A Trion World sokszor hangsúlyozta ki az End of Nations kapcsán, hogy ez se nem RTS, se nem MOBA, hanem az utóbbi műfaj evolúciója. Belekóstoltunk kicsit az alfa-változatba (korábban már volt bétaverzió, de technikai javítás okán a fejlesztők visszaléptek alfába), hogy megtudjuk, tényleg MOBA-forradalom van készülőben, vagy csak a reklám túlzott szokás szerint.
SE NEM MOBA, SE NEM RTS?
Rövid regisztrációs procedúra és a kliensprogram telepítése után rögvest indításkor szembesülünk a négy kaszttal, amiből ki kell választanunk a nekünk megfelelőt. Eme döntés értelemszerűen meghatározza az egész további játékot, az alkalmazható taktikákat. A Spartan védekezésre lett beállítva, a Wraith a támadóerő, a Patriot végzi a javításokat, építi pajzsokat, a Phantom pedig a beszivárgó egység.
Ezután végigjátszhatjuk a tutorialt, amely lépésről lépésre bevezet minket az End of Nations rejtelmeibe, vagy egyből csatlakozhatunk egy összecsapáshoz. Sajnos térképből jelenleg még nincsen túl sok, ráadásul egy csapat összeszedése rettenetesen sok ideig tart, akár húsz percet is várhat az ember, mire végre összeáll a 4x4 fős adok-kapok. Szerencsére a a mesterséges intelligencia ellen is ki lehet állni -- bár furcsa mód olykor arra is perceket kell várni. Persze az MI elleni harc nem túl érdekfeszítő, mert a legjobb védekezés a támadás elvet vallja, és a sok lúd disznót győz taktikát követi.
Egy átlagos küzdelem az End of Nationsben a következőképpen fest: hősünk mellé kapunk egy osztagnyi gépet (tankot, helikoptert, kiskatonát), illetve mellénk szegődik három más kasztú, de hasonló felépítésű csapattársunk. Aztán irány a placc, sorban el kell foglalni és megtartani a stratégiai pontokat, míg el nem fogy az ellenség. Esetleg a főbázis ellen is vonulhatunk, ekkor csak annyi a dolgunk, hogy áttörjünk a védvonalon és elpusztítsuk a főépületet, azonnal megnyerve az ütközetet.
Csata közben lehetőségünk van erősítést kérni, bizonyos fejlettségi szint felett parancsnokot cserélni, fejleszthetjük a harctéri képességeinket, illetve bevethetjük azokat. Technikailag rengeteg minden áll a rendelkezésünkre a szabotázstól a bombázásig, akárcsak egy RTS-ben, csak egy a bibi: különösebben nincs rájuk szükség. Hiába a sok lehetőség ugyanis, ha az ember fogja az összes gépezetet, és ráküldi az ellenségre, aki szintén beveti az összes masinát, ami csak a birtokában van. Már csak azért is megy mindenki mindenhová, mert a különböző kasztok nagyon egymásra vannak utalva.
A nagy erejű, de lassú Spartan egység szépen tudja fedezni a Wraith csapatot, akiket a harctéren védelmez és javít a Patriot banda, miközben a Phantomok az ellenség hátába kerülnek. Igen, ez a papírforma, csak a gyakorlatban szinte alkalmazhatatlan. Ha szeretnénk megóvni a már elfoglalt taktikai pontokat, pechünk van, mert arra nincs elég egységünk. Túl kevés a harci gép ahhoz, hogy szétszórjuk őket, számukat pedig nem növelhetjük a csatatéren.
Ergo vagy viszünk mindenkit, vagy marad mindenki, egyszerre területet védeni és újat elfoglalni lehetetlen. Esetleg szét lehet szórni a kasztokat, de azok egymásra utaltságuk miatt igencsak megsínylik az ilyesmit. Például, ha az egyik taktikai pontot egy Patriot parancsnok védi a kompániájával, akkor bármilyen másik kaszt is vonul ellenük, már keresztet is vethetünk rájuk. Úgyhogy általában mindenki vitt mindenkit mindenhová, így az adok-kapok egyetlen taktikai pont köré összpontosult, néha egy-egy kitérővel a többi felé. Persze mindez totális átláthatatlanságot eredményez, mezei „az utolsó emberig” harcokat eredményezve.
MOBÁNAK SOK, RTS-NEK KEVÉS
Az első alcímben feltett kérdésre a válasz a fentiek tükrében tehát a következő: igen, ez se nem MOBA, se nem RTS -- valahol félúton áll a kettő között. RTS-nek túl kicsi a térkép, túlságosan korlátozottak a lehetőségek. Nem áll elég egység a rendelkezésünkre ahhoz, hogy komoly stratégiát folytassunk, ugyanakkor a játék nem is kényszerít rá. És nem csak azért, mert az MI taktikai érzékét még Atom Anti is felülmúlja.
MOBA-nak viszont túl összetett, túl sok minden van benne. Legszembetűnőbb a kezelhető egységek száma, ami itt alapjáraton is egy hőst és nyolc egyéb gépet jelent. Képzeljétek el, milyen tumultus van, amikor nyolcszor kilenc gépezet verődik össze. Jó, hogy a kasztok egymásra vannak utalva, ahogy egy jó MOBA-ban lennie kell, de ilyen kis térképen ennyi egységet -- pláne, hogy az ellenfélnek ugyanolyan színű és formájú hadigépei vannak -- kezelni igen nehéz, de átlátni is. És ehhez még hozzá sem vettem a harctéren alkalmazható hősi képességeket és egyéb parancsnoki lehetőségeket, mint amilyen a bombázás kérése.
Szóval ilyen az End of Nations. Evolúciónak szánták, de végül leginkább egy leegyszerűsített RTS lett belőle, ahol nem lehet építkezni, nyersanyagot termelni, csak menni és lőni, amíg el nem fogy valamelyik oldalon a célpont. Vagy éppen egy túlbonyolított MOBA, ahol nincs értelme taktikázni. Hiába a jó látvány, a dögös zene, a meglepően felhasználóbarát kezelőfelület, a rengeteg lehetőség, az innen-onnan lenyúlt hősök, ha a játék maga se az egyik, se a másik műfajban nem találja meg a helyét.
