nekem az lenne a gondom hogy amikor kormánnyal akarom irányítani a játékokat akkor minden jármű balra húz tehát mintha a kormány eleve balra állna de középen van, az elején még sikerült beállítani optionsben az irányítást balra kormányzásra 1 darabig működött mentem 1-2 menetet aztán már balra húzott . valaki tud segíteni?
ferdzso írta: Akárki írta:Erről esetleg van valakinek véleménye vagy tapasztalata?
ezt nem ismerem, de ha a többiek szerint nem jó, akkor javaslom én is a hivatalos xbox kontrollert. ugyan drága, de nagy eséllyel minden támogatja. ha sokallod azt az árat, akkor itt van a Speedlink 360 gamepadja. én ezt használom, és nagyon bejött. nem mondom hogy probléma mentes, mert a legtöbb játékhoz csak akkor jó, ha ingame tudod beállítani a hozzárendelést. főleg a hátsó karokkal van gond, tehát azok még akkor sem működnek mindenhol. ettől függetlenül szvsz jó vétel, én Assassin's Creedekben (itt a hátsó kar nem jó, de gyakorlatilag nem is kellenek), F1 2010-ben és Shiftben (tökéletesen megy, előbbiben a rezgés nem jó, pedig baromi erős a rezgőmotor), Street Fighter 4-ben (ami neked fontos, de sajnos itt nem működnek a karok, viszont ide kellenek, azt tudom hogy billentyű-hozzárendeléssel működött, de nekem a billentyűzetes irányítás sokkal jobban bejött), FIFA és NBA 2k (itt minden ok) is próbáltam. gondok csak ott vannak igazán, ahol van hivatalos xbox kontroller támogatás, mert azok a játékok általában semmi mást nem hajlandóak használni
szerk.: viszont már régóta használom, szal bírja a strapát
Akkor lehet én fogtam ki nagyon szart... Működik még mindig de a gombok nevetségesek. Lötyögnek nagyon, a ravasznál a műanyag annyira bóvli, hogy megrepedezett, a borítása jó fogású olcsó műanyag ami sajnos maszatolódik rendesen. A FIFA meg nem ismeri fel minden gombját. Legalábbis nálam a ravasz nem volt jó semmire, pedig az egyik csel gomb a másik meg a sprint.
Én még mindig a Logitechre esküszöm, mert nekem volt egy 2 évig csak sajnos megtörtem a kábelét.
nekem felismeri a FIFA. azt próbáld meg, hogy játéktallózóban (én is csak ezért az opcióért mentem oda) jobb klikk és beállítások. ott be lehet állítani a kontrollert (aztán lehet hogy az a PES ). de nekem mindenképp műkszik a két hátsó kar. és a minőségére sincs panasz. most két éves és (ugyan koszos) de a borítás csak ott kopott meg, ahol fogom, vagy az alján ahogy lerakom.
viszont lehet hogy te egy korábbi szériát fogtál ki (pl a középső gombon én háromféle logót láttam különböző oldalakon ).
Akárki: én nem a jelveszteség miatt, hanem az aksi elhelyezése miatt mondom hogy vezetékest vegyél. egyrészt olcsóbb, másrészt szvsz nagyon idegesítő helyen van az aksi (nekem nem áll a kezemre ). persze kényelmes, hogy nincs kábel, de akkor is...
ferdzso írta: Akárki írta:Erről esetleg van valakinek véleménye vagy tapasztalata?
ezt nem ismerem, de ha a többiek szerint nem jó, akkor javaslom én is a hivatalos xbox kontrollert. ugyan drága, de nagy eséllyel minden támogatja. ha sokallod azt az árat, akkor itt van a Speedlink 360 gamepadja. én ezt használom, és nagyon bejött. nem mondom hogy probléma mentes, mert a legtöbb játékhoz csak akkor jó, ha ingame tudod beállítani a hozzárendelést. főleg a hátsó karokkal van gond, tehát azok még akkor sem működnek mindenhol. ettől függetlenül szvsz jó vétel, én Assassin's Creedekben (itt a hátsó kar nem jó, de gyakorlatilag nem is kellenek), F1 2010-ben és Shiftben (tökéletesen megy, előbbiben a rezgés nem jó, pedig baromi erős a rezgőmotor), Street Fighter 4-ben (ami neked fontos, de sajnos itt nem működnek a karok, viszont ide kellenek, azt tudom hogy billentyű-hozzárendeléssel működött, de nekem a billentyűzetes irányítás sokkal jobban bejött), FIFA és NBA 2k (itt minden ok) is próbáltam. gondok csak ott vannak igazán, ahol van hivatalos xbox kontroller támogatás, mert azok a játékok általában semmi mást nem hajlandóak használni
szerk.: viszont már régóta használom, szal bírja a strapát
Akkor lehet én fogtam ki nagyon szart... Működik még mindig de a gombok nevetségesek. Lötyögnek nagyon, a ravasznál a műanyag annyira bóvli, hogy megrepedezett, a borítása jó fogású olcsó műanyag ami sajnos maszatolódik rendesen. A FIFA meg nem ismeri fel minden gombját. Legalábbis nálam a ravasz nem volt jó semmire, pedig az egyik csel gomb a másik meg a sprint.
Én még mindig a Logitechre esküszöm, mert nekem volt egy 2 évig csak sajnos megtörtem a kábelét.
Egyébként nem a jelveszteség miatt... csak így nem kell bele elem vagy aksi. És úgysem 10 méterről szoktam játszani..
Akárki írta: Erről esetleg van valakinek véleménye vagy tapasztalata?
ezt nem ismerem, de ha a többiek szerint nem jó, akkor javaslom én is a hivatalos xbox kontrollert. ugyan drága, de nagy eséllyel minden támogatja. ha sokallod azt az árat, akkor itt van a Speedlink 360 gamepadja. én ezt használom, és nagyon bejött. nem mondom hogy probléma mentes, mert a legtöbb játékhoz csak akkor jó, ha ingame tudod beállítani a hozzárendelést. főleg a hátsó karokkal van gond, tehát azok még akkor sem működnek mindenhol. ettől függetlenül szvsz jó vétel, én Assassin's Creedekben (itt a hátsó kar nem jó, de gyakorlatilag nem is kellenek), F1 2010-ben és Shiftben (tökéletesen megy, előbbiben a rezgés nem jó, pedig baromi erős a rezgőmotor), Street Fighter 4-ben (ami neked fontos, de sajnos itt nem működnek a karok, viszont ide kellenek, azt tudom hogy billentyű-hozzárendeléssel működött, de nekem a billentyűzetes irányítás sokkal jobban bejött), FIFA és NBA 2k (itt minden ok) is próbáltam. gondok csak ott vannak igazán, ahol van hivatalos xbox kontroller támogatás, mert azok a játékok általában semmi mást nem hajlandóak használni
szerk.: viszont már régóta használom, szal bírja a strapát
ferdzso írta:

Itt 6.500 ft: LINK
De ez csak egy bolt hirtelen.
Érdemes szétnézni a konzolboltok között!
A kábeles azért is jobb, mert közel sincs akkora jelveszteség mint a wireless-nél.
wildstorm írta:
A kábeles azért is jobb, mert közel sincs akkora jelveszteség mint a wireless-nél.
Mert a mai wireless kontrollereknél aztán olyan susulyka nagy jelveszteség van, mi?
Nem abszolút nem ragaszkodok a wireless megoldáshoz, a vezetékes talán még jobb is lenne. Legolcsóbban eddig 7500-ért láttam Xbox kontrollert, lehet ,hogy megéri.
Van egy genius force gamepadom már igen régóta, de nem tudom csatlakoztatni most a gépemhez mert nincs olyan port. (az még nem USB-s hanem game port-os.) Egyszer sikerült még régebben egy régebbi géphez de akkor bedig a beállítással voltak gondok... beállíthatatlan volt. Többek között ezek miatt is a Microsoft féle gamepad tűnik a legmegfelelőbbnek mert akkor ezek szerint azzal van a legkevesebb probléma. Nem szeretnék még 1 használhatatlan gamepadot.. xD

Jó, hát a game port idején ez még elhiszem, hogy gondot jelentett. Manapság viszont USB van és P&P.
Nálam még mindig a Logitech a legjobb a márka, 4-5 évig volt meg egy Dual Action gamepad, mielőtt elromlott volna, intenzív használat mellett. Aztán vettem egy Manta X-rayt két és félezerért (úgy voltam vele, hogy biztos jó lesz)... Hát életem legrosszabb vétele, annak ellenére, hogy csak 2500 volt 3 hónap után már "kijárt" (ki-kiugrott a helyéről) a jobb analóg kar, majd kb. további 5 hónap múlva követte a bal kar is, szóval ott lett elegem, és inkább vettem egy Speedlinket (pontosan azt amit ferdzso linkelt), ez eddig király :>

Köszönöm a válaszokat.
Úgy tűnik ekerülhetetlen az xbox kontroller.. xD
Kár ,hogy ennyire beszűkítik a fejlesztők a gamepad támogatást. Xbox kont. támogatott... a többit oldd meg ahogy akarod.
Azt értem ,hogy nem tudnak mindent támogatni, de a beállítási lehetőségek lehetnének kedvezőbbek a többi számára.
Lehet ,hogy akkor mégis az xbox kontroller lesz mert jó lenne ha tökéletesen menne a játékokban.
Egyébként ha nem ragaszkodsz a vezeték nélküli kontrollerhez, márpedig az előzőben sem ragaszkodtál. Akkor szerintem egy sima vezetékes XBOX kontrollert vegyél. Ahhoz jelvevő sem kell.
XP, VISTA, W7 is felismeri PC-s kontrollernek minden gond nélkül. Teszteltem.
Az sem rossz cucc amit ferdzso ajánl, 50-ből egyet hoztak vissza. Egész jók a gombok is.
De igazából a hivatalos Microsoft simán megéri a többletköltséget!
Köszönöm a válaszokat.
Úgy tűnik ekerülhetetlen az xbox kontroller.. xD
Kár ,hogy ennyire beszűkítik a fejlesztők a gamepad támogatást. Xbox kont. támogatott... a többit oldd meg ahogy akarod.
Azt értem ,hogy nem tudnak mindent támogatni, de a beállítási lehetőségek lehetnének kedvezőbbek a többi számára.
Lehet ,hogy akkor mégis az xbox kontroller lesz mert jó lenne ha tökéletesen menne a játékokban.
Azért ez nem így van, nekem sem Xbox 360 kontrollerem van a PC-hez, hanem valamilyen Genius cucc, és minden felismeri. Mindazonáltal tény, hogy az Xbox 360-assal jársz a legjobban. Van konzolom és úgy vélem, messze a legjobb kontroller, amit valaha kiadtak (csak épp az összes wireless, ergo nem tudom őket PC-hez csatlakoztatni ).
Akárki írta: Erről esetleg van valakinek véleménye vagy tapasztalata?
ezt nem ismerem, de ha a többiek szerint nem jó, akkor javaslom én is a hivatalos xbox kontrollert. ugyan drága, de nagy eséllyel minden támogatja. ha sokallod azt az árat, akkor itt van a Speedlink 360 gamepadja. én ezt használom, és nagyon bejött. nem mondom hogy probléma mentes, mert a legtöbb játékhoz csak akkor jó, ha ingame tudod beállítani a hozzárendelést. főleg a hátsó karokkal van gond, tehát azok még akkor sem működnek mindenhol. ettől függetlenül szvsz jó vétel, én Assassin's Creedekben (itt a hátsó kar nem jó, de gyakorlatilag nem is kellenek), F1 2010-ben és Shiftben (tökéletesen megy, előbbiben a rezgés nem jó, pedig baromi erős a rezgőmotor), Street Fighter 4-ben (ami neked fontos, de sajnos itt nem működnek a karok, viszont ide kellenek, azt tudom hogy billentyű-hozzárendeléssel működött, de nekem a billentyűzetes irányítás sokkal jobban bejött), FIFA és NBA 2k (itt minden ok) is próbáltam. gondok csak ott vannak igazán, ahol van hivatalos xbox kontroller támogatás, mert azok a játékok általában semmi mást nem hajlandóak használni
szerk.: viszont már régóta használom, szal bírja a strapát
Köszönöm a válaszokat.
Úgy tűnik ekerülhetetlen az xbox kontroller.. xD
Kár ,hogy ennyire beszűkítik a fejlesztők a gamepad támogatást. Xbox kont. támogatott... a többit oldd meg ahogy akarod.
Azt értem ,hogy nem tudnak mindent támogatni, de a beállítási lehetőségek lehetnének kedvezőbbek a többi számára.
Lehet ,hogy akkor mégis az xbox kontroller lesz mert jó lenne ha tökéletesen menne a játékokban.
Erről esetleg van valakinek véleménye vagy tapasztalata?
Akárki írta:
Erről esetleg van valakinek véleménye vagy tapasztalata?
ezt nem ismerem, de ha a többiek szerint nem jó, akkor javaslom én is a hivatalos xbox kontrollert. ugyan drága, de nagy eséllyel minden támogatja. ha sokallod azt az árat, akkor itt van a Speedlink 360 gamepadja. én ezt használom, és nagyon bejött. nem mondom hogy probléma mentes, mert a legtöbb játékhoz csak akkor jó, ha ingame tudod beállítani a hozzárendelést. főleg a hátsó karokkal van gond, tehát azok még akkor sem működnek mindenhol. ettől függetlenül szvsz jó vétel, én Assassin's Creedekben (itt a hátsó kar nem jó, de gyakorlatilag nem is kellenek), F1 2010-ben és Shiftben (tökéletesen megy, előbbiben a rezgés nem jó, pedig baromi erős a rezgőmotor), Street Fighter 4-ben (ami neked fontos, de sajnos itt nem működnek a karok, viszont ide kellenek, azt tudom hogy billentyű-hozzárendeléssel működött, de nekem a billentyűzetes irányítás sokkal jobban bejött), FIFA és NBA 2k (itt minden ok) is próbáltam. gondok csak ott vannak igazán, ahol van hivatalos xbox kontroller támogatás, mert azok a játékok általában semmi mást nem hajlandóak használni
szerk.: viszont már régóta használom, szal bírja a strapát
Szerintem a támogatás miatt mindenképp a 360 kontroller éri meg legjobban.
Bár ha nem lenne boxom, kontrollert sem használnék PC-n.
(2000 forintos jelvevő a két boxos kontrollerhez vs 6,5k/darab áron hivatalos PC-s kontroller)
Mutasd már meg, hogy hol lehet 2000 forintért jelvevőt venni?
Szerintem a támogatás miatt mindenképp a 360 kontroller éri meg legjobban.
Bár ha nem lenne boxom, kontrollert sem használnék PC-n.
(2000 forintos jelvevő a két boxos kontrollerhez vs 6,5k/darab áron hivatalos PC-s kontroller)
A játékoknak tök mindegy, hogy fizikailag hol van az analóg kar a kontrolleren.
Mivel nem tudom, milyen árban és stílusban akarsz venni, itt körülnézhetsz:
Árgép
Erről esetleg van valakinek véleménye vagy tapasztalata?
Hát.. mivel a játékok általában a microsoft féle elrendezést használják PC-n (pl ott vannak a windows live-os játékok mint a street fighter IV) talán az xbox lerendezésű.. de igazából tökmindegy.
Analóg kar az előny.
A játékoknak tök mindegy, hogy fizikailag hol van az analóg kar a kontrolleren.
Mivel nem tudom, milyen árban és stílusban akarsz venni, itt körülnézhetsz: Árgép
Először is két kérdés:
1, Analóg karosat vagy anélkülit (bár elég erősen feltételezem, hogy azt)
2, PS vagy XBox elrendezésüt szeretnél?
Hát.. mivel a játékok általában a microsoft féle elrendezést használják PC-n (pl ott vannak a windows live-os játékok mint a street fighter IV) talán az xbox lerendezésű.. de igazából tökmindegy.
Analóg kar az előny.
Sziasztok.
Olvasgattam itt a fórumot és valami olcsó de viszonylag jó gamepadot szeretnék. Az fontos ,hogy USB-s legyen.
Többek között a street fighter IV-hez kéne, de mindenféle játékhoz használnám amihez lehet. Mit ajánlotok? (lehetőleg windows 7 kompatibilis legyen, mennyen ott a 64 bites verzióval is.)
És az is fontos ,hogy jól beállítható legyen.
Előre is köszi a segítséget.
Először is két kérdés:
1, Analóg karosat vagy anélkülit (bár elég erősen feltételezem, hogy azt)
2, PS vagy XBox elrendezésüt szeretnél?
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.