Fura belegondolni, hogy az első Black Ops még csak 10 éves, miközben a Call of Dutyhoz csatolt alszéria immáron az ötödik epizódjához érkezett. Még szerencse, hogy a Treyarchnál vagy az Activision Blizzardnál belátták, hogy a 2018-as BOIIII elnevezésével nem a zsenialitásukat csillogtatták meg, ezzel betömve egy piaci rést, a 4-et pedig nem véletlenül írják mindenhol a megfelelő módon: IV. Már csak azért is jobb így, mert most gondban lennék, mikor a Cold War egy visszakanyarodás az első részhez. Bár lehet, csak azért nincs sorszámozás, mert belezavarodtak, hogyan írják le. Ha már a IV is gondot okozott, ezen sem lepődnék meg.
Atomot nekik
Mindegy is, a lényeg az, hogy a hidegháború idején járunk a múltban, mikor egy rövid felvezetést követően kiderül, hogy a szovjeteknél van egy rejtélyes fazon, Perseus, akit a pajtásai közül láthatóan senki nem akar megzavarni álmodozásában. A gond az, hogy míg mások Transformereket szeretnének, esetleg egy dömpert, addig a kis Perseus felégetné fél Európát, hogy aztán Amerikát vádolhassa, make Soviet Union great again, majd átvehesse a hatalmat… a nukleáris töltetekkel tönkretett világ felett? Hátőőőő, oké, have fun, én akkor inkább lelépek egy űrhajóval.
A mókás az egészben (már az egészen eltalált és látványos, hangulatos indításon túl), hogy ezúttal a játékos alkotja meg a karaktert, bár csak neve, neme, bőrszíne és múltja szerint, így a külsejét már nem határozhatja meg. Jó, FPS-ről beszélünk, lépjünk tovább. Innentől jönnek a vietnámi visszatekintések, a nyolcvanas években lezajló akciók, méghozzá elég változatos módon. Ez részben ugyan annak is köszönhető, hogy a kampány csak néhány óra, de mivel azt is lehet unalmas stílusban tálalni, emiatt nem elégedetlenkedem. Pláne, hogy a sztori amúgy elég jó, bőven vannak benne emlékezetes jelenetek, jó zenék, illetve éppen olyan nagy móka helikoptert vezetve pusztítani, mint mesterlövészkedni, a KGB épületében kémkedni és Gorbacsovval találkozni, vagy éppen játéktermi gépeket gyűrni. Igen, abból is van néhány. Emellett, bár egy-egy fejezet-újraindítással könnyen megtekinthető mindegyik, tetszett mindhárom befejezés is. Szóval ezt az idei kampányt nem érdemes kihagyni, mert tényleg jó lett, avagy a Raven Software láthatóan nem akart akármit kiadni a kezei közül. A Call of Duty: Black Ops Cold War ilyen téren ugyan a világot nem váltja meg, nagy meglepetéseket nem okoz (maga az eligazító szoba a kis fejtörőkkel jó móka, de azért nem ez lesz az évtized újítása), azonban több, mint élvezetes. És akkor ott van még a multi is.
Tömeges lövölde
Ahogyan mindig, van egy rakás játékmód, amikkel minimum hónapokat, de inkább egy-két (esetleg három) évet el lehet ütni. TDM, Domination és Hardpoint, csak hogy a legnépszerűbbeket említsem. Ráadásul ez újra a hagyományos BO-stílust hozza, avagy nem lehet futkározni a falakon, nincs repkedés, bár a megfelelő képességek birtokában azzal sem volt semmi gond. Én speciel nem szeretek egy adott helyen ülni, de a rohangálós, lendületből támadó stílust a BOCW is támogatja, szóval jó csapattal kellőképpen reális háborús hangulat alakul ki, akár egy-egy központi területen, ahova állandóan érkezik az erősítés és utánpótlás.
Ráadásként pedig, ha a normál módok sora vagy a decemberben frissülő Warzone nem lenne elég, kaptunk egy új battle royale-variánst, ami a Dirty Bomb névre hallgat, a bevált receptet pedig megbolondítja egy kicsit. Merthogy ezúttal is repülőgépből ugrálunk ki, irányítva a landolást, de nem kell fegyverekre vadászni, mindenképpen 4 fős csapatokban kezdünk, összesen 40-en, majd az ellenfeleket legyilkolva gyűjtjük az urániumot, amivel később a megfelelő helyen robbanthatunk, így szűkítve a játékteret. Jó móka, ráadásul van bevethető tank, motoros szán stb. Aztán persze ott van a zombis mód is, amikor kis történettel feldobva, képességek birtokában apríthatjuk a szokásos, őrült módon üvöltöző hullákat, sőt egy kétszemélyes módot is kapunk, hogy tényleg senki ne panaszkodhasson.
Megéri a pénzét
Összességében tehát bőven van tartalom a játékban, ilyen formán a Call of Duty-sorozat még mindig az egyik legjobb vétel, ha valaki szereti ezt a stílust, hiszen egyfelől bármikor mehetünk vele egy-két gyors kört, másfelől pedig van benne változatosság is, amit a későbbi extra tartalmak csak tovább bővítenek. Látvány szempontjából nagy csodák nem történtek, ettől függetlenül jól néz ki a játék, bár Adler sérója meglehetősen vicces, ahogy ide-oda hullámzik. PS5-ön azért találkoztam pár hibával, nehezen jött össze a telepítés, néha le is fagyott tőle a gép, de amúgy komoly, nehezen javítható problémába nem futottam bele.
Aki tehát az elmúlt évek valamelyikét a rossz vagy hiányzó kampány miatt hagyta ki, esetleg nem kedvelte a futurisztikus kalandokat, az most megnyugodhat, mert ha nem is hosszú, de legalább élvezetes sztori született. Avagy a Call of Duty: Black Ops Cold War ezen a téren éppen olyan jól teljesít, mint a multiban. Semmi igazán formabontót vagy kiemelkedőt, de néhány apró extrát és egy kimondottan jó minőséget sikerült hozni, ami mellet az ár is indokolt. Hiszen, ahogy mondtam, ez az a játék, amit egy-két év múlva is elő lehet venni, nehéz megunni. A CoD-szériába és az Activision Blizzard kiadóba számos ponton bele lehet kötni, de hazugság és igazságtalanság volna mindezt a játékon elverni, aminek pályái jól össze vannak rakva, a multija nagyon jó és élvezetes, így azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a zsáner és a sorozat kedvelői közül senkit nem beszélnék le a vásárlásról.
