• Produkciós fázisba lépett a Vasember-játék fejlesztése
  • Az EA Motive egy másik csapata dolgozik rajta

A pletykákat és szivárgásokat követően az Electronic Arts tavaly szeptemberben hivatalosan is megerősítette, hogy valóban egy Vasember-játékon dolgozik, ami úgy tűnik, hogy a Frostbite Engine helyett az Unreal Engine segítségével készülhet. Az akkor még előgyártási fázisban lévő projekten ráadásul nem más dolgozik, mint a Dead Space pazarul sikerült és mókás titkokat is rejtő felújításával nemrég már bizonyított EA Motive, mely Redditen egy AMA (Ask Me Anything) keretében válaszolt pár rajongói kérdésre. Ennek részeként kiderült, hogy a játékon a stúdió egy másik csapata fog dolgozni, mint a felújításon, de elmondásuk szerint így is jó kezekben van a projekt.

vas.jpg

A válaszokból az is kiderült, hogy a Vasember-játék időközben már gyártási fázisba lépett, bár a stúdió álláshirdetései alapján a fejlesztőcsapat még közel sem teljes. A fejlesztés Olivier Proulx (Marvel's Guardians of the Galaxy) vezetésével zajlik, és egy külsőnézetes akció-kalandjáték lesz, melyről még nem sokat tudunk, de a készítők állítása szerint eredeti története Vasember gazdag történelméből fog meríteni, bemutatva Tony Stark összetettségét, karizmáját és kreatív zsenialitását.