A legelső, szinte nulla pénzből készült Terrifier (idehaza Bohócrém) készítésekor talán még maga az író/rendező, Damien Leone sem gondolta volna, hogy Art (David Howard Thornton), a gyilkos bohóc vérben fürdő ámokfutása ekkora sikert arat a slashert kedvelők körében. Márpedig pontosan ez történt, a harmadik felvonás (Bohócrém karácsonya) ugyanis elképesztő nyitányt produkált a tengerentúlon (lazán lenyomva ezzel a csúfos kudarcnak bizonyuló Joker: Kétszemélyes tébolyt), nem mellesleg nálunk is vevő volt rá a közönség. Mivel Art mostanra szinte egy lapon említhető (kis túlzással persze) az olyan horrorikonokkal, mint Michael Myers vagy Freddy Krueger, egyáltalán nem meglepő, hogy már formálódik a negyedik etap, ami – az alkotó elmondása alapján – az utolsó is lesz egyben.

Damien Leone a fenti tweettel jelezte a rajongók felé, hogy már gőzerővel készül a Terrifier 4 forgatókönyve, ami egy „epikus, izgalmas, gyomorforgató, érzelmes és kielégítő” befejezést kínál a történetnek. Ennél is fontosabb viszont, hogy a nagyszabásúnak ígérkező epilógusban végre fény derül a bohóc eredetére, aminek bizonyára elég sokan fognak örülni, hiszen a dolgok jelen állása szerint nem lesz több alkalom ennek bemutatására. Abból kiindulva, hogy minden egyes Terrifier-film képes volt fokozni a brutalitás mértékét (négyzetre emelve ezzel az instant hányingert okozó snittek számát), bele sem merünk gondolni, hogy milyen undorító jelenetek várnak ránk a fináléban, ami vélhetően ismét remekül teljesít majd a kasszáknál.

A borítóképek forrása: Cineverse, Screambox