosszantó fix kameranézet okozhat kellemetlen pillanatokat, minden más szuperül működik. A harc élvezetes, a szörnyek látványosak, a sztori kellően butácska, Dante pedig elég tökös hozzá, hogy elszórakoztassa a nagyérdeműt. A fájó pont tehát, mint oly sokszor, most is a szegényes portolásban keresendő. Először is, a 2001-ben megjelent Devil May Cry konkrétan élvezhetetlen, mert a program valamiért csigatempót diktál. Dante lassított felvételben mozog, az átvezető videók alatt pedig gyorsabb a hang, mint a kép -- ennek okára a konzolos tudásban kimeríthetetlen Wilson kolléga világított rá, szerinte a PAL és NTSC formátumok közötti különbségek miatt ilyen a játék, ez viszont megbocsáthatatlan, reméljük, kapunk majd egy masszív javítást. A második és harmadik részek rendben vannak, jól futnak, és jól is néznek ki, de az átvezető CGI videókat a készítők csak simán összenyomták, hogy beleférjenek a 16:9-es képarányba. Ez a sokszor eleve torz kameranézetnek hála nem olyan feltűnő, de azért valljuk be, meglehetősen olcsó trükk, 2012-ben nem ezt várjuk.
Bár a játékok maguk még most is jók, és az első részt remélhetőleg kipofozza a Capcom, akad még pár kellemetlenség, amit egyszerűen nem tudunk megmagyarázni. Ilyen, hogy a játékok sokat töltenek, komolyan, mintha csak valami emulátor futna alattuk, ami elszívja a gépek erőforrásait. Hasonlóan buta dolog, hogy az egyes DMC-k között nem tudunk automatikusan váltani, mert a játékokból nem lehet visszajutni a lemez főmenüjébe. Ha tehát meguntuk a lassított felvételben kaszaboló Dantét, és szeretnénk átnyergelni a második részre, muszáj kilépnünk a konzol felületére, és újraindítani a HD Collection-t. Most komolyan, olyan nehéz lenne ezt megoldani, kedves Capcom? Összességében a játékok még így is megérik a cirka 40 eurós árat, de az első felvonás „minősége” megbocsáthatatlan: ha nem jön ki egy patch mihamarabb, tessék levenni 20%-ot az értékelésből, mert ez esetben átvertek bennünket, hűséges Devil May Cry fanokat.
A trilógia
Bár esélyes, hogy olvasónk találkozott már a sorozattal, a csomagból két játék sosem jelent meg PC-re, sőt, Xboxra egyik rész se jött ki a 4-en kívül, így érdemes végigzongorázni, hogy miről is van szó. A Devil May Cry játékok ötvözik a hack 'n slash stílust a shoot 'em uppokkal: adott egy pálya, rajta kismilló szörny, mi pedig, kezünkben karddal és pisztollyal, megpróbáljuk elintézni őket. A szinteket összeköti némi sztori, melynek fontosabb pontjain egy-egy főellenfél állja utunkat. A történet egyszerű, de a sorozat stílusához remekül illeszkedik. Középpontjában egy Dante nevű férfi áll, aki félig ember, félig pedig a démonúr Sparda fia. Sparda, bár a Pokol szülötte volt, kétezer évvel ezelőtt a halandók oldalára állt, hogy legyőzze az értelmetlen pusztítást élvező, és az emberiséget kizsigerelő démonok hordáit, visszakergetve őket a föld alá. Sparda szelleme fiában él tovább, aki persze kicsit más, mint amilyen az örege volt: nagyszájú, arrogáns, okos, vicces, és az égvilágon semmit sem vesz komolyan -- mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy céget alapít Devil May Cry néven, melynek fő profilja a természetfeletti fenyegetések elhárítása. Hősünk három játékon át igyekszik megtartani az egyensúlyt Föld és Pokol között, igaz, a játékok kronológiai sorrendje nem követi a számozásukat. A Devil May Cry 3 a széria előzménye, így tulajdonképpen az első rész, melyet a tényleges nyitóepizód, majd a Devil May Cry 2 követ.
Az ördög a részletekben lakozik
Bár belemehetnénk, hogy melyik rész a legjobb, felesleges, elég, ha annyit tisztázunk, hogy a Devil May Cry 2 a maga idején nagy csalódás volt a rajongóknak, mára viszont belesimult a kissé koros szériába. Sokkal fontosabb tehát, hogy miként sikerült átültetni Dante kalandjait a jelen gépeire, illetve hogy mennyit öregedtek a játékok az elmúlt években (ne feledjük, az első rész több mint tíz éve jelent meg). Nos, utóbbi kérdésre könnyű válaszolni: keveset. Egyedül a bosszantó fix kameranézet okozhat kellemetlen pillanatokat, minden más szuperül működik. A harc élvezetes, a szörnyek látványosak, a sztori kellően butácska, Dante pedig elég tökös hozzá, hogy elszórakoztassa a nagyérdeműt. A fájó pont tehát, mint oly sokszor, most is a szegényes portolásban keresendő. Először is, a 2001-ben megjelent Devil May Cry konkrétan élvezhetetlen, mert a program valamiért csigatempót diktál. Dante lassított felvételben mozog, az átvezető videók alatt pedig gyorsabb a hang, mint a kép -- ennek okára a konzolos tudásban kimeríthetetlen Wilson kolléga világított rá, szerinte a PAL és NTSC formátumok közötti különbségek miatt ilyen a játék, ez viszont megbocsáthatatlan, reméljük, kapunk majd egy masszív javítást. A második és harmadik részek rendben vannak, jól futnak, és jól is néznek ki, de az átvezető CGI videókat a készítők csak simán összenyomták, hogy beleférjenek a 16:9-es képarányba. Ez a sokszor eleve torz kameranézetnek hála nem olyan feltűnő, de azért valljuk be, meglehetősen olcsó trükk, 2012-ben nem ezt várjuk.
Ördög és pokol!
Bár a játékok maguk még most is jók, és az első részt remélhetőleg kipofozza a Capcom, akad még pár kellemetlenség, amit egyszerűen nem tudunk megmagyarázni. Ilyen, hogy a játékok sokat töltenek, komolyan, mintha csak valami emulátor futna alattuk, ami elszívja a gépek erőforrásait. Hasonlóan buta dolog, hogy az egyes DMC-k között nem tudunk automatikusan váltani, mert a játékokból nem lehet visszajutni a lemez főmenüjébe. Ha tehát meguntuk a lassított felvételben kaszaboló Dantét, és szeretnénk átnyergelni a második részre, muszáj kilépnünk a konzol felületére, és újraindítani a HD Collection-t. Most komolyan, olyan nehéz lenne ezt megoldani, kedves Capcom? Összességében a játékok még így is megérik a cirka 40 eurós árat, de az első felvonás „minősége” megbocsáthatatlan: ha nem jön ki egy patch mihamarabb, tessék levenni 20%-ot az értékelésből, mert ez esetben átvertek bennünket, hűséges Devil May Cry fanokat.
