Vannak olyan kisebb-nagyobb történelmi események, fordulópontok, emlékezetes történések, amelyeket sajnos már csak a történelemkönyvekből vagy éppen a visszaemlékezések alapján ismerhetünk meg, élhetünk át. Mi lenne, ha valóban megtekinthetnénk, ahogy messzi-messzi őseink rajzokat pingálnak a barlangfalakra? Mi történne, ha szerepet vállalhatnánk Mátyás király udvarában? Na, és ha a párizsi metró építésébe szólhatnánk bele? Nos, ha előbbiekre nincs is lehetőség, illetve ez utóbbi esetben sem konkrétan az építkezésbe szólunk bele, így kifejezetten tervezőnek sem érezhetjük magunkat, de arra azért van mód, hogy kicsit mi is belekontárkodjunk a metróvonalak lehelyezésébe. Sőt, még a részvényekkel is babrálhatunk.
Metro
- Hazai kiadó/partner: Piatnik
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-6 fő
- Játékidő: átlagosan 30 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: 1,69/5
- Ár: 11 590 forint
Az Alhambra és a Shogun alkotója, Dirk Henn, jó előre megalapozta a hírnevét, hiszen már a kilencvenes években fontos, az ipar és a felhasználók számára jelentős címeket tett le az asztalra. Ilyen a Metro is, amely ugyan több mint 20 éves mechanikát alkalmaz, témájának feldolgozási módját tekintve sem túl modern, mégis mind a mai napig közkedvelt mind a tematikát, mind a játékmechanikát tekintve. Hogy miért, azt most nagyjából átvesszük, de természetesen, ahogyan mindig, ebben az esetben is egy valódi próbakör, egy éles játék az, ami megmutatja, hogy ez a metrójárat miként működhet mind a mai napig problémamentesen, mindenféle komolyabb felújítás nélkül.
Épül a metró
Ha az alapjátékot vesszük, nem véletlen a BGG kettes alatti nehézségi átlaga. Ami ehhez a dobozban van, az lényegében egy játéktábla, számos metrólapka, vágánylap és 6 darab pontjelző. Utóbbiak a tábla külső sávjában mozognak, ahogy teljesítjük a célokat, miközben a metrólapkák a szabályfüzetben megjelölt módon mennek a belső szegély állomásaihoz, hogy a játékosok majd ezekről indítsák saját vonalaikat. Merthogy a mechanika mindössze annyi, hogy a saját körében mindenki húz egy lefelé fordított vágánylapot, amin a sínek sorai láthatók, majd ezt leteszi valahova a táblára, úgy, hogy az neki lehetőleg jó legyen. Ha az első lap nem tetszik, húzhat még egyet, de akkor azt már muszáj letennie.
Ahogy telítődik a tábla, kialakulnak az útvonalak, minden egyes esetben pont üti azok markát, akik valamelyik útvonalat befejezik a frissen letett lappal. Tehát, ha a sárga játékos elvezeti az alsó részből a vágányokat a felső részre, ahol a vágány állomásra ér, akkor minden egyes lapért kap egy pontot. Ha a központi pályaudvar valamelyik állomására fut be a vonal, akkor a pontokat meg is duplázhatja. És lényegében ennyi a feladat, miközben az összes vágánylapka lekerülésével jöhet a végső elszámolás és a győzelmi pontok összevetése.
Ezt a meglehetősen egyszerű mechanikát egészíti ki az a négy extra modul, amik kicsit belenyúlnak a játékmenetbe. Az egyiknél például kifejezetten céges érdekeket képviselve részvényekkel is foglalkozunk, miközben a táblán a pontjelölők ezeket a vállalati elhelyezkedéseket jelölik, avagy a társaságokkal megváltozik kicsit a játékmenet (bekerülnek a képbe a százalékokat hozó kártyák), a pontszámítás pedig komolyabban is. De a további modulokkal kikerülhetnek a központi állomások, hogy a teljes felület a vágányokkal teljen meg, sőt a pályaudvarok számozásával (plusz tokenek) is meg tudjuk bonyolítani a dolgunkat, miközben összesen négy variációval dobhatjuk fel az alapjátékot.
Ez a metró még a régi
Van, hogy a szerelők a régi, megbízható gépekre esküdnek, mert az újabbakkal sokkal több és látványosabb a probléma, míg a korábbiak akár 20 év után is gond nélkül üzemelnek, mondjuk, alkatrész-csere nélkül. És valahol ebbe a kategóriába illik a Metro is, elvégre egyedül talán a külsőn látszódik a kora, de a témát tekintve (1898-as metró) talán ez is érthető. Maga a lapkalehelyezés ma is ugyanolyan népszerű, sőt az utóbbi években kifejezetten erős lett ez a mechanika is, ami miatt aztán a mai trendek mellett ugyanúgy népszerű maradt a Metro, mint családi és könnyedebb társasjáték. Külsőre semmi különös nincs benne, elég letisztult, egyszerű darabról van szó, ráadásul a korábbi verzióhoz képest sajnos a fa metrókocsik helyére is tokenek kerültek, de nagyjából ez az egyetlen “hiányossága”.
Merthogy maga a Metro kimondottan élvezetes és izgalmas játékköröket eredményez, melyeknél mindenki próbál taktikázni, hogy hogyan vezesse a saját vágányait, kihasználva a szerencse nyújtotta lehetőségeket, miközben a játékosok arra is figyelnek, hogy a megfelelő irányba álljon minden lapka (ezt egy kis szimbólum jelzi). Ahogy pedig fogynak a helyek, úgy válik egyre izgalmasabbá a küzdelem, hiszen a végére már óhatatlanul is megnehezítjük a többiek dolgát. Ráadásul mindez videójátékos szemmel sem idegen, hiszen csövekkel sokan átélték már ezt a fajta élményt, sőt az ott átélteket házi szabályokkal bele is lehet építeni a társasjátékba. Ilyen formán tehát mindenképpen nyerő ügyről van szó, és egy valódi klasszikusról, ami több mint 20 év alatt sem kopott ki a köztudatból. Nem véletlenül. Akár karácsonyi ajándéknak, akár csak saját szórakozásra, de a Metro mindenképpen ajánlott, fillernek vagy családi szórakozásra egyaránt.
(A tesztpéldányt partnerünk, a Piatnik biztosította – köszönjük!)
