Néhány nappal ezelőtt érkezett a hír, miszerint csődközei állapotba került az 1997-ben alapított Piranha Bytes, és bár a német cég időközben igyekezett megnyugtatni a rajongókat, hogy még nincs minden veszve, az ipar jelenlegi helyzetét nézve sajnos nehéz bizakodónak lenni. Az esseni székhelyű brigád ugyan soha nem ért el kimagasló nemzetközi sikereket, a játékaikat pedig gyakorta illetik az „eurojank” jelzővel, Európában (és így hazánkban) viszont óriási népszerűségnek örvend a csapat munkássága, legyen szó a túlzás nélkül legendás Gothic-szériáról vagy a szintén sokszor emlegetett Risen trilógiáról – de igazából az Elex is megtalálta a maga közönségét. Leginkább persze a Gothic-nak köszönheti a stúdió a sikereit, hiszen a második rész alsó hangon is egy valódi klasszikusnak tekinthető, én viszont mégis a 2006-ban, tehát a The Elder Scrolls 4: Oblivion árnyékában megjelent harmadik felvonásról szeretnék értekezni egy kicsit, leginkább személyes okokból kifolyólag.
A Gothic 3 volt ugyanis életem első lemezes játéka (igen, meglehetősen későn kaptam meg az legelső PC-m), így már csak ezért is rengeteg emlék fűződik cikkünk alanyához. Amibe ráadásul teljesen vakon ugrottam bele, mert bár tudtam, hogy nem egy autószimulátorról van szó, a széria korábbi darabjaival addig csak a magazinok hasábjain találkoztam, így aztán nem tudhattam, mi vár rám a telepítést követően. Szerencsére a Névtelen Hős is egy jó nagy adag amnéziával érkezett meg Myrtana vidékére, így aztán nem nagyon kellett vakargatnom a fejem amiatt, hogy ki a csuda az a Xardas, vagy hogy miért dúlták fel a galád orkok az egész országot. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy szinte az összes hajamat letettem anno attól a látványtól, ami az indítás után fogadott – persze csak miután túltettem a kielégítőnek éppenséggel nem nevezhető képkockaszámon. Eleve jobban preferálom a fantasy környezetet a sci-finél, és bár a Gothic 3 semmi újat nem mutatott ezen a téren, a SpeedTree technológia által életre keltett vegetáció, a remek fény-árnyék hatások és a részletesen kidolgozott környezet a másodperc törtrésze alatt képes volt teljességgel elvarázsolni, hogy aztán egészen a stáblistáig ne is engedjen el a szorításából. Ehhez jött még a csodálatos zenei aláfestés, melyhez foghatót azóta sem nagyon hallottam videójátékban (már attól libabőrös leszek, ha csak rágondolok a főmenüben felcsendülő dallamokra), és amely teljességgel megkoronázta az audiovizuális élményt. Persze nem csupán a külcsínnek köszönhető, hogy annyira imádom ezt a programot, hiszen mechanikák terén is van néhány finomság, ami kiemeli az RPG-k tengeréből.
Kezdve az élő, lélegző világ illúziójának megteremtésével, amivel még mindig elég sok csapat szenved (például a BioWare, de ezen a téren éppenséggel a Starfield sem brillírozik), a Piranha Bytes azonban már 2001-ben, a sorozat első részével megmutatta, hogy is kell ezt csinálni. A Gothic 3-mal viszont minden tekintetben sikerült a szintlépés, mivel máig lenyűgözőnek hat (legalábbis számomra), ahogy a világban bandukoló NPC-k élik az életüket, ami nem merül ki annyiban, hogy napközben céltalanul bóklásznak, majd este szépen nyugovóra térnek. A derék polgárok ugyanis esznek, isznak, társalognak, főzöcskéznek és dolgoznak, emellett pedig a vadonban található fenevadak is előszeretettel támadnak egymásra, ami csak még tovább fokozza az eleve maximális fordulatszámon zakatoló immerziót. Tipikusan olyan játékról van szó, ami még akkor is képes szórakoztatni, ha semmit nem csinálunk benne, csupán járjuk a világot, és ez bizony nagy szó, mivel sok alkotás rendkívül hamar unalomba fullad „üresjárat” esetén. Tennivaló persze a Gothic 3-ban is akad (nem is kevés), és bár a mellékküldetések sajnos eléggé a „szedj össze öt virágot” jellegű missziók komplexitásával bírnak (pláne mondjuk az Oblivionhoz képest), azért így sem nagyon üti fel a fejét a monotonitás, erről a már említett világ mellett a remekbeszabott fejlődési rendszer is gondoskodik.
Nagyszerű ötlet volt a fejlesztők részéről, hogy a különböző képességek és jártasságok nem érett körték módjára pottyannak az ölünkbe szintlépés esetén, hanem meg kell őket tanulnunk az ilyen-olyan mesteremberektől, hiszen így nem csupán a képességpontok, de a pénz is eléggé felértékelődik, nem lehet csak úgy elszórni az eleinte eléggé szűk marokkal mért fizetőeszközt. Nem beszélve arról, hogy rendkívül sokrétű módon fejleszthetjük derék protagonistánkat, ami azért eléggé megdobja az újrajátszhatósági faktort – a többszöri nekifutást egyébként az is garantálja, hogy nem csupán a lázadók, de akár az orkok oldalára is állhatunk a vidékért folytatott küzdelemben, teljesen más irányba terelve ezzel a történetet. A különféle szakmák elsajátítása pedig már csak a habot jelenti azon a bizonyos tortán, én legalábbis eléggé élveztem a kovácsolást és az alkímiát – pláne, hogy gyakorlati hasznuk is van ezeknek a tevékenységeknek.
Öröm persze eléggé ritkán van üröm nélkül, ami a Gothic 3 esetében leginkább a technikai oldalon mutatkozott meg. A stúdió ugyanis finoman szólva sem volt képes befejezni a programot a megjelenésre, ami mindenhol tapasztalható optimalizálatlanságot, befejezhetetlen küldetéseket, ide-oda beragadó karaktereket és egyéb, a szemünket kiszúró bugokat eredményezett – ráadásul nem ezekkel ért véget a negatívumok sora. A sokszor inkább csak megmosolyogtató hibákon túlmenően sajnos a páncélok is használhatatlanok voltak a debütálás után, az esőnek nem volt hangja, a hírhedt vaddisznókról pedig talán még az is hallott, aki azt sem tudja, mi fán terem a játék – a sebességüknek köszönhetően a legmagasabb szinten is legyőzhetetlenek voltak ezek a bestiák, cserébe legalább úton-útfélen összeakadt velük az eleinte mit sem sejtő kalandor. A Piranha Bytes persze igyekezett menteni a menthetőt, a hivatalos tapaszoknál azonban sokkal többet nyomtak a latba a közösség által készített javítások – talán mindent elmond, hogy a magyar nyelvű változattal is kompatibilis 1.74-es Community Patch 914 MB-ot foglal egy 5 GB-ot követelő (legalábbis a Steamen közzétett gépigény alapján) játék esetében. A rajongói foltokkal lett tehát csak igazán élvezetes a Gothic 3, így lényegében a tehetséges felhasználók kitartó munkájának köszönhetjük, hogy mostanra a negatívumokkal együtt is bátran odatehetjük az első és a második rész mellé – a Spellbound Entertainment által készített negyedik felvonást pedig felejtsük is el gyorsan, bár én speciel azzal is elszórakoztam egy darabig.
A többség vélhetően nem ért velem egyet, de szerintem sok szempontból megelőzte a korát a legújabb retró-alanyunk, melynek varázsa mind a mai napig rengeteg RPG-kedvelőt képes behálózni néhány (tucat) óra erejéig. Szokás mondani, hogy a Piranha Bytes alkotásainak „lelke van”, ezt a véleményt pedig jómagam is osztom, bár furcsa módon nem tudnám megmagyarázni (vagy esetleg kézzelfogható dolgokkal alátámasztani), hogy miért gondolom ezt. Mindenesetre kevés olyan játék létezik (talán csak a CD Projekt RED, a Bethesda és a Rockstar Games munkásságát sorolnám ebbe a kategóriába), ami annyira képes elcsavarni a fejem, mint ennek a kis, német csapatnak a portékái, éppen ezért szívből remélem, hogy végül kiutat találnak a fejlesztők a szorult helyzetükből. Nélkülük ugyanis sokkal kevesebb lenne a szórakoztatóipar ezen ágazata – legalábbis a kicsi, ám annál kitartóbb rajongótábor számára.
