Hogy folytassam a bevezetőt: nem is akármilyen elismerésről
van szó. Jane Cavanagh, az SCi vezérigazgatója megkapta a Brit Birodalom
Érdemrendjét (Order of the British Empire, OBE, ez az Officer, azaz tiszti
fokozat, lovagi cím nem jár vele, de a szigetország egyik legmagasabb állami
kitüntetése) az ország játékiparának fejlesztésében vállalt szerepéért. A hölgy
az Egyesült Királyság egyik legismertebb, legbefolyásosabb és legvagyonosabb
üzletasszonya. 1988-ban alapította meg az SCi kiadót, kilenc évvel később
robbantottak a merészen felvállalt Carmageddonnal. 1999-ben már a londoni
tőzsdén is jegyezték cégét, a Conflict-széria tovább növelte ázsiójukat. 2005
májusában, több jelentkező elől megkaparintották az Eidost, ezzel hozzájutottak
olyan franchise-okhoz, mint a Tomb Raider és a Hitman. A felvásárlás után
lemondott elnöki tisztségéről, de vezérigazgatóként továbbra is menedzseli
cégét. Tavaly egyébként ugyanebben az elismerésben részesült az idehaza is
népszerű Ian Livingstone is, aki szintén az SCi egyik vezetője.
Másik hírünk a Rockstarhoz kapcsolódik: a cég új COO-ja
(Chief Operating Officer, az ő feladata felügyelni, menedzselni a vállalat napi
rutinját – igen felelősségteljes állás tehát, gyors döntéseket igényel
taktikai, stratégiai téren) Gary Dale lett. Ő eddig a Capcom európai menedzsere
volt, ám 1994 és 1998 között a BMG Entertainment interaktív szoftver és videó
divíziójának elnöke volt, mindaddig, míg a Take-Two meg nem vásárolta a BMG-t. Ebben
az időszakban viszont az újonc DMA Design készülő játéka, a Grand Theft Auto kiadásában
segédkezett... Így aztán ez egy igazi visszatérés; Dale úr el is mondta, hogy
nagy lelkesedéssel figyelte, hogy válik elismert stúdióvá az egykori kis csapat,
a Rockstar alapítója, Sam Houser pedig örömmel üdvözölte a régi tengerészt a
fedélzeten.