„A Mafia 2 egy kalap kaki! A történet egy nagy nulla! Főleg a játékidő!”„Hiába erőlködnek vele, úgy szar ahogy van.” – ez csak két finom megnyilvánulás a Mafia 2-vel kapcsolatban a PC Guru Online rendszerében, és általában ehhez hasonló ekézések születnek, ha szóba kerül az immár trilógiává terebélyesedett sorozat középső darabja. Én meg csak vakarom a fejemet, mert ugyan a Mafia 2 nem tökéletes, de sokkal-sokkal rosszabb játékokkal is találkoztam már. Figyelem, szubjektív vélemény következik!

Tökös történet

Miközben a világ már a Mafia 3-mal játszik, jómagam még elővettem az első két epizódot, csak úgy ráhangolódásul. Az első részről nincs mit írni, aki játszott vele, tudja milyen, aki nem, az meg játsszon vele. Remek történet, zseniális hangulat, nagyszerű karakterek. Tény, a Mafia: The City of Lost Heaven legendás játék és nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet, amit a folytatásoknak meg kellene ugrania – ha képesek lennének rá, de szerintem az évek múlásával és a nosztalgia egy erősebb fátylával ez a feladat lehetetlenné válik. Márpedig a Mafia és a Mafia 2 között egy laza nyolc év van.

Ami a folytatást illeti, azt én is elismerem, hogy történetében nem ér fel az elődhöz. Hogy miért, azt később írom le, most inkább azt ecsetelném, amiben felér: a történet és a hangulat. Hoppá! Mi van? A történet akkor most felér vagy sem az elődhöz? Nos, igen is meg nem is.

Azért ér fel, mert ez sem úgy mutatja be a bűnszövetkezetek működését, mint mondjuk a GTA-sorozat. Nem rejti mélyre az üzenetet, nem göngyöli bele a paródia könnyed takarójába, hanem pőrén pucéran elénk tolja: aki a bűn útjára lép, rohadtul megszívja. A Mafia 2 már eleve ezzel a szívással nyit, hiszen az új főhőst, Viro Scalettát letartóztatják bolti lopás miatt, és választhat: börtön vagy Olaszország. Utóbbi nem nyaralást jelent, hiszen 1943-at írunk, Európában buzgón dúl a második világháború. Vito pedig oda megy, meg is sebesül, de ez csak a szopóág eleje.

A Mafia 2 később sem finomkodik. Vito a történet folyamán megjárja a börtönt, elveszt egy-két barátot, elidegeníti a nővérét, összetöri az anyja szívét, és nem kevés árulásban is része lesz, ahogy egyre mélyebbre süllyed a bűn mocsarában. És hiába van ott, hogy egy telefonhívással megóvják a háborútól, hiába van Empire Bay legszebb negyedében háza, aminek garázsában luxuskocsik parkolnak, hiába keres több ezer dollárt, mindig jön valami, ami nyersen a képünkbe tolja: megszívta. És eme drámai pillanatok miatt ér fel a Mafia 2 az elődjéhez. És persze a hangulat és a karakterek miatt.

Mielőtt utóbbit vázolnám, kitérnék az előbbire. A játék egésze nyolc évet ölel fel, ami alatt a világ igen nagyot változik. Az 1940-es években, egész pontosan 1945-ben játszódó szakasz hangulatilag a Mafiához áll közel. Igencsak nyomasztó, hiszen még ott lóg a levegőben a háború, sok a katonai teherautó az utakon, a rádióból hadi tudósítás szól, az égen bombázók röppennek át, s persze mindenből süt a gazdasági problémák, amit a háború okoz (az első részben ugye a nagy gazdasági világválság hozott hasonló körülményeket). És a járművek java is erősen az első Mafiát idézik meg.

Aztán egy elegáns kitérővel 1951-be csöppenünk, ahol szinte egész Empire Bay kicserélődik. Beköszönt a rock korszaka, a lányok lengébben öltöznek, az utcai punkok már hot roaddal szelik az utakat, megélénkül a kereslet a kábítószerre, és így tovább. A játék eztán teljesen más, mondhatni, napsütésesebb hangulatot kezd árasztani, amihez persze az is hozzájárul, hogy a történet eleje télen, a vége nyáron illetve és ősz elején játszódik – mesteri módja ez amúgy annak, hogy megteremtsük a hangulatot. Ha figyelitek, ahogy Vito egyre nagyobb kulimázba kerül, úgy lesz egyre rosszabb az időjárás. Pazar!

Tommy vs Vito

Fontos észrevenni, hogy Vito Scaletta és az első rész főhőse, Tommy Angelo egymástól homlokegyenest eltérő karakterek. A Mafia története azért volt olyan ütős, mert egy átlagos, dolgos jóembert helyezett rossz körülmények közé. Tommy tulajdonképpen önhibáján kívül került a maffiába, egy véletlenül elé került út volt a bűnözés, ami kivezette a nyomorból, és ő élt vele. De Tommy a családhoz csatlakozás előtt és többé-kevésbé még utána is próbált becsületes lenni. Ő jó ember volt, átlagos faszi, akivel könnyű volt szimpatizálni.

Vito nem ilyen. Már a maffia előtt is bűnöző volt, hiszen fiatalkorában Joe Barbaróval boltokat rámolt ki. Így ismerjük meg. Vito sosem járt és sosem akart a becsületesség útján járni, hiszen amint visszatér a háborúból, öt perc alatt ráun a becsületes munkára, mondván, hogy hülye az, aki éhbérért ládákat pakol.

Tommy és Vito tehát két különböző attitűdű ember, így hasonló eseményeket másképpen élnek meg. Tommyval lényegesen könnyebb szimpatizálni, mint az eleve bűnös életet élő, a háborúban érzelmileg a halálra is immunissá váló Vitóval. Éppen ezért is különbözik annyira a történetük, és élnek meg másfajta drámát.

De attól, hogy Vito kevésbé szimpatikus, még nem lesz rossz karakter, és attól, hogy ő máshogy éli meg a családtagok és barátok elvesztését, máshogy kezeli az árulást, még nem teszi a történetét rosszá. És ezért is jó a Mafia 2, hiszen egy száz százalékos antihőssel van dolgunk benne, aki más szemszögből mesélheti el ugyanazt: a bűn útját. És őszintén szólva, a „megbánás” meséjénél én jobban élvezem a ritkábban megjelenő, „ezt akartam, hát ez van” mesét. Persze néha még Vitót is gyötrik a kétségek, de aztán megrázza magát, és teszi, amit tennie kell, hogy elérje, amit el akar érni. Ha ehhez az kell, hogy lemondjon a legjobb barátjáról, vagy lelője a főnökét, akkor az lesz. Tommy jó ember volt, Vito született túlélő.

Játékmenet: remek

Mindemellett a játékmenetre sem lehet panasz, hiszen igencsak élvezetesre és változatosra sikerült. Néha komplett háborút vívhatunk, részt vehetünk autósüldözésben, beosonhatunk hivatali épületekbe, máskor meg csak le kell vernünk néhány fickót, hogy kifizessék a tartozásukat, vagy meg kell szabadulnunk időre néhány cucctól.

A vezetéssel sincs baj – oké, nem egy szimulátor, de semmivel sem rosszabb, mint a GTA-ban, annál meg sokkal jobb, mint ami a Sleeping Dogsban van. A tűzharcok is parázsak, a fedezékrendszer remekül működik. Talán az MI-t lehetne szidni, mert tűzpárbajban szutykot sem ér, verekedésben még annyit sem, de legalább a rendőrök megaagresszívek és komolyan mondom, veszélyesebbek a civilekre, mint én, ha a járdán hajtók 120-szal.

Amiben valóban rossz

Persze, ahogy azt már az elején megírtam, a Mafia 2-nek vannak hibái, és ahogy korábban jeleztem, a történet sem éppen tökéletes. A sztorinak ugyanis van egy komoly hibája: elnagyolt, pontosabban fogalmazva, hiányos. Főleg a játék vége felé érhető tetten, hogy majdnem ló lépésekben haladunk, kihagyva a történetben fontos állomásokat.

Példának okáért itt van Vito és a testvére, Francesca kapcsolata. A játék elején még csak-csak érintik, de aztán a lány eltűnik, majd fejezetekkel később jön egy a küldetés, amiben meg kell agyalnunk a sógorunkat. Megtesszük, erre a nővérünk egyetlen telefonhívás félideje alatt úgy megorrol ránk, hogy soha többé nem akar minket látni – mindezt úgy, hogy ő kérte a segítségünket, és azért a férjének nem lett nagy baja.

Az egészből süt a kidolgozatlanság, mintha a készítőknek a játék vége felé jutott volna eszükbe, hogy hopp, hát van még egy tesó. Nosza, ahelyett, hogy normális sztorit kanyarítanánk köré, szépen nyúljuk le a jelenetet A keresztapából. És ez csak egy ilyen eset. Említhetném Henry esetét, aki az egyik küldetésben még a legjobb cimboránk, a következőben meg már patkány. Rengeteg olyan pontja van a történetnek, aminél érezni, hogy onnan kikerült valami, ezért nem lesz kerek. Ezért szögletes.

A másik gond – és ezt én is nagy hibának rovom fel –, az Empire Bay üressége. Kapunk egy bazi nagy homokozót, de nem adnak hozzá vödröt és lapátot. Oké, az első Mafiában sem volt igazán mit csinálni Lost Heavenben, de ott sosem volt az az érzésem, hogy hiányzik valami. Itt igen. Tovább megyek, itt kivágott tartalmat szagolok a levegőben. Ott van például Mike Bruski és Derek Pappalardo, akik végig jelölve vannak a térképen, de akármikor odamész hozzájuk, mindig csak azt mondják: „bocs, most nincs feladatom neked.” Oké, autókat lehet vinni hozzájuk, és jó pénzért hajóra vagy zúzdába rakni, de valahogy ez a szöveg bennem azt ébreszti, hogy velük többet is lehetett volna csinálni. Megeshet, hogy az eredeti tervekben ők mellékküldetéseket adagoltak volna.

És számtalan ilyen van. Vannak ruhaboltok, de még a DLC-vel együtt is piszok szegényes a választék. Vannak bárok, ahol ugyan lehet italt venni – ráadásul több különböző fajtát –, de a visszatöltődő élet mellett ennek semmi értelme (én egyszer sem éltem velük). Szóval, a városban nincs tartalom, ami meg van, annak nincs értelme a játék egészében. Persze nem feltétlen kell GTA-szintű tartalmat prezentálni, de ha már adnak egy szabadon bejárható várost és nem egy alkalommal szabad autókázási lehetőséget, akkor azért többet kínálhatnának – mondjuk motivációt arra, hogy felfedezzem Empire Bay-t.

Mégis jó játék

Ennek ellenére azt mondom, a Mafia 2 igenis jó játék. Nem olyan jó, mint az egy, az hangulatában, sztorijában, játékmenetében és talán még az újdonság varázsában jobban ütött, de nem sokkal marad el tőle. Már többször kijátszottam, és sosem éreztem, hogy az időmet vesztegetem. A hangulat mindig beszippant, mindig érdeklődve figyelem Vito és Joe zuhanását a mélybe, és mindig megborzongok, amikor a végén a kocsik más-más irányba indulnak. És bevallom: a Mafia 3-ban momentán jelenleg az érdekel a legjobban, hogyan alakult Vito Scaletta élete. Amit talán perceken belül meg is tudok, mert a játék épp az imént fejezte be a települést.

És nektek mi a véleményetek? Rossz játék a Mafia 2 vagy sem?