) nem sok képregényt olvastam az életem során. Ennek több oka is van természetesen. Az egyik fő, hogy csak 15 éves vagyok a másik pedig az, hogy itt Vajdaságban a képregénypiac a magyarországival ellentétben szégyenletes szinten áll. A kioszkok voltak az elmúlt pár évben a képregény forrásaim, melyek hosszú és rövid távon is nálam a szerb nyelvű Alan Fordra és gyakrabban magyar Garfieldre korlátozódtak. De az igazság az az, hogy már nagyon hosszú ideje komoly érdeklődést tápláltam a képregények iránt. Bár a képzeletnek, a szabad karakter és helyszín alkotásnak kisebb teret adnak ezek a blokkokra osztott buborékban beszélő karaktereket felvonultató történetek, de szó mi szó: ugyanúgy, ahogy a könyvek, filmek, a festészet, a szobrászat, a fényképészet, stb. a képregények is egy igazán kifinomult művészeti ágat foglal magába, sajátos közlés móddal megtoldva. Sajnos mivel a képregények nálam főleg e fentebb említett 2 címre korlátozódott, néhanapján egy-egy Spidermannel és Batmannel pluszban, nem igazán alakulhatott ki belőlem konkrét ízlés e sajátos és hosszú távon igazán költségesnek, de a másik oldalon mégis igazán kifizetődőnek bizonyuló világban.Aztán idén márciusban jött a Watchmen-Őrzők film, amit azon okból kifolyólag, hogy képregény-adaptáció nem néztem meg, de hatalmas erővel keltette fel bennek az őszinte kíváncsiságot. Természetesen utána néztem a környéken, de sajnos ez irányú tevékenykedésem eredménytelennek bizonyult. Aztán eljött az nap, amikor is a nagy unszolásra apám által külföldről megrendelt, angol nyelvű Watchmen: Absolute Edition megérkezett. Nem kell mondanom nagyon megörültem.
Mint látható nagyon megbíztam a világsajtóban, mivel az Absolute Edition ha jól tudom a legdrágább kiadás ami jelenleg létezik, kemény fedeles, a hagyományos könyveknél is látható külső lágy díszborítóval megspécizve. Ezeken kívül a lapok nagyon jó minőségű papírlapokra lettek kinyomtatva. Az egyedüli hátrány természetesen az volna, hogy angol nyelvű, ami nem rossz, mert mások szerint is korom ellenére nagyon jól tudok angolul szinte mindent megértettem. Bár most dolgozom a magyar nyelvű 3 számos kiadás beszerzésén. Kívánjatok sok sikert hozzá( már mint, ha valaki egyáltalán olvassa jelen sorokat
)! Ahogy már írtam, a képregényt 4 nap alatt olvastam el, ami nem rossz tempónak mondató, bár azt nézvén milyen minőséget képvisel a Watchmen azt kell mondanom, hogy ez viszonylag hosszú időnek is tekinthető. A lényeg: úgy döntöttem e fantasztikus képregényről az Én sajátos módomon kritikát írok, amit a jelen bejegyzésem formájában olvashattok el.
Háttér-infó:A Watchmen készítésének mizériája még a messzi-meszzi 1985ben kezdődött el. Ez volt az az év, amikor a jelen tesztem alanyát is jegyző kiadó a DC Comics megvásárolta a Charlton Comics egy-két karakterét. Ezekben az időkben a Watchmen írója Alan Moore régi szereplők-szériák feltámasztásán gondolkodott. Megálmodott egy történetet, amit Ő szeretett volna felhasználni a nem rég megvásárolt Charlton karakterekkel. A történet címe Who killed the Peacemaker lett volna. Az ötlettel Alan a DC szerkesztőjét Dick Giordanot kereste fel. Giordanonak tetszett a történet. Már ebben a fázisban is egy hihetetlenül egyedi, klisé mentes, fordulatokkal teli történetről beszélhettünk.
Már a kezdetek óta Alan főcélja egy teljesen egyedi, klisémentes sztori megteremtése volt. Ezt több megoldással megspékelve érte el. A főhősöket, egyszerű maszkos hősöknek nevezte el, valamint azokat egy hétköznapi ember, szemlélő szemszögéből próbálta bemutatni. Ez azt is magával hozta, hogy a felvonultatott karakterek közül, csak egy, konkrétan: Dr.Manhattan rendelkezik emberfeletti képességekkel. Szintén a klisék, és az általános érzések elkerülése miatt Alan a főhősöket realisztikusan mutatja meg, és nem egy közülük meg is hal a történet folyamán. A gondok épp ebből a tényből indultak ki. Mint már fentebb is írtam a DC szerkesztőjét első alaklomra meggyőzte a történet. A gond, csak az volt, hogy a Charlton Comics karakterek nem kevés pénzbe kerültek.
A történet adottságaiból adódóan, pedig az lett volna a fő gond, hogy a megvásárolt karakterek legnagyobb része a sztori végére vagy halottá, vagy felhasználhatatlanná váltak volna. Így Alan megkapta az engedélyt a történet képregénybe implementálására, de csak vadonatúj karakterek elkészítésének feltételével. A szorgalmas író eleinte, ezt nagyon rossz ötletnek vélte. Főleg az miatt, hogy az olvasóból a történet nem bírt volna ki váltani olyan hatásokat, mint ha már ismerős karakterek szerepelnének benne. Ugyanis Alan úgy gondolta, hogy a már jól ismert szuperhősök esetleges halála, vagy különös szférából történő bemutatása egy kisebb sokkot váltott volna ki az olvasókból. Eszmefuttatása pedig meg volt róla győződve, hogy ezen érzések kiváltása új karakterekkel nem igazán lett volna lehetséges.
Ez időtájt David Gibbons képregényrajzoló komoly érdeklődést mutatott Alan készülő szériája felé. Fontos tudni, hogy e a képregényvilágot is megváltó két művész már a Watchmen előtt is dolgozott együtt.
Ennek az érdeklődésnek köszönhetően az író elküldte Gibbonsnak a története vázlatait. Miután komoly együttműködés alakult ki a két művész között, Gibbons jelezte Giordanonak, hogy szeretne ő lenni Alan minisorozatának a rajzolója.
A stábból már csak egy nagyon jelentős szereplő hiányzott mégpedig: a rajzoló. Gibbonsnak azonban volt már erre is egy jelöltje mégpedig érdekes stílusa, színhasználata miatt John Higgins. Alan szívélyesen fogadta a csapatba. Pozitívum volt még a csapatban, hogy a rajzoló és a színező háza nagyon közel volt egymáséhoz. Ez természetesen gyorsabbá tette a rajzok-színezett képek eljuttatását a két személy közt.
Kép Alan Moorról:
A jóváhagyás megkapása után Alan és Gibbons egy egész napon át a karakterek megalkotásán fáradoztak. A hősök stílusát is tekintve kettejüknek már a kezdetektől fogva a fő céljuk jól ismert karakterek megalkotása volt, akiket a későbbiekben nem mindennapi módon lesznek bemutatva valamint a történet maga is speciális lesz. A szereplők egyes részleteit, tulajdonságait Alan alkotta meg, de általános kinézetüket már Gibbons tervezte meg. Látványos kinézetük mellett a rajzoló fó szempontja mégis a praktikusság volt. Azaz a karaktereket könnyű legyen a későbbiek során is megrajzolni.
Már a valódi munka előtt Moore már lázasan dolgozott a történeten, mert szerette volna elkerülni a késéseket. A gond akkor jött, amikor Alan rájött, miszerint az általa megálmodott történet csak 6 füzetet töltene meg, de a szerződés 12-t követelt meg az angol nemzetiségű írótól. A terjedelem növelésének okából lett a Watchmen története olyan, mint a mai formájában is. Alan ez miatt a szereplők múltjával, eredetével, régebbi cselekedeteikkel próbálta elérni a megfelelő terjedelmet, és ennek köszönhető talán, hogy a legtöbb olvasóban a Watchmen komoly érzéseket vált ki, mint például bennem is.
Ebből a cselekedeteiből kifolyólag az író komoly,részletes utasításokat adott Gibbonsnak, az egyes oldalak, füzetek megrajzolásában. A „De ha ez szerinted nem működne, tedd amit jónak látsz.” üzenet, azonban minden egyes az írótól származó utasítás végén megtalálható volt. Ennek köszönhetően Gibbons olyan szintű szabadságot kapott a különböző jeleneteket felvonultató képek elkészítésében, mint előtte senki.
1986 novemberében Alan mégis bevallotta, hogy heves igyekezete ellenére, késés várható. Több hasonló késés elhárításának érdekében kibérelt magának egy taxit, amivel sokkal gyorsabban elvihette Gibbonsnak a részleteket.
A kritikám:
A sztori:Mivel jelen esetben nem egy videójátékról, vagy filmről van szó, fontos tudnivaló, hogy jelen kritikámban legbővebben és legrészletesebben a történettel szeretnék foglalkozni. Mert hát, egy képregénynél ez a legfontosabb, arról már nem is beszélve, hogy a Watchmen minden idők talán legjobb történetű képes-irománya.
*SPOILER DANGER*
Maga a történeti szál, az egy alternatív-idősíkban játszódik, annak is 1985 októberében. Az esztendő, a technikai fejlesztések, a karakterek legnagyobb része hasonló, vagy megegyező a valódi '80-s évekével, de vannak benne jelentős eltérések is. A Watchmen univerzuma a '40-s években szakadt el a miénktől. Ekkor ugyanis bár kitört a Második Világháború, de ugyanezekben az időkben az USA-ban megjelentek a maszkos hősök, akiket azonban nem szabad összekeverni az általunk olyannyira ismert szuperhősökkel. Ezek a személyek ugyanis nem rendelkeznek semmiféle emberfeletti képességekkel, és a maszkon túl ők ugyanannyira hétköznapi emberek, mint Én vagy Te, kedves olvasó.
Mint ahogy az első Éji Bagoly is megjegyzi: „Nekem, akkor nem volt semmiféle szuper erőm. Az egyedüli amim volt, az egy jó erős bal horog volt.”
Na, szóval a lényeg, hogy a Watchmen történelme, azért vált külön a miénktől, mert a hősök rövid időn belül maga a politikai helyzetekbe is beleavatkoztak. A hősök első csoportja nem sokára megalapította együttes csapatukat Minutemen néven. A lényeg azonban, hogy a történet legelején, mint megtudjuk, atomháború készülődik a két nagyhatalom, azaz az Egyesült Államok és Szovjetunió között. De nem csak ez az erőteljes ellentmondás van jelen, hanem az is, hogy a kezdetekkor Nixon már negyedszer az USA elnöke. Mint kiderül a fő ok, ami miatt így elmérgesedett a két állam között a helyzet Dr.Manhattan volna. Az össze hős közül, mint kiderül, ő volna az egyetlen aki szuper erőkkel rendelkezik. A fentebb is említett ténynek köszönhetően, komoly betekintést nyerhetünk Dr.Manhattan múltjába. Fizikus volt, aki a szerencsétlen véletlenek egybeesésének következtében megkapta a legparányibb részecskék irányításának, a dezintegrálás, valamint a jövőbe látás képességét is. Ennek köszönhetően atomokat tud tönkre tenni, anyagok szerkezetét tudja megváltoztatni, és bármiféle anyagot elő tud állítani. Csak sajnos egyre inkább eltávolodik az emberek világától.
Szintén flashbackek formájában tudjuk azt is meg, hogy Nixon kérésére beavatkozott a vietnami háborúba. Az amerikaiak győzelme, és Manhattan képességei miatt az oroszok hatalmas mennyiségű nukleáris fegyverek gyártásába kezd. A helyzet, pedig természetesen egyre rosszabb.
Na, de szóval a fősztori in medias res módon rögtön a közepén kezdődik. A rendőrök egy Edward Blake nevű pasas lakását kutatja át, az ugyanis a több emeletes épület melletti járdán landolt. Itt láthatjuk meg először a Watchmen szimbólumává vált vérfoltos smileyt.
A rendőrök elképzelik mi lehetett a gyilkosság oka, hogy történhetett...Majd végül távoznak, a lakást pedig lezárják és elhagyják az épületet. Ekkor jelenik meg a történet egyik legjelentősebb, legszimpatikusabb, leghíresebb szereplője Rorschach, aki a naplója idézés közben a járdaszegélyt kémleli. Itt találja meg a smileyt. Ez után átkutatja a lakást. Mint megtudjuk, a lakás tulajdonosa Edward Blake, szintén egy maszkos hős volt valamikor, mégpedig a Komédiás néven. Ő egyébként a történet egy fő mozgatórugója, aki alapjában véve mindig külön utakon járt, meg volt a véleménye. A Komédiással egyébként csak flashbackek formájában fogunk találkozni.
Ez után Rorschach úgy dönt felkeresi az összes volt hőspartnerét. Az elképzelése szerint biztos, hogy nem egy egyszerű betörésről van szó, és már ki is dolgozta magában a teóriáját. Szerinte valaki, volt maszkosokra vadászik. Figyelmeztetnie kell a társait. Elsőnek Dan Dreiberget látogatja meg, aki régen Nite Owl II, azaz Második Éji Bagoly néven futott. Dan eközben volt mentorát látogatja, aki az Első Éji Bagoly volt. Arról beszélgetnek, hogy milyen volt a hősködés, meg hogy, hogy kicsesztek Danel, és a többi maszkos hőssel. Otthon Dan találkozik Rorschachkal. Komoly kérdéseket vágnak egymás fejéhez, ami közben megtudjuk, hogy '85-re Rorschach az utolsó, még a dolgát tevő maszkos hős. Hősünk természetesen a többi volt maszkost is meglátogatja. Lassan megtudjuk ki mit kezdett magával, az úgynevezett Keene-act után, amely '77től kezdve illegálissá tette a hősködést. Ez az a pontja, ahol a Watchmen nagyban kilép a többi hősös képregény által megteremtett sablonból. A legtöbb ilyen olvasmányban a szuperhősök kedvelt figurák, a gyerekek imádják őket, ugyanígy az átlag lakosok is. Rendet tesznek, szimpatizálnak a néppel, és biztonságérzettel tölti el az embert a tudat, hogy valaki(vagy valakik)vigyáz(nak)rájuk.
Na, jelen esetben ez nem így van. '77-ben a rendőrök és a nép fellázadott a tény ellen, hogy maszkos önbíráskodók látják el a bűnüldözők szerepét. Míg az előbbiek felháborodtak azon, hogy nincs mit dolgozniuk, addig a népnek nem igazán jön be, hogy egyes hősök(főleg Rorschach)néha túlzásba viszik a bűnüldözés(értsd:súlyos sérülések, nagy kár, halálesetek).
Ezért törtek ki a lázadások, és itt jön képbe a már a Watchmen előtt is létező legendás mondat, miszerint:
Ez számomra egy érdekes motívum volt a regényben, ugyanis valahogy sokkal reálisabb, és a sablonok árnyékából kilépő felfogást eredményez. Azaz, az emberek nem törődnek bele, hogy önkényes bírák lássák el a békefenntartók szerepét, mert úgy látják, hogy ezek a személyek túlságosan is a törvényeken kívül állnak, valamint gyakorta hiányzik az objektivitás tényezője.
Mint már a fentebbi részben is írtam, a történet hatalmas hangsúlyt fektet a karakterek múltjának tisztázására is. A 12 epizódból nem egy csak egy adott karakter múltjával, történetével foglalkozik. Például a negyedik számban Dr.Manhattan Marson történő gondolatmenetét követhetjük végig. Ennek köszönhetően megtudjuk, ki Ő, hogy lett fizikus, és hogy lett Amerika legjelentősebb stratégiai előnye a Szovjetek ellen. Azaz, hogy lett lényegében véve, egy két lábon járó atombomba. De természetesen nem ez az egyedüli ilyen jellegű szám a sorozatban. Van amelyben a Komédiás illetve Rorschach gyakran igencsak kegyetlen múltját ismerhetjük meg igazán részletesen.
A főtörténeti szál alakulásán kívül jelentős szerepet játszik még, az USA és a Szovjetunió közötti viszálykodás. Általában minden számban legalább egy újságcikk, vagy a Nixon és tanácsadói között történő párbeszéd megtalálható, ami azonkívül, hogy gyakran utalást jelent a történet későbbi részeire is, de még komoly morális dilemák elé is állítja az olvasót. Mi lett volna, ha a hidegháború idáig elfajult volna? Mik lettek volna a következményei? Ha tényleg léteztek volna ilyen hősök, megtörténhetett volna, hogy a két nagyhatalom ennyire az atomháború szélére sodródjon? Ilyen és hasonló kérdésekre gondolok. A másik sokféleképpen, és sok jelentéssel visszatérő szimbólum, a Doom's Clock avagy a Végzet Órája. Ez a szimbólum sokféleképpen jelen van. Elsődlegesen egy szimbolikus óra volna, ami éjjel 23:55-re van állítva. Eredetileg azt jelöli, hogy mikor kezdődik el az atomháború. Természetesen, ez nem egy konkrét időpontot jelent, csak mutatja a lakosságnak, hogy a végzet nagyon közel van, és valamit tenni kellene ellene.
Ezen kívül, minden fejezet végén jelen van ez az óra, és mindig kicsivel közelebb van éjfélhez. És az utolsó mindent eldöntő fejezetben, sok millió ember halálakor, mint a végzet beteljesülését mutatván, pont 0:00-t mutat.
De maga a Watchmen szimbólum a véres smiley is az órát ábrázolja, ugyanis a vérfolt egy képzeletbeli óralapon 11:55-t mutat. Ez a szimbólum nekem nagyon tetszett.
A lényeg azonban, hogy még nem is mutattam be nektek a főszereplőket. Konkrét főszereplő nincs a sztoriban, hiszen mindenki megkapja a magának méltó szerepeket. Mégis, aki talán egy kicsit kilóg a sorból, az pont az Én kedvencem Rorschach volna.
Ő sokaknak talán egy anti-hősként is felfogható. Ő amolyan Punisher a DC Comics univerzumában. Kíméletlen, kegyetlen, megvesztegethetetlen. Soha nem alkuszik meg, minden rosszat vagy rács mögé, vagy hullazsákba juttat. Sokak épp ez miatt ítélik el. Egy rész sokan fasisztának, és bűnözőnek tartják, másrészt sokan elítélendőnek tartják a nézeteit. Szerinte csak fekete és fehér van. Azaz csak jó és rossz. Kinézete is a legjobb az összes karakter közül. Leginkább az '50-s évek detektívjeihez tudnám hasonlítani.
Kis kalap a fejen, kabát felül. Az alatt, a szintén az '50-s évekre jellemző mellény-inggel. Régies, kopott cipő és nadrág alul. Ez alapján úgy tűnhet, hogy semmi extra sincs a kinézetében, de ez nem igaz, ugyanis az arca volna az a bizonyos extra, ami bár nem ad neki semmi emberfeletti képességet, de mégis kiemeli a hétköznapi emberek tengeréből. Maszkja ugyanis egy fehér vászonruha volna, amelyen fekete festékpacák mozognak bizonyos rendszer szerint, alakjukat és nagyságukat változtatva. Érdekesség egyébként a maszkban, hogy a fekete soha nem keveredik össze a fehérrel, és így soha sem lesz belőlük szürke. Másik érdekesség, hogy a maszkon kirajzolódó alakok, a pszihológiai tesztekben előszeretettel használt foltos rajzokra hasonlít. Ez is érdekes, ugyanis ezen teszteket Rorschach-teszteknek nevezik kitalálójuk: Herman Rorscach után.
Rorshach érdekes világnézetein, és gondolkodásmódján kívül, az miatt lett e kedvenc karakterem, mert nem alkuszik meg soha. Nem hiszem, hogy sokat elárulok azzal, hogy pont ez a becsületes, és tiszteletreméltó tulajdonsága lesz a halála oka is.
Ahogy ő mondja: Még az apokalipszis kapujában sem alkuszik meg. Sosem hazudik, legyen szó olyan rossz tettről is, ami talán később jónak bizonyul.
Zseniális karakter.
Minden elismerésem az írónak.A másik nagy kedvencem a Komédiás volna. Szintén érdekes gondolat menetet követ. Elítéli a rendszert, ami szerinte kegyetlenül primitív. Elítéli az emberiséget, és nem igazán tudja(vagy inkább hajlandó) megérteni, hogy tudott az, ilyen közel sodródni a nukleáris holokausztig. Talán még Rorschachnál is ellentmondásosabb ''hős''.
Kegyetlen, elítél mindenkit, mint vietnámban is bebizonyította, habozás nélkül, sőt élvezettel öl. Ettől függetlenül az egész helyzetet egy nagy viccnek tartja. Neve és elsődleges képmutatása ellenére azonban, ő egy megkeseredett, idősödő ember, aki az államnak való dolgozással próbálja megöletni magát.
Mint később is kiderül neki köszönheti Nixon, hogy a Watergate-ügy soha nem került nyilvánosságra.
De nem csak ebből látszik, hogy mennyire ellentmondásos karakterről volna szó. Ő volna, aki az első Silk Spectret megpróbálta megerőszakolni. De ugyanezt bizonyítja az is, hogy vietnamban egy a gyerekét hordó nőt is megölt.
A harmadik kedvencem Dan Dreiber aka Nite Owl II avagy Éji Bagoly II volna. Ha ránézünk, egy közepes súlyú, középkorú férfit vélhetünk felfedezni személyében. Nem is túl jóképű, de valami mégis érdekes benne. Ha felhúzza a kosztümjét, egy kimustrált, eldeformálódott Batmannek néz ki. De ha közelebbről nézzük őt meg, megtudjuk, hogy a maskara eredetileg egy baglyot szimbolizál. Mint megtudjuk a történet későbbi részeiben Dan már a gyermekkorától kezdve fanatikusan rajongott a madarakért, onnan is főleg a baglyokért. Igazán gazdag háttérrel rendelkezik, aminek oka, hogy az apja, egy nagyon okos bankár volt. Baglyok iránti elkötelezettségét az is bizonyítja, hogy a járművét egy bagoly fejről mintázta, és hogy Archienak becézi. Ez ugyanis Archimédész rövidítése volna. És ugyanezt a nevet viselte Merlin A Varázsló baglya is.
Dan nem az első Éji Bagoly volna. Ő Hollis Masontól vette át a stafétabotot, az ugyanis könyvet kezdett írni, valamint az első egységes hősszervezetben, a Minutemenben történtek miatt is felhagyott a hősködéssel és régi autómodelleket kezdett javítani.
Dan az egyetlen, aki Rorschach mellett megtudott maradni. Sőt a Crimebusters időkben partnerek voltak. Ő az egyetlen, akit a misztikus Rorschach közel engedett magához, és barátjának nevezett. Csak Ő a Walterrel ellentétben a '77-s Keene-act után felhagyott a hősködéssel. És bár tagadja mások előtt, de ezt a döntését nagyon sajnálja.
A másik karakter, akit nagyon megszerettem a történet folyamán, az az egykor maszkos gonosz: Moloch volt. Függetlenül attól, hogy drogfüggő, függetlenül attól, hogy hajdanán bűnöző volt megszerettem, sőt a rákos megbetegedése és kegyetlen halála miatt is sajnáltam. Mert őt is csak kihasználták a felsőbb hatalmak. Embersége mégis megkérdőjelezhetetlen. Ezt a második fejezetben bizonyítja, mégpedig a Komédiás temetésén. Az akkor temetett hős, ugyanis az esküdt ellensége volt, ugyanis Ő volt, aki Molochot elkapta, és börtönbe csukta. Mégis ebben a megható jelenetben Moloch rózsákat visz a maszkos hős sírjára. Ez számomra egy megható jelenet volt, mert megmutatta, hogy a világban nem csak jó és rossz van. És a gonosz nem feltétlenül kegyetlen is. Megmutatja hogyan tudta tönkretenni egy olyan alapjában véve kedves, és szeretni való ember életét, mint Molochét, a maszkban való élősködés. De azt is megmutatja, hogy bizony a maszkon túl ő is egy olyan hagyományos személyiség, akit simán meglehet kedvelni, és aki régi ellensége hantjára
Természetesen vannak még egyéb jellegzetes és fontos szereplők, mint például Silk Spectre II és Dr. Manhattan, de ez utóbbit már említettem. Silk Spectre II egy kényszer hős volt, aki csak az miatt lett maszkos, mert anyja Silk Spectre ezt megkívánta tőle. Laurie bár szerető családban nőtt fel, de mindig is tudta, hogy az ottani apja, csak mostoha volna. Gyakori kérdezősködései ellenére, az anyja soha nem mondta meg neki az igazi apja nevét. Laurie egyébként Dr. Manhattannel jár, valamint együtt dolgoznak, de a történet elején összevesznek és szakítanak, ugyanis Manhattan egyre inkább el távolodik az emberi világtól.
A Doom's Clockon kívül még két olyan szimbólum volt a regényben, amelyek komolyan meghatottak. Az egyik Laurie anyjátül származik. Ez egy mondat volna. Nem szeretném szó szerint idézni, de a alapjaiban véve, azt mondja, hogy bár a jövő napról-napra egyre ijesztőbbé és sötétebbé válik, addig a múlt-MÉG A SÖTÉT-részei is egyre fényesebbé. Ez nekem nagyon tetszett, ugyanis megmutatja, hogy milyen rossz érzés az a tudat, hogy az ember öregszik. Tudja, hogy a világ egyre kegyetlenebbé válik, és egy öregember számára minden egyes nap egy újabb áldás, de a maga nemében átok is. És bár a múltban is történtek rossz dolgok, évek távlatából nézve, még azok is kellemesnek, és visszasírhatónak tűnnek. Ezt szerintem mindenki át tudja érezni, kortól függetlenül. Csak, hogy példát mondja, én idén fejeztem a nyolcat, Szeptember 1.-től egy új közegben, egy új iskolának kezdek neki. Ok, értem, én még maga az igazi életet sem kezdtem el, de ez az érzés, már most 15 évesen is meg van bennem. Rossz volt, az amikor az általánosban behúzattam valamelyik tantárgyból. Rossz volt felső tagozatban, kora reggel felmérőt írni. A tanári kar egy része is rossz volt. DE MÉGIS HIÁNYOLOM EZEKET AZ IDŐKET, MÁR MOST 2 HÓNAPPAL AZ ELBALLAGÁSOM UTÁN. Természetesen nem sírok, és lesz egy pár ismerős a közegemben, akivel egy osztályba jártam. De tudom, hogy ez nem ugyanaz. És ami, néha rossz volt, most nagyon jónak tűnik, és már most visszasírom. Bocsánat, hogy így kiöntöttem a lelkemet nektek, de úgy gondoltam, ezzel is érzékeltetni lehet ennek a mondatnak a súlyát, és valódi mondanivalóját.
A második ilyen szimbólum a főnegatív
főcélja volna. Őt ugyanis a leggonoszabb szemmel sem nézhetjük valódi negatívnak. Milliókat megöl a történet során, ez tény, de a jó szándékkal. Ő ugyanis megakarja büntetni az emberiséget, azért, hogy ilyen közel került a Harmadik Világháborúhoz. De mégsem a bosszúvágy a fő gonosz motivációja. Ő ugyanis fő céljául egy valós Utópia megteremtését választotta, ahol béke honol, nincsenek háborúk, nincsenek felesleges halottak, nincs a két nagyhatalom közti folytonos ellenségeskedés. Hogy ezt, elérje olyat kell művelnie, amit senki előtte nem tett meg. Létező veszély kell rázúdítani az emberekre, mire azok összefognak, a közös ellenség ellen. Egy nemes gesztus, melyben tény, hogy milliók vesztik életüket, de ezen áldozatoktól függetlenül, ez tényleg szükséges. Ebből a szempontból is kilép a szokványos mederből a Watchmen. Itt ugyanis még konkrét főnegatívunk sincs, így lényegében mi magunknak kell döntenünk az egészről. Lényegében véve ez a része teljesen nyitott a történetnek. A fő mozgatórugó, és a főgonosz szerepét is át kell magunkban értelmeznünk, ha meg akarjuk érteni a történet igazi mondanivalóját.
Maga a történetre visszakanyarodva. Nekem úgy, ahogy van az egész tetszett. Azt hittem ilyen nincs, de mégis merem állítani, hogy tökéletes az egész. Váratlan, leggyakrabban kiszámíthatatlan fordulatok, komoly szimbólumok, morális kérdések. És a legtöbbre bizony mi magunknak kell megadnunk a választ. Ebből kifolyólag is, az egész sztori teljesen nyitott, ami annyi eredményez, hogy sok dolgot úgy értelmezhetünk ahogy, a mi gondolatmenetünk elvárja tőlünk. A politikai szálon kívül, még nagyon bírtam a képregényen belüli képregény megoldást is. Ugyebár itt vannak a maszkos hősök, akik azon kívül, hogy illegálisak még pluszban hétköznapinak tűnőek. Ezért a legtöbb képregény nem hősökről, hanem egyszerű kalózokról szól. Tudom ez furcsának hangzik, de ezt igazából nagyon is reálisnak tartom. Ezeket a kalózos képregényeket egy fiatal fiú olvassa, az újságárus mellett. Ilyenkor maga a kalózos sztori elevenül fel előttünk, ami nem csak töltelékként, de bizony, valós tartalomként van jelen. Azaz nem csak azért van ott, hogy kitöltse a fejezetet, hanem a történetet viszi előbbre, vagy valódi utalásokat is tesz a főtörténet cselekményeire.
Szóval a történet kellően fordulatos, érdekes, szimbólumokkal teli. Az egyik kedvenc mellékszereplőm egyébként Moloch volt. Ő a maszkos hősök idején egy, amolyan fő gonosz szerű személy volt. Az egyik legszebb jelenet az egész történet második fejezetében volt. Molich ugyanis ellátogat a Komédiás temetésére és rózsacsokrot helyez annak a sírjára. Tudni kell azonban, hogy a Komédiás volt az, aki börtönbe juttatta Molochot. Ez számomra egy nagyon szép szimbólum volt. Megmutatja, hogy a maszkon túl 2 hétköznapi emberről van szó, akik ugyanolyan átlagos személyiségek, mint Én vagy Te kedves olvasóm. És alapjában véve Moloch a maszkon túl egy nagyon kedves, és szerethető karakter, akinek életét egyetlen rossz döntés pecsételte meg. Sajnos, mint kiderül az egész történet során, csak kihasználják. Megmutatja nekünk, hogy egy olyan szerethető, és kedves karakter életét is, hogy tönkre tudja tenni egyetlen rosszul meghozott döntés, mint Moloché.
A másik érdekes elem, a hajdani Minutemen szervezet. Ők voltak a maszkos hősök első generációja. Alan rajtuk keresztül mutatja be, milyen körülményes, nehéz, és bizony gyakran kegyetlen a maszkos hősök élete. Ezeken a kiöregedett, az életük javát már áttaposott embereken keresztül bontakozik ki az olvasó előtt, milyen körülményekkel társul a volt hősök élete. Azaz, az általános ellenségeskedés, utálat, ami az önkéntes bűnüldözéssel társul.
Össz:5/5
Technikai-oldal: Bár, erről nem igazán tudok mit írni, de úgy gondolom nem is nagyon kell. A lényeg, hogy a fantasztikus történet mellé, fantasztikus tálalás is jár. A nyomtatás magas minőségű. A színek élethűek, sehol sem egy mosódott alak, vagy szöveg. Szóval, szuper. Az Absolute Editionnak köszönhetően könyvkötéses volt a példányom, ami nagyon szépen mutat kézben, könyvespolcon egyaránt. A kötés, és a kemény fedeles borító szintén nagyon minőséges, arról már nem is beszélve, hogy ezek mellé egy könyvjelző is párosul.
A nyomtatásnak helyet adó papírlapok szintén minőségesek. A lényeget már elmondtam fentebb is: amilyen szép belülről, olyan szép kívülről is. Nem is fecsérelnék rá több szót. Össz:5/5
Konklúzió: A Watchmen bebizonyította a laikusoknak, hogy a képregényipar ugyanúgy kitudja magát nőni az egyszerű szórakoztatóművek világából, a művészeti ágak közé, ehhez csak egy fantasztikus íróra, valamint egy apait-anyait beleadó rajzolóra és színezőre van szükség, na meg természetesen egy nagyon jó alapra. Én személy szerint utálok elhamarkodott döntéseket hozni, de Én, mint a művészet, mint a szórakoztatóipar következő szintjét a képregényekben látom. Főleg olyan fantasztikus művek olvasásakor, mint a Watchmen. Egy fordulatos, komoly mondanivalóval rendelkező sztori, fantasztikus körítésben. Egy nem létező, de részletes univerzum megalkotása, nem kis tehetségről tesz tanúbizonyságot. Komoly morális kérések, amik válaszokra várnak, és ezeket bizony csak mi adhatjuk meg. A képregény egy klisékből kilépő hősös sztori, amelynek egésze leginkább a kegyetlen életet és a sajnos, a még kegyetlenebb emberi természetet bírálja, ott és úgy, ahogy csak tudja. Mindenkinek, aki szereti a szórakoztató, de mégis komoly művészi értékeket képviselő műveket a Watchment kötelező, hangosabban ismétlem KÖTELEZŐ elolvasnia. (A fenébe, pedig csak 15 éves vagyok!
)Össz.:10/10
