A játékot ráadásul egyetlen ember, az ausztrál Dane Kramm álmodta meg és öntötte bitbe még 2012-ben, hogy epizódos formában dobja piacra. Az első rész elkészülte után aztán emberünk elindította gyermekét a Steam Zöld Út programjában – a Daedelic pedig a zseniális kis művet látva azonnal lecsapott az alkotásra, és csapatot állítva mögé, no meg pénzt tolva alá teljes értékű, komplett játékká formálta.
Egyszer volt, hol nem volt
Az Anna's Quest mindezekkel együtt akár tipikus Daedelic kaland is lehetne: mintha a Night of the Rabbit mesevilágát gyúrnánk össze az Edna & Harvey fekete komédiájával, megfűszerezve a Satinav-játékok komolyságával. Dane barátunk klasszikus toposzokból, Andersen és leginkább a Grimm-testvérek műveiből építette fel játékát, amely egy nagy ívű mese jóról és gonoszról, szeretetről, hitről, árulásról, mindezt egy naiv, ártatlan, de talpraesett kislány szemén át mutatva. Olyan tanmese ez, amely szívedig hatol, meghat, elandalít és felráz – valóban csak a „klasszikus” jelzőt tudom ráaggatni ismét és újra.
A történet, mint oly sok mese, egyszerű: távol a várostól, egy farmon él Anna és nagypapája. Az öreg egy nap ágynak dől, a kislány pedig elindul, hogy segítséget hozzon, ám szinte azonnal egy boszorkány fogságába esik. Anna azonban nemcsak okos, hanem egy különleges erővel is bír, a telekinézissel, vagyis képes messziről tárgyakat mozgatni. Ennek segítségével sikerül megszöknie, és folytatnia útját egy Ben nevű beszélő maci társaságában. A végén persze a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig büntetését – bár a sztori szerencsére nem ennyire fekete-fehér. És épp ez, ami zseniális benne: ha az előbbiekből azt hinnéd, a játék gyermekeknek szól, tévedsz: kortól függetlenül bárki élvezheti, hála a nagyszerű narratívának, a jól megalkotott karaktereknek, az okosan felépített cselekménynek és a sötétebb tónusokkal árnyalt humornak.
Az üveghegyen túl
Az Anna's Quest mindezekkel együtt mint kalandjáték is megállja a helyét, bár leginkább tárgygyűjtögetés- és manipulálás vár rád (annyit kell csak megjegyezni, hogy sokszor nemcsak az akció, hanem a megvizsgálás is továbblendíthet egy akadályon, no meg persze a telekinézis), plusz sok-sok dialógus, ami persze a jó szövegkönyvnek hála csöppet sem teher. A kihívás nem túl nehéz (igaz, van egy durva puzzle, de ezt át lehet ugrani), elvetemült, kicsavart megoldásból sem sok akad, így a kevésbé tapasztaltak is bátran belevághatnak az amúgy bő tízórás kalandba.
A grafika terén pedig nem kell kompromisszumokat kötnünk: Dane Kramm egészen kivételes képességű művész, aki már az első epizóddal is csodált művelt az AGS alatt, ám a Daedelic által rendelkezésére bocsátott Visionaire Studio 4 káprázatos, rajzfilmszerű látványvilágot varázsol a képernyőre, melyet csak megfejel a kiadótól megszokott, egészen magas színvonalú szinkron és a nagyszerű zene. Ezért is kár – mert valamit morognom is kell –, hogy a játék utolsó részében felbukkanó két szereplő, Jannike királyné és a fiatal Winnie orgánuma óriási melléfogás, ami teljesen megöli a hangulatot, illetve néhány átgondolatlanság is becsúszott, ami megakaszthatja a játékmenetet. A többi azonban teljesen rendben van.
És boldogan éltek...
Rendben van, akárcsak az egész játék, melyről ugyanazt mondhatom el, mint a túloldali Technobabylonról: hogy az utóbbi idők egyik legjobb kalandja, amelyet bűn lenne kihagyni a műfaj rajongóinak. Sőt az Anna's Quest esetében még azt is hozzátehetem: nemcsak nekik, hanem bárkinek, aki még őriz magában valamit a gyermeki lélekből, és nem bánja, ha megérinti a lelkét és összecsavarja a szívét egy mese, az Óperenciás tengeren innen, és az üveghegyen túl.
