• Kiderült mikor számíthatunk Jorder Peele következő filmjére
  • Produkciós cége, a Monkeypaw is dolgozik egy filmen

A rövid és lényegretörő című Tűnj el!, Mi és Nem után úton az amerikai színész, komikus és rendező, Jordan Peele negyedik filmje, a Universal Pictures pedig most elárulta, hogy mikor számíthatunk a premierjére. Ugyan korábbi filmjeihez hasonlóan Peele nem árult el semmit a produkcióról, így címéről, műfajáról és színészeiről sem, viszont a tervek szerint 2024. decenber 25-én láthatjuk majd a mozikban.

peele.jpg

Peele projektje olyan várva várt alkotások után fog bemutatkozni, mint a jelenleg 2024. december 20-ra kitűzött Avatar 3 és Sonic the Hedgehog 3. Emellett a Universal ütemterve szerint Peele produkciós cége, a Monkeypaw egy másik produkción is dolgozik, ami 2024. szeptember 27-én fog bemutatkozni, bár erről még szintén nem tudni semmit, még a címét sem.