Érdemes a szoba berendezéseihez alakítani és előre berajzolni a tervekre, hogy hova és mennyi konnektor és kapcsoló elhelyezése szükséges. Vannak azonban olyan aranyszabályok, amelyeket mindenképpen be kell tartani a hatékonyság érdekében. 

Hogyan érdemes elhelyezni a konnektorokat, kapcsolókat?

Minden helyiségbe falanként 2-2 db földelt konnektor aljzatra van szükség, azaz védőérintkezős dugaljra, valamint a világítás kezeléséhez szükséges, a szoba nagyságától és a világítóeszközök darabszámától függően 1-2-3 villanykapcsolóra.

Első hallásra soknak tűnhet ez a 2-2 db konnektor, hiszen legtöbb esetben a jól bevált 2-3 darabot használja az egész lakásban, azonban arra is érdemes gondolnia, hogy nem pár évre tervezi, hanem egészen hosszú távra. Így bármikor átrendezheti az adott szobát, kibővítheti elektronikai eszközökkel, amihez pedig már feltétlen szüksége lesz konnektorokra. 

Így sokkal egyszerűbb a kezdetekkor többel tervezni, mivel utólag sokkal macerásabb beilleszteni a hiányzó dugaljt. Minden helyiségnek végig kell gondolnia a szerepét, az elhelyezni kívánt világítás típusát és a tervezett elektronikai eszközöket egyaránt.

https-wwwbestmarkthu-2021-november-cikk6.jpeg

A nappaliban ennek fejében legtöbb esetben a mennyezeti világítás a mérvadó, azonban sokszor állólámpát is elhelyezhet olvasáshoz és egyéb pihentető hobbitevékenység végzéséhez egyaránt. Így vannak fő- és hangulatvilágítási eszközök is, amelyeket érdemes külön kapcsolhatóvá tennie. 

A szerelvények karbantartása

Manapság egyre népszerűbb és kifejezetten hasznos eszköz a fényerőszabályzó is, amely különleges kapcsoló személyében testesül meg. Dugaljra szüksége lehet a televízió, a házimozi, a számítógép, a hangfal vagy egyéb szórakoztató elektronikai eszköz beüzemeléséhez egyaránt. Ezekhez túlfeszültség elleni védelemmel ellátott, földelt konnektordugaljra van szüksége. Minden egyes helyiséget ilyen tekintetben sorra kell vennie és felmérnie a szükségleteit, valamint jövőbeli elképzeléseit egyaránt. A BestMarkt fali konnektorai és kapcsolói között megtalálhatja azt, amire szüksége lehet.

Amennyiben hosszú távban gondolkozik, akkor tudnia kell, hogy a dugalj, a kapcsolók, azaz a szerelvények cseréjére 5-15 évente kerül sor, ami függ a használattól és a kapcsolók minőségétől egyaránt. A csere elsődleges oka az elöregedés és az elhasználódás. Hazánkban egyre kevesebben tartják be, legyen Ön a kiemelkedő példa és gondoskodjon a szerelvények cseréjéről és családja, valamint önmaga biztonságáról időben.