Habár már régóta tudunk a Switch utódjának a létezéséről, a Nintendo egy-két apró részleten kívül még semmit sem árult el a következő kézikonzoljáról – így igazából az sem derült még ki, hogy konkrétan hogyan fog kinézni a népszerű masina új „inkarnációja”. Azonban most nem várt fordulat jött a dologgal kapcsolatban, ugyanis a Famitsuboardson kiszúrták, hogy Kínában már árulni kezdtek különböző kiegészítőket a hivatalos név híján csak Switch 2-nek becézett konzolhoz. Eredetileg az Alibaba webáruházában bukkant fel egy kijelzővédő a géphez – ezt valaki úgy fényképezte le, hogy a 2017-ben megjelent Switch védőlapja mellé állította, és ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a Nintendo következő konzoljának a képernyője jelentősen nagyobb lesz.
Továbbá az említett webáruház honlapján egy hordozótáskát is látni lehet, amely a leírása alapján 135 mm magas, 45 mm vastag és 290 mm széles. Hozzá kell tenni, hogy az első Switch alapmodellje 238 mm széles volt abban az esetben, ha csatlakoztattuk hozzá mindkét Joy-Cont. Azonban még ne örüljünk előre, mivel bármiféle hivatalos információ hiányában egyelőre nehéz megállapítani, hogy ezek hivatalos termékek-e. Egyébként abból a szempontból relevánsak lehetnek, hogy nem egy esetben fordult már elő az, hogy egy konzol paramétereit azelőtt küldték ki a kiegészítők gyártóinak, hogy magát a gépet leleplezték volna.
Mindenesetre ebből arra is lehet következtetni, hogy most már a küszöbön áll a Switch utódjának a leleplezése, amire a Nintendo pénzügyi jelentései alapján 2025 áprilisáig sor kerülhet. Egy elemző viszont úgy véli, hogy nincs rá nagy esély, hogy ez még idén megtörténhet.
A képek forrása: Game Rant