Ambient Intelligence, azaz környezeti intelligencia. Ezt a kifejezést 1998-ban osztotta meg a világgal a Philips - elképzelésük szerint ez egy olyan technológia lenne, mely a szórakoztató elektronikát magasabb szintre emeli, a lehető legteljesebb élményt nyújtva a felhasználónak. Az erre épülő első koncepció, az amBX 2000-ben bontott szárnyat, 2002-ben Eindhovenben a gyár megnyitotta Philips Homelab néven a kutató- és fejlesztőrészleget. Az első kísérleti eszköz, az Ambilight TV 2004-ben mutatkozott be (lásd külön), egy évre rá hivatalosan is bejelentették az amBX technológiát, mely idén "robbant": a Philips első körben a játékipart célozta meg, így a legnagyobb játékkiállításokon és -vásárokon (GDC, E3, Develop, IFA) bemutatták az első demonstrációkat.

A játék részévé válni

Élményfürdő a karosszékben De miről is szól ez a technológia? Az alap- elgondolás rendkívül egyszerű és frappáns: olyan perifériákat kifejleszteni, amelyek egy adott elektronikai eszközhöz csatlakoznak, és az vezérli őket a megfelelő időben és módon, ezáltal kiteljesíteni a felhasználó audiovizuális élményét. Nézzük meg, hogyan működik mindez a számítógépes játékok esetében! A jelenleg kapható konfiguráció részelemei: egy 2.1-es hangrendszer, többszínű LED-es fényforrások, apró ventilátorok, mindez megadott szisztéma szerint elhelyezve a képernyő - és a felhasználó - körül, plusz egy csuklószíj. Képzeljünk el egy horrorjátékot: gyertyával a kezünkben alá- szállunk egy kriptába. A fények a monitor mellett a lánghoz hasonlóan pislákolnak, valahol a hátunk mögött megnyikordul az ajtó, miközben hajunkat a sírkamra hűvös levegője borzolja... Vagy mondjuk egy lövöldözős címet: jobbra előttünk egy benzines hordó, amit eltalálunk fegyverünkkel. A jobboldali fényforrások narancsvörösen felizzanak, halljuk a robbanás hangját a megfelelő oldalról, a légnyomás szele végigsöpör arcunkon, és a csuklóra erősített pánt a rezgőmotoros játékvezérlőkhöz hasonló technológiával közvetíti testünknek a detonáció erejét.

Kalandok földön, vízen, levegőben

Élményfürdő a karosszékben A termék máris megmozgatta a játékfejlesztők- és kiadók fantáziáját, hiszen tényleg nem bonyolult a szkriptek beépítése, így elég egyszerűen (és ami ez esetben még fontosabb: gyorsan, alacsony költséggel) "amBX-képessé" tehető az adott termék. Elsőként a Revolution stúdió lépett, a Broken Sword kalandsorozat negyedik, "The Angel of Death" címet viselő epizódjába szőtték bele a kódot, a kiadó THQ a sikertől függően további játékokat is el fog látni ezzel a technológiával.

Az Ambilight tévé
A Philips az Ambient Intelligence program keretében 2004-ben dobta piacra első termékét, az Ambilight (Ambient Lightning, környezeti világítás) technoló- giával felvértezett televíziót. Ennek négy verzióját is kidol- gozták:
  • Ambilight mono (Ambilight 1): ugyanaz a fényhatás je- lenik meg a képernyő két szélén;
  • Ambilight stereo (Ambilight 2): elkülönített fényforrások a képernyő jobb és bal ol- dalán;
  • Ambilight surround (Ambi- light 3): A képernyő két oldalán és tetején elhelyez- kedő, elkülönített fényforrá- sok;
  • Ambilight full surround (Am- bilight 4): a képernyő két oldalán, alján és tetején lévő, szeparált fényforrá- sok.
A fények nemcsak kiteljesítik a tévénéző élményét, hanem a gyártó szerint a szem megeről- tetését is csökkentik. A Philips a legmodernebb technológiákkal ötvözte mindezt, így az LCD HDTV palettán találunk Ambi- light termékeket.
A másik jelentkező a Kuju Entertainment volt, akik 2007 elején jelentetik meg az Electronic Arts gondozásában a Rail Simulator nevű játékot, melyben masinisztaként terelhetünk az Egyesült Királyság és Németország vasúthálózatán gőz-, dízel- és elektromos mozdonyok húzta vonatszerelvényeket. Itt is a legteljesebb élmény közvetítése a cél, ami egy ilyen - valljuk be, kissé monoton - játéknál még fontosabb: a fények szimulálása, ahogy elhalad a táj az ablak mellett, vagy ahogy a masina behatol az alagutakba és kivágtat onnan, érezni a menetszelet, a síneken haladó vasparipa ütemes zötykölését, sokkal kelendőbbé teheti ezt a portékát.

Anglia egyik legnagyobb játékgyártója és kiadója, a Codemasters a TOCA Race Driver 3 autóverseny- szimulátorba, a szintén szigetországbeli Introversion stúdió pedig a DEFCON és a Darwinia stratégiai címekbe építik be a technológiát. Az egyik legnagyobb "hal" december 15-én akadt a Philips hálójába, hiszen a sokak által szívrepesve várt háborús stratégiai játék, a Gas Powered Games által fejlesztett Supreme Commander, a legendás Total Annihilation széria utódja is tartalmazni fogja a támogatást. A főtervező, a nem kevésbé híres és elismert Chris Taylor ígérete szerint az amBX segítségével valódi harctéri élménnyel ajándékozzák meg a "karosszék-tábornokokat", akik valóban úgy érezhetik, ott ülnek a repülők, hadihajók, tankok és egyéb harci járművek parancsnoki székében.

Interaktív jövő

A jövő a teljes, "behálózott otthon" vízióját kínálja, hála a modern vezeték nélküli technológiáknak (Wi-Fi, BlueTooth). 2007-ben más médiumok is bekapcsolódnak a hatáselemek közvetítésébe, így az internet (itt a weboldalak kódjába kell beépíteni a megfelelő szkripteket), a filmek és a zene, melyeknél a hangulatnak megfelelően változhatnak a fények, így aztán a "rózsaszín romantika" és a "dark metal" már nem elvont fogalmak, hanem szemmel látható, konkrét élmények lehetnek.

Hogy mindez jó-e nekünk, vagy sem, ki-ki döntse el magában. A marketingeseknek tuti üzlet, hiszen aki egyszer elkezdi kiépíteni saját rendszerét, örömmel fog megvásárolni újabb kiegészítőket, hogy akár az elektromos fogkeféje is a nappaliban szóló muzsika ütemére rezegjen. És gondoljunk bele: hamarosan megjelenhetnek az illatkapszulákat tartalmazó perifériák is, hogy még komplexebben szolgálja ki a rendszer érzékszerveinket. A felmerült ötleteket tovább is sorolhatnám, de ahhoz a "18-as karikát" is ki kellene raknunk, így ezek kitalálását már inkább a Kedves Olvasó fantáziájára bízom...


Élményfürdő a karosszékben Élményfürdő a karosszékben Élményfürdő a karosszékben Élményfürdő a karosszékben