A The Mandalorianelső évada erősen nyitott, de kis léptekkel haladt. Nyolc epizódja laza űr‑westernként működött, amiben az igazán nagy dolgok az utolsó két részre koncentrálódtak. De így is roppant szórakoztató és technikai oldalról nézve bámulatos sorozatnyitánynak voltunk tanúi, amit nagy általánosságban megszerettek a Star Wars rajongók.
A második évadnak tehát nagy elvárásokkal kellett szembenéznie, és így, az utolsó rész megtekintése után azt kell, hogy mondjam, simán átugrotta azt a bizonyos lécet. Bár ez a szezon is hasonlóan épült fel, mint a korábbi, vagyis a sztori többnyire megfontolt tempóban haladt, de amikor komolyan odalépett, akkor az már majdnem ugrás volt.
Figyelem, a következőkben spoileres dolgokat is olvashatsz (visszatérő szereplők neveit), szóval, ha még nem nézted meg az évadot, és valami csoda folytán nem is értesültél a visszatérőkről, akkor ne olvass tovább!
A látvány sokkal extravagánsabb és jobb, mint az első szezonban volt. Rengeteg új bolygó jelent meg, és ezek szerencsére nem csak sivatagos vagy erdős terepeket hoztak magukkal. Például a Trask nevű vízi holdon egy egész város tárult a szemünk elé, de még Tatooine is kapott egy igen látványos epizódot, amiben sokkal élőbbnek hatott, mint az előző évadban (és nem volt annyira a fanservice-re kiélezve). Mindeközben sok-sok, a korábbi Star Wars alkotásokból ismert jármű, eszköz és szereplő köszönt vissza.
A régi karakterek visszatérése jellemezi a legjobban a második évadot. Ráadásul nem csak a korábbi filmekből tűntek fel olyan ismerős arcok, mint például Boba Fett, de Cobb Vanth képében most először került át egy karakter egy könyv lapjairól élőszereplős produkcióba. Sőt, az animációs vonal két ismert figurája, Ahsoka Tano és Bo-Katan Kryze, is megkapta a maga élőszereplős változatát, bár őket már megelőzte a Zsivány Egyesben Saw Gerrera. Viszont nagy szó, hogy Bo-Katant Katee Sackhoff alakította, aki a Lázadókban és a Klónok háborújában is megszólaltatta a karaktert.
Az ismerős szereplők, bolygók és eszközök pedig nagyban segítik azt, hogy egységessé váljon a Star Wars már amúgy sem széttöredezett világa. Az, hogy a The Mandalorian minden érából merít, függetlenül attól, hogy az adott dolog élőszereplős vagy animációs műben, könyvben, képregényben, folytatás-, eredeti- vagy előzmény-trilógiában tűnt fel, nagyban segíti az univerzumépítést. Pláne, ha néhány dolgot még meg is magyaráz vagy új megvilágításba helyez.
De az évadot mégsem ezek, hanem a címszereplő Din Djarin és kis pártfogoltja, Grogu vitte el a hátán, akiknél szépen, fokozatosan épült fel egy szívmelengető apa-fia kapcsolat. Ehhez persze kellett a szerethető báb és Pedro Pascal fantasztikus játéka, aki a sisak takarásában is át tudta adni az érzelmeket. Djarin karakterét amúgy más szempontból is kiemelném, hiszen két évad alatt hatalmas utat tett meg. Ha még emlékszünk, az első szezon elején egy droidfóbiás, szűkszavú, a sisakjától megválni semmi pénzért nem hajlandó figura volt. Nos, az utolsó részre ennek szöges ellentétévé vált.
A széria ezek mellett már megmutatta a jövő útját is, ami valószínűleg a Mandalore bolygó irányába vezet, és kaptunk utalást a folytatás trilógia legnagyobb, még megválaszolatlan kérdéseire, amik természetesen Darth Sidioushoz és Snoke-hoz kötődnek. Az első két, de főleg a második évad alapján ez a két út végig lesz járva a harmadik, jövő karácsonykor érkező évadban. Sőt, az évadzáró epizód még egy másik sztorit is beharangozott – apropó, eme rész stáblistája után még van egy jelenet, szóval ne kapcsoljátok csak úgy ki a lejátszó programot!
Mindent összevetve a The Mandalorian második évada rápakolt egy lapáttal az elsőre. Nehéz spoilermentesen kielemezni, de a Youtube-bal és a Facebookkal ellentétben én nem akarom elvenni senki örömét – még akkor sem, ha mostanra akarva vagy akaratlanul sok dologról értesülhettek azok is, akik még nem látták. Egy biztos, a The Mandalorian alapján a Star Wars jó kezekben van Jon Favreau és Dave Filoni párosánál, és emiatt már nem csak a harmadik évadot várom türelmetlenül, de az Ahsokát és a Rangers of the New Republic-ot is.