Belegondoltatok-e már abba, vajon mi okozhatja egy játék végigjátszása után az elégedettség érzését? Miért lehet az, hogy egyes címekre visszagondolva akár évekkel a végigjátszás után is elégedett mosoly ül ki az arcunkra? Miért veszünk le a polcról több mint 10 éve porosodó címeket egy kis nosztalgia kedvéért, miért várunk a folytatásokra és miért jövünk sokkal inkább lázba egy folytatás esetében, mint egy teljesen új fejlesztés bejelentésekor? Vajon mindez a hatásos marketingnek köszönhető, vagy ennél egy picit többről van szó?
Barlangrajzoktól a videojátékokig
Cukor, só és minden mi jó, no meg egy kis X-vegyszer, tartja az ősi recept. A videojátékok világában is valahogy így lehet elképzelni a mára már klasszikusnak számító címek elkészítését, legfeljebb a hozzávalók listája tér el a fent említettektől. Ahhoz viszont, hogy kicsit közelebb kerüljünk ehhez a recepthez, nézzük meg röviden azt, hogy egyébként miért is válhatott a videojáték piac ennyire népszerűvé az első asztali számítógépek megjelenése óta.
Hogy rövid legyek és lényegre törő: az első barlangrajzok, mint művészeti alkotások megjelenése óta egy dolog biztosan nem változott a mi kis sárkupacunkon: az emberek mindig is szerettek elbújni a világ elől, kicsit elfelejteni a gondokat, szórakozni, kikapcsolódni, esetleg valami kreatívat alkotni, melyik korban épp mire volt lehetőség. A 21. század fejlettebb országaiban a modern technikának köszönhetően a számítógépek és az internet világában élünk, ami akarva-akaratlanul is sok száz embert ihletett meg az elmúlt évtizedekben valamilyen kreatív alkotás létrehozásában. Nevezzük az alkotókat fejlesztőknek, az alkotásokat pedig játékoknak. A videojátékok, a filmekhez és zenékhez hasonlóan, a modern művészetek kapuiban állnak már évtizedek óta, méghozzá egy hatalmas előnnyel: a játékok több olyan dolgot is ötvözhetnek, amelyek megnyugvást nyújthatnak a 21. századi ember számára.
Mitől érzed azt egy játék stáblistáját látva, hogy „na, ezt megérte végigjátszani”?
A folyamatos fejlődés (játékmenet, lehetőségek, karakter alakulása) és a csúcspont elérése (tehát valami katarzis a sztori terén) fontos elem nálam, ahogy a zene is. Ha mindez passzol, esetleg valami komoly érzelmeket is kivált belőlem, akkor lehet, végig is ülöm a stáblistát. Főleg, ha annak a zenéje is jóra sikeredett. -- Böjti
Mi kell a játékosnak?
A könyvekben megszokott izgalmas történetek, kidolgozott karakterek, alternatív valóságok, a filmeknél megismert vizuális mozgóképélmény, valamint az ezekhez komponált fülbemászó dallamok mind-mind olyan alapvető elemként jelennek meg a videojátékokban, melyek nélkül kedvenc címeink minden varázsukat elveszítenék. Természetesen jogos a felvetés, miszerint a fentebb említett elemek ötvözése a filmekben is megvalósul, de mind tudjuk, hogy a játék mindezek mellett egy extra élményt is kínál, méghozzá azt a pluszt, ami miatt a legtöbben rajongunk a virtuális valóságokért: a játékos a sztorit nem csupán külső szemlélőként figyeli, hanem bebarangolhatja annak minden egyes négyzetméterét is, sőt, akár saját tetszése szerint is alakíthatja a cselekményt.
Ahogy azt több száz éve megfigyelhetjük, a kínálat a kereslet rendkívül széles palettáját próbálja évről-évre kiszolgálni a piacon, ezek az igények pedig nemtől, korosztálytól, társadalmi rétegtől függően változnak. Ennek megfelelően a játékpiac sem állt meg az első ügyességi lövöldéknél. RTS, FPS, TPS, RPG, MMO, csak néhány játéktípus rövidítése a sok közül, melyet a gamer szubkultúrában jártas emberek értenek meg első hallásra. Természetesen a különböző műfajok különböző alapokon nyugszanak, így a recept nem teljesen egységes a játékok szempontjából a klasszikussá váláshoz. Példaként nézzünk meg néhány címet, ami a mai napig hatalmas rajongótáborral rendelkezik.
Mi volt a legutolsó olyan játék, amit hosszú évekkel a végigjátszása után vettél le ismét a polcról? Mi fogott meg benne?
Őszintén szólva nem emlékszem ilyenre, egyszerűen nincs időm rá, hogy egy-egy játékot újra és újra kipörgessek. De talán a Stalker volt az, amivel ezt tettem, valamikor három éve, amikor a Clear Sky teljes játékunk lett, és már elég erős gépem volt a max grafikához. Annál a sorozatnál is a sztori és a hangulat dominál nálam. -- Chocho
Klasszikusok a mai napig
Vegyünk példának három olyan populáris szériát, amelyek történelme tíz, vagy akár húsz évvel ezelőttre nyúlnak vissza, azonban a mai napig hatalmas rajongótáborral rendelkeznek nemtől és kortól függetlenül. Az első Tomb Raider játék 1996-ban jelent meg, az eladásokat tekintve már akkor is elég nagy bevételt kaszálva az Eidosnak. A húsz évvel ezelőtt útnak indult régésznő azóta kilenc, a reboot óta pedig további két nagyobb játékot, két filmet, valamint rengeteg képregényt és könyvet tudhat a háta mögött, de vajon minek köszönhető ez a hatalmas rajongói tábor és a siker? A történetnek? A zenének? A képi megvalósításnak? Persze, közre játszhatnak ezek is, de az igazi X-vegyszer, amitől a Tomb Raider széria a néhány botlás ellenére továbbra is sikeres és felkapott, az maga Lara Croft karaktere. Egy erős, határozott és bátor női személyiség, fegyverrel, remek mozgáskoordinációval, meglehetősen előnyös testi tulajdonságokkal. Példakép lehet a nők számára, a férfiaknak pedig… Hát valljuk be uraim, a mi figyelmünket sokkal inkább a külcsín köti le ebben az esetben. Azért érdemes megfigyelni, hogy egy remekül megalkotott etalonnal mennyi mindent el lehet adni. Valljuk be, a szériára tizenhét év elteltével nagyonis ráfért a reboot, de az eddig felfuttatott karakterrel és rajongótáborral a siker szinte garantált volt.
Másik példának ott van a tizenkilenc éves Grand Theft Auto széria, ahol nem feltétlenül a karakterekre alapozható a siker. Ugyan szeretjük a GTA sztorikat, azonban sokkal inkább szeretjük a mélyen rejtegetett gengszter énünket kiélni egy hatalmas virtuális nyílt terepen, ahol nincsenek szabályok. Ugyanez igaz szinte mindegyik másik nyílt világú címre, ahol elsősorban a szabadságérzet kapja a legnagyobb hangsúlyt. És hogy személyes kedvencemről, a Mass Effect szériáról is szó essen: ugyan egy szerepjátékhoz hűen a szabadság adott, a történeti háttér sokkal fontosabb szerepet játszik. Ahhoz, hogy egy szerepjáték beszívja a játékost, egy jól összerakott történetre van szükség, de ahhoz, hogy komolyabb érzéseket váltson ki, a karaktereket is alapos részletességgel kell kidolgozni. A stratégiai játékok kedvelői persze más szempontból közelítik meg a dolgot. Egy modernkori agytorna is hatalmas örömet tud okozni, főleg azzal a fajta visszacsatolással, amit egy videojáték nyújthat.
Melyik játékkal volt az első olyan élményed, ami komolyabb érzelmeket váltott ki belőled? Mivel sikerült ezt elérnie?
Talán az Another World, annak is a vége. Ez egy 1991-es játék, amiben a főhős egy idegen bolygón találja magát egy kísérletet követően, ahol aztán órákon át próbálunk vele túlélni. Egyetlen érthető szó nem hangzik el a játékban, mégis megindító volt az egész. -- Chris
Ahány műfaj, annyi „X-vegyszer”, de a sikeres ötletek mögé természetesen kell egy fantasztikus csapat is, akik apait anyait beleadva megalkotják nekünk ezeket a műveket. Nekik köszönjük szépen a sok-sok élményt, amiben részünk lehet, tőletek pedig kommentekben várjuk a legnagyobb katarzisokat, amit játékok okoztak számotokra. Nektek mi a legfontosabb, amit egy játékban kerestek, mi nyújtja a legnagyobb élményt?
Szóval szerintem az a probléma, hogy pl. a Stalker még egy olyan projekt volt, mely sokáig húzódott, de érződött rajta, hogy újítani akart, nem pedig a piaci trendeket meglovagolni a haszonszerzés végett. Persze kb. a 90-es évek közepétől a haszon is fontos a játékok világában, de úgy gondolom, kb. a 2000-es évektől vált olyan jelentőségű iparszerű termeléssé a játékvilág, mint a filmvilág. És ez a probléma.
Nálam még a Minecraft is klasszikusnak számít, mert azt, mondjunk akármit is jelenleg az alkotóról, e Notch szívből csinálta, mert szeretett volna kísérletezni. Na, azt soha nem fogjuk elfelejteni. De valószínűleg az X-edik CODra, Assassin's Creedre vagy Far Cry részre nem biztos, hogy fogunk még évek múlva is emlékezni. A StarCraft 2-re szintúgy nem, mivel az 1. rész mindig is el fogja homályosítani a 2-t, aminek a középső "kiegészítő"-nek csúfolt DLC-je akkora csalódás volt, hogy a finálét le is szartam nagy ívben.
Nekem amúgy az összhatás a fontos + amit már sokszor leírtam blogomba is: az interaktivitás foka. Nekem egyfelől az kell, hogy játékot játsszak, ne interaktív filmet (kivéve mondjuk az ilyen Fahrenheit-szerű kalandjátékok) - emiatt mai trendet bírom, hogy mindenben van RPG-elem és sandbox játékmenet már valamilyen szinten. Emellett viszont fontos lenne, ami viszont nagyon zavar a mai játékokban, hogy a HUD-ot legalább kicsit szervesítsék már a játékban, mert pl. a Ubisofot játékaiban rohadtul illúzióromboló, hogy az "inventory" almenük sorozata, meg amúgy is szét van szövegezve az egész kezelőfelület. A játék interaktív illúzióvilág, és számomra a stílustalan HUD ugyanúgy megöli az élményt, mint az, hogy láthatatlan falak vagy megoldhatatlan küldetések határolják az utamat.
Ami nálam kiérdemelte a klasszikus címet:
Witcher 1-3: egyszerűen számomra az egész fantasztikus. Bármikor letolom egyhuzamba a 3 részt, ha olyanom van.
Baldur's Gate 1-2: egyszerűen kiváló játék! Az egész sztori, atmoszféra, karakterek és mindeb 10/10. Mai napig egy-két évente előveszem és lenyomom a sagat. Főleg, hogy most jött a Siege of Dragonspear is. Ezért vérlázító, hogy 1% hijján még mindig nincs magyarítás az EE kiadásokhoz.
Dragon Age - Origins: jó sztori, jó világ jó volt minden. Szintén előhúzom néhe. Kár, hogy az EA a folytatásokat elsz*rta.
Final Fantasy 7 és 8: a két kedvenc FF-em. Lenyügöző és egyedi világok és történet. Sok óra beléjük ment :)
Warcraft 3 - Számomra A Warcraft. Jó RTS és fantasztikus sztori.
Age of Empires 2: Az újra kiadás is meg van, anno sokat játszottam és most is előveszem, ha igazi RTS élményre vágyom.
Imperium Galactica 2: számomra a mai napig a legjobb magyar játék és a legjobb űr stratégia. Hihetetlen hangulatos volt! Rengeteg órát beleöltem, hihetetlen alkotás. És máig az egyetlen rangos díjjat nyert játék (BAFTA díj).
És a plusz 1:
World of Warcraft: Amikor 2005-ben, az első este előszőr logoltam be a Night Elf warriorommal és csodálkoztam rá Teldrassil aztán egész Azeroth szépségére èlés hangulatára. Felejthetetlen! :) WotLK végéig toltam is rendesen. Cata-ban nég úgyahogy, aztán már csak casualban.
Kár, hogy azóta ez a játék is megkopott már (bár kiegekkor még visszatérek 1-2 hónapra). A filmet meg rohadtul várom :)
Egy tps játék esetében például nem elhanyagolható a történet, sőt, de a város, a város nagysága, a szereplők szerethetősége és egyéne, a játékhossza, a küldetések változatossága, szóval rengeteg minden van. Ugyan akkor egy logikai játéktól megint mást vár az ember, vagy akár a Rayman Legends-től, az is úgy jó ahogy van, hiába nincs jóformán története, meg mit tudom én mije az x akármelyik játékhoz képest. Vagy például egy város építős szimulátor kaphatna mindenhol 99-100%-os értékeléseket, egyszerűen engem az nem érdekel. Én mindig imádtam a GTA játékokat, de pl. a GTA 4 anno mindenhol nagyon magas pontszámokat kapott. Én meg azt mondtam oké hogy vannak/voltak benne ügyes újítások az előző részekhez képest, de a GTA VC-nek klasszisokkal jobbak és változatosabbak voltak a küldetései, szóval ez olyan hogy kit mi fog meg egy játékban.
A képen látható játékot (Another World-öt) 10-11 évesen játszottam végig 99-2000 környékén a 486-oson, azt nagyon bírtam, meg még a Menace volt amit sokszor végigjátszottam a testvéremmel és apuval, voltak abban is egyéb rejtett dolgok 13 pályás volt ha jól emlékszek, és mind a hárman egy csomószor végigjátszottuk a játékot hogy ki ér el több pontot. Commodore 64-en a Burago Rally volt meg a Street Rod amik a leginkább megfogtak.
Amit többször is végigjátszottam az a Fahrenheit (Indigo Prophecy) az atmoszférája és az egyedisége az valami brutálisan megfogott, a másik olyan játék amit kétszer játszottam végig az a Mafia első része. a története/befejezése a hangulata nagyon nagy hatással voltak rám! Egy másik játékot sem tudnék mondani ami elég hosszú és nehéz is lett volna egyben és végigjátszottam volna legalább kétszer.
Mafia
Fahrenheit
To The Moon
Ez a 3 játék ami hirtelen eszembe jut, hogy nagy hatással voltak rám. Most a legutóbbi időkben meg talán a Life Is Strange-t meg a Layers Of Fear-t tudnám említeni, történetük miatt hangulatuk miatt, mondanivalójuk miatt, egyediségük miatt.
Ha úgy érzem, hogy a program adott valamit. Ha olyan élményt kaptam tőle, mint addig nem, ha esetleg tanított is valamit, vagy ha csak simán élveztem minden percét.
Mi volt a legutolsó olyan játék, amit hosszú évekkel a végigjátszása után vettél le ismét a polcról? Mi fogott meg benne?
Chocho-hoz hasonlóan már nekem sincs időm újra végigszaladni a kedvenceimen, de nemrég megszereztem Steamen is a Fallout 3-mat. Szerintem nem kell magyarázni.
Melyik játékkal volt az első olyan élményed, ami komolyabb érzelmeket váltott ki belőled? Mivel sikerült ezt elérnie?
Talán az első Witcher volt az. Nagyon új volt nekem az RPG műfaj, lenyűgöztek a lehetőségeim és fantasztikus történet és a karakterek, a döntések főleg.
Egyébként arra, hogy miből lesz klasszikus nincs biztos recept szerintem. Sokszor inkább a jó időzítésen múlik, semmint a játék valódi minőségén.
Azóta csak nagyon kevés játék volt, ami komolyabban (érzelmileg) is hatással volt rám: Ori and the Blind Forest, de (lehet kövezni) a Mad Max vége kifejezetten üt, tipikusan "ezt most mééér?". Persze ezeken túl vannak és lesznek időt álló klasszikusok, de tényleg megmozgatni csak nagyon kevés tud.
Azóta csak nagyon kevés játék volt, ami komolyabban (érzelmileg) is hatással volt rám: Ori and the Blind Forest, de (lehet kövezni) a Mad Max vége kifejezetten üt, tipikusan "ezt most mééér?". Persze ezeken túl vannak és lesznek időt álló klasszikusok, de tényleg megmozgatni csak nagyon kevés tud.
Mass Effect széria, Uncharted széria, The Last of Us, Witcher széria, Heavy Rain, Batman: Arkham széria (ebből is a 3. az Arkham Knight. Hibái ellenére valami egetverő hangulata volt.), Resident Evil 1-2, The Knight of the Old Republic (csak az első, nekem a kettő annyira nem jött be). Dead Space 1-2, Max Payne 1-2, Deus Ex széria (ebből is a Human Revolution, még az egynél is jobban tetszett), Life is Strange.
Hirtelen ennyi jutott eszembe. Biztos, hogy volt még több is, de ezek nagyon megmaradtak a fejemben.
De a kedvencek között helyet foglal még a Skyrim, nyílt világa, a zene és a "feeling" miatt.
-Pluszban megemlíteném még a Souls-játékokat, melynek szerintem a kiváló hangulata és körömtépő nehézsége miatt remélem örökké megmarad a köztudatban. Nekem csak a 2. részben van 98 órám, de még mindig van olyan, amit nem fedeztem fel (konkrétan a Drangleic Castle után már csak futottam a játék vége felé, kihagyva egy csomó izgalmasnak tűnő helyszín felfedezését, mint Shrine of Amara, vagy Aldia's Keep).
-Skyrim első "végigjátszása" (azért az idézőjel, mert Alduinhoz azóta sem jutottam el...) kb. 100-200 óra volt, majd követte egy második, aztán egy harmadik, és egy tucatnyi karakter után még mindig kiválóan el tud szórakoztatni (bár mostanában az egyre unalmasabb modok gyakran unalmassá teszik az egyébként kiváló játékot).
-Az egész BioShock sorozat számomra egy feledhetetlen mestermű, az elejétől a végéig. Minden egyes perc egy örök emlék marad, nem számít, hogy az Irrational feloszlott. Ez a játék annyira megváltoztatta a gondolkodásmódomat, hogy minden este a tiszta égboltot bámulva eszembe jutnak a világítótornyok, melyek csak arra várnak, hogy egy új világba vezessenek minket...
-...Akárcsak a To the Moon, amit kb. egy hete vittem ki harmadjára, és most már oda jutottam, hogy az első emlékvisszaugrós jelenetnél összeszorul a szívem, és könnybe lábadnak a szemeim. A befejező képsoroktól ebben a pillanatban is a hideg futkos a hátamon. "Tudod, ezt még senkinek sem mondtam el, de mindig is azt hittem, hogy világítótornyok..."
-Történet szempontjából a másik legszebb/legszomorúbb a Dear Esther sztorija. Hiába az egyetlen interakció a játékban a W nyomva tartása, ha mindezt egy eszméletlenül gyönyörű zenével és szöveggel megtöltött egyórás végigjátszás kísér.
Ezek a címek nekem többet jelentenek bármilyen "monumentális RPG"-nél (na jó, a Witcher-sorozat kivétel), bármilyen e-sport játéknál (kezd eléggé idegesítő lenni, hogy minden második ismerősöm "cségó" függőségben szenved) illetve a kizárólag a látványra kihegyezett mondanivaló nélküli FPS-ekből.
Remélem egyszer én is alkothatok valamit, valamit amire az emberek felfigyelnek, beszélnek róla, emlékezni fognak rá, hogy ne tűnjek el nyomtalanul ebből a világból, hogy örökké emlékezzenek rám...Ez az Én álmom.
De a kedvencek között helyet foglal még a Skyrim, nyílt világa, a zene és a "feeling" miatt.
WoW - Mikor először láttam meg és kezdem el rohangálni Mulgore-ban
Morrowind - A határtalan 3D világ a "köd" ellenére magával ragadó volt mikor először tapasztaltam ahogy az npc-k valóban "élik a napjukat" (különösen a zenével)
Mass Effect 2 - A mai napig beleborsódzik a hátam mikor belekezdek az "Öngyilkos" küldetésbe.
És mitől lesz egy játék klasszikus? Hogy olyan élményt nyújt ami egyszeri és megismételhetetlen, olyannyira hogy ezen értékei idő és trendállóak.
Nem tucatfolytatások hatásvadász jeleneteitől (CoD) , egyes játékelemek hatásos illúziójától (DA:I), vagy egy zsáner "innovatív" felhasználásától (Brink)...
Sajnos a mai "sikeres" AAA-s játékok 90%-a szerintem el fog veszni a múlt homályában 5-10 év múlva, különösen olyan nevek mellett mint egy Half Life 2 (bár én személyesen sosem értettem miért szeretik azt annyira), Descent, Baldur's Gate, Outcast, Wizardry, Diablo, Warcraft...
Számomra pedig egy játékban mindig is a kidolgozott történet, és a hatalmas világ volt a vonzó, de ezalatt nem a nyitott, szabadon bejárható területeket értem. Ilyenek például a Mass Effect, a Dragon Age és az előbb említett Witcher is.
WoW - Mikor először láttam meg és kezdem el rohangálni Mulgore-ban
Morrowind - A határtalan 3D világ a "köd" ellenére magával ragadó volt mikor először tapasztaltam ahogy az npc-k valóban "élik a napjukat" (különösen a zenével)
Mass Effect 2 - A mai napig beleborsódzik a hátam mikor belekezdek az "Öngyilkos" küldetésbe.
És mitől lesz egy játék klasszikus? Hogy olyan élményt nyújt ami egyszeri és megismételhetetlen, olyannyira hogy ezen értékei idő és trendállóak.
Nem tucatfolytatások hatásvadász jeleneteitől (CoD) , egyes játékelemek hatásos illúziójától (DA:I), vagy egy zsáner "innovatív" felhasználásától (Brink)...
Sajnos a mai "sikeres" AAA-s játékok 90%-a szerintem el fog veszni a múlt homályában 5-10 év múlva, különösen olyan nevek mellett mint egy Half Life 2 (bár én személyesen sosem értettem miért szeretik azt annyira), Descent, Baldur's Gate, Outcast, Wizardry, Diablo, Warcraft...