Mostanra talán mindenki értesült róla, hogy a Warner Bros. Discovery sorozat formájában is elmeséli Harry Potter kalandos történetét, és bár többen is vannak, akik szerint ez egy teljesen felesleges húzás a cég részéről, ez nem igazán fogja megakadályozni a projekt létrejöttét. Olyannyira nem, hogy már szeptemberben elkezdték lázasan keresni a J. K. Rowling (aki természetesen részt vesz a munkálatokban) regényein alapuló széria főszereplőit, és bár továbbra sem tudunk konkrét neveket csatolni az idén nyáron már a forgatás szakaszába lépő adaptációhoz, azért akad egy-két ismert színész a kalapban.
A kép forrása: Depositphotos/Jean Nelson
Többek között a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola bölcs igazgatójának, Albus Dumbledore-nak a szerepére is vannak már jelöltek, hiszen míg a Variety tavaly novemberben még az Oscar-díjas Mark Rylance-t hozta összefüggésbe a karakterrel, addig ugyanez a portál most azt állítja, a két Oscar-díjra jelölt John Lithgow lehet a befutó. Az 1945 októberében született művész már rengetegszer bizonyította a tehetségét, hiszen olyan filmek és sorozatok köthetők a nevéhez, mint például a Garp szerint a világ, a Konklávé, A nagy öreg és A korona, emellett pedig ő szólaltatta meg Farquaad nagyurat a Shrek első részében.
A legtöbben azonban így is a nagysikerű Dexterből ismerhetik a színészt, hiszen ő alakította a nyolc évadot megélt széria legemlékezetesebb sorozatgyilkosát (mármint Dexteren kívül, természetesen), Arthur Mitchellt, avagy a Szentháromság-gyilkost, aki bizony elég nagy felfordulást okozott a főszereplő életében. Az HBO érthető módon nem kommentálta a szóbeszédet, így csak később fog kiderülni, végül kinek kell szakállba „bújnia” ahhoz, hogy belelépjen Michael Gambon és Richard Harris cipőjébe.
A borítóképek forrása: Warner Bros., AFP/Getty Images