A Just Cause-játékok fő erénye -- más nyílt világú játékokkal szemben --, hogy egyáltalán nem veszi komolyan magát, és olyan lehetetlen helyzeteket teremt, amik minden akciórajongó arcára mosolyt csalnak, miközben a történettel nem is nagyon foglalkozik. A sorozat így népszerűségre tett szert azok körében, akik csak egy könnyed szórakozásra vágynak, a rajongók számára pedig minden bizonnyal jó hír, hogy már a harmadik részről beszélünk.

Az Xbox World magazin információi szerint a svéd fejlesztőcsapat javában dolgozik a harmadik felvonáson, s ha minden jól megy, jövőre már a boltokban is lehet a játék. Természetesen a stúdió nem kommentálta a pletykát, ám korábban, 2010-ben a csapat vezetője, Christofer Sundberg elmondta: ne lepődjünk meg, ha bejelentik a folytatást, hiszen nagyon szeretnének újra ezzel az IP-vel dolgozni. Egyszóval a játék nagy valószínűséggel már formálódik, csak a hivatalos bejelentés nem történt meg -- talán majd a decemberi VGA-n...