A történet szerint főhősünk cserediákként érkezik Port Island városába, ahol már az első napján szörnyszerű lények veszik üldözőbe, ekkor sikerül hősünknek megidézni a „Personáját” a belső énjének testet öltött változatát, amelyet harca lehet fogni. Ekkor csatalakozik karakterünk a SEES nevű, hozzá hasonló tinédzserekből álló csapathoz, akik az előbb említett árnyéklényekkel küzdenek, és feltett szándékuk fényt deríteni a „Dark Hour” nevű jelenségre, és az ebben az időszakban megjelenő Tartarus tornyának rejtélyére.
Szociálisan behálózva
Life-sim elemek alatt bármit érthetünk, ami az életet akarja valamilyen módon szimulálni, az „iskolaszimulátor” szegmensek pedig játék legérdekesebb és legszórakoztatóbb részére sikerültek. Hősünk minden nap iskola után, este, hétvégén pedig többször is dönthet számtalan szabadidős tevékenység közül. Itt többek között különböző, pont a life-sim részekhez tartozó statisztikáinkat növelhetjük, melyeknek célja hogy még tovább szélesítse kapcsolataink listáját. Ezek a Social Linkek, amik gyakorlatilag afféle melléksztorikként is felfoghatók, melyben főhősünk a legkülönbözőbb figurákkal kerülhet kapcsolatba, van itt részeges szerzetes, számtalan osztálytárs, a helyi könyvesboltot üzemeltető öreg házaspár, még egy halálos betegsége révén élete alkonyát járó fiatal is. Ezek mind érdekes történetek, amelyek megadják a játék sava borsát.
Maga a történet is igazán ott van, főleg hangulatban. A pazar karaktereken és az ő drámájukon kívül még a Persona 3 fő témáját érdemes megemlíteni, amely a maga a halál, illetve az elmúlással kapcsolatos megbékélés, amit mesterien szőtték bele a sztori megannyi szálába. Igaz, ami igaz, a főcselekmény viszont helyenként kifejezetten lassan halad.
Tartarus végtelen tornya
A harcrendszer viszonylag egyszerű sémát követ, bombázhatjuk az ellenséget fizikai és mágikus támadásokkal, továbbá, ha az ellenfelet valamelyik gyenge pontján találjuk el (tűzzel a tűzre érzékenyt, pl.), akkor az elterül a földön, amikor is egy speciális támadás során az egész csapatod ráveti magát az adott áldozatra, és laposra veri. Nagyjából ennyi is az egész… ha ez netán soványnak hangzott, az azért lehet, mert az is. Gyakorlatilag pár sorban összefoglaltam mindent, amit a harcrendszerről tudni érdemes (egy kivétellel, de arról később). Még ott lenne a különböző Personák gyűjtögetése és kombinálása, ami nem kis részét teszi ki a játékmenetnek, ez érdekes is, viszont leginkább csatákon kívül jön csak a képbe. A harcrendszernek egyszerűen nincs tényleges mélysége, aki már játszott valaha körökre osztott Jrpg-vel, az nagyon gyorsan elunhatja magát.
Ezen a helyzeten pedig egyáltalán nem segít Tartarus tornya, egy megadungeon, aminek szintjein a játék folyamán kell majd egyre feljebb jutnunk. Azonban kegyetlenül unalmas egy hely, random-generált lélektelen folyosókkal, amik ugyan 10-20 szintenként külsőleg változnak, szerkezetileg viszont nem. Már 100 szint után is herótom volt a toronytól, ráadásul több mint 250-et kellene megmásznunk belőlük…
Az RNG árnyékában
RNG, három betű, amitől az egyszeri játékos nagyon gyorsan megtanul rettegni, magyarul egyszerűen a szerencsét érthetjük alatta, amíg viszont ezen elemek implementálása nem eredendően ördögtől való dolog, addig a Persona 3 egyértelműen nem a pozitív példák közé tartozik. Egyszerűen rengeteg játékelem használ valamilyen módon RNG-t, a Personák kombinálgatása során véletlenszerűen „öröklődnek” a képességek, Tartarus tornyában véletlenszerűen kerül le a loot. Illetve van, hogy csaták után játszhatunk egy ilyen itt a piros, hol a piros játékot, ahol kifejezetten jelentős jutalom ütheti a markunkat. Na, az, hogy egyáltalán dob-e ilyen játékot a rendszer, az alapból véletlenszerű, az, hogy egyáltalán kerül valami értékes a jutalmak közé, dettó, az pedig, hogy szép lassan keveri-e meg a lapokat a játék, vagy követhetetlenül gyorsan, szintén. Egyszerűen csak túl sok olyan rendszer van a játékban ami RNG-t használ, amit ha kombinálunk a csapattársaink irányíthatatlanságával, akkor az ember ritkán érzi ténylegesen nyeregben magát.
Na, igen, amire fentebb utaltam is, amit kihagytam a harcrendszer taglalásánál, az az, hogy a Persona 3-ban hiába van négy karaktered a partiban, te csak a főhőst irányíthatod közvetlenül, a többiek az MI-re vannak bízva. Ami úgy általánosságban egész intelligens, ha látja, hogy az ellenség érzékeny a tűzre, akkor megint azzal fog támadni, ha látja, hogy immunis rá, akkor másodjára már nem próbálkozik vele. Továbbá külön állítgathatjuk a viselkedésüket, hogy egyik társunk csak gyógyítással törődjön, míg egy másik csak az offenzívával. Ez mind szép és jó, csakhogy a csatában a helyzet gyorsabban változhat, mintsem azt le lehetne reagálni, így gyakran jobbnak láttam egyszerűen alapértelmezetten hagyni a társaink taktikáját, ráadásul a speciális viselkedésminták használata ellenére is néha kifejezetten furcsa dolgokat műveltek. Mivel pedig a játék már közepes nehézségen se bánik kesztyűs kézzel velünk, ha társaink lehülyülnek egy körre, akkor az könnyen a csatába kerülhet. Ami nemcsak frusztráló, de ahogy említettem, a rengeteg RNG-vel karöltve egyszerűen nem éreződik az, hogy tényleg az emberen múlna a győzelem, hogy tényleg az én kezemben lenne az irányítás.
Nem egyszerű az iskolás lét
Még pár dolgot megemlítenék, csak a teljesség kedvéért. Egyrészt, a játék vizualitásra stílusos, egyébként meg azon a grafikai szinten van, amit az ember elvár egy PS 2-es címtől, a zenei anyag viszont kifejezetten ütős, rengeteget tud dobni a hangulaton. Másodszor, a játék FES verziója egy kiegészítővel is jön, ami, mivel a life-sim elemeket elhagyva csak a harcrendszerre fókuszál, nyugodt szívvel kihagyható. Harmadszor, ugyan a csapattársaid MI-re bízása volt az alapszándék, és PS-es kiadásokban is ez van, a játék PSP verziójában ténylegesen te irányíthatod őket.
Bár a Persona 3-at összességében érdemes lenne megtapasztalni, viszont, hogy ki mennyire tudja lenyelni a játékelemek botladozásait, az már más kérdés. Sajnálatos és egyben kifejezetten ironikus, hogy a „világmegmentés iskola mellett” koncepcióból, pont az iskolába járás lett az érdekesebb.
Írói vélemény
A Persona 3 nagyszerű történettel és szereplőkkel rendelkezik, aki pedig szereti a velük való ismerkedést, amiket itt a játék iskolai életében követhetünk végig, az garantáltan szórakozni fog. A nagy baj csak az, hogy a játék „játék” része sajnos finoman fogalmazva is több sebből vérzik.
Pro
+ Kitűnő történet, pazar karakterek, remek hangulat, a life-sim elemeknek köszönhetően pedig iskolába járni még nem nagyon volt ilyen szórakoztató.
Kontra
- A harcrendszerből hiányzik a tényleges mélység, a rengeteg RNG és csapatunk közvetlen irányításának hiánya miatt pedig nem nagyon érzi nyeregben magát az ember. A Tartarus tornyának sokszázezer random-generált, egyhangú és unalmas szintje pedig teljes letargiába folytja a játékmenetet.
