Soma kalandjai 2.rész írta: blarskerin

Xardas, miután megnézte a sárkányok létét bizonyító levelet, hümmögött egy sort. Végül azt tanácsolta a barátomnak, hogy készüljön fel a sárkányok elleni harcra. A felkészülést pedig kezdje azzal, hogy kérje el lord Hagentől a segítségéért az „Innos szem” néven ismert ősi ereklyét! Soma ugyan egy percig sem hitte, hogy ilyen drága ereklyét pont az ő kezébe adna a lovagok vezére, de azért elismételte Khorinisben lord Hagennek, amit Xardastól hallott. Legnagyobb meglepetésére a lord hajlandó volt átadni neki az ereklyét, amelyért azonban el kellett mennie a kolostorba, ahová lord Hagen megőrzésre küldte Innos szemét. Csakhogy Soma megint hiába talpalta végig az utat. A kolostort vezető Pyrokar szégyenkezve mesélte el, hogy egyik növendékük, Pedro ellopta Innos szemét és megszökött vele. Soma persze azonnal a tolvaj nyomába eredt. Nem volt nehéz követnie, mert Pedro halott tanítványokkal jelezte, hogy merre jár. Végül az északon levő Napkörnél Soma némi pörkölődés árán visszaszerezte az amulettet az annak tönkretételén munkálkodó fekete csuhás idegenektől.

Az amulett javításához elsősorban egy jó kovácsra volt szüksége Somának. Csakhogy Onar tanyáján hiába kereste a zsoldosok kovácsát, Bennetet. Hamar kiderült, hogy a kovácsot Lothar lovag meggyilkolása miatt maga lord Hagen csukatta le. De Soma arra is gyorsan rájött, hogy az egyetlen tanú, Cornelius nem kevés aranyért hamisan vádolta meg Bennetet. Cornelius újabb vallomása alapján lord Hagen szabadon engedte a kovácsot, aki viszont hálája jeléül ingyen javította meg Innos szemét Somának, és még egy komplett sárkányvadász vérttel is megajándékozta. Már csak egy apróság volt hátra, hogy Soma elindulhasson megküzdeni a bányavölgyi sárkányokkal. A három fő mágusnak fel kellett töltenie az amulett varázserejét, mert Soma csak Innos szeme segítségével tudhatta meg a sárkányok titkát.

Új vértjében feszítve Soma büszke, de nem egyedüli sárkányvadászként tért vissza a Bányavölgybe. Már a hágó után kiderült, hogy Khorinis minden kisebb-nagyobb kincsvadásza a sárkányok nyomába vetette magát, hogy megszerezzen valamennyit a fenevadak legendás kincséből. Soma kikerülte a vasárnapi sárkányvadászokat és céltalan bóklászás helyett egyenesen a várba ment. Logikusnak érezte, hogy ha a lovagok tudtak a sárkányok létéről, akkor a hollétükről is tudhatnak egyet-mást. Nem is csalódott. Oric, lord Garond egyik segédtisztje valóban szolgált pár érdekes információval, így Soma már nem vaktában indult a sárkányok felkutatására.

Elsőként egy nemrégen keletkezett mocsárba látogatott el, Pandrodorhoz, a mocsársárkányhoz. Rövid beszélgetés, majd egy kicsit hosszabb tusa következett, ami után Soma mehetett vissza a várba Pandrodor kimetszett szívével, hogy újra töltse Innos szemét. Hogy a második sárkányhoz, Pendrakhanhoz eljusson, Somának egy csomó hüllőemberen kellett átvágnia magát. De a hegycsúcson végre szembeszállhatott a kősárkánnyal is, aki valahogy sokkal keményebb ellenfélnek bizonyult mocsárbeli testvérénél. Harmadiknak Feomatharral, a tűzsárkánnyal kellett megküzdenie Somának. De mert a hegycsúcsra vezető úton már igen melege lett a tűzgólemektől is, a rövid beszélgetés után kézitusa helyett inkább egy kis céllövészetet tartott az én barátom. Szerencsére a nyílvesszők éppúgy használtak Feomatharnak, mint Pandrodornak és Pendrakhannak Soma kardja. A legnehezebb feladatnak Finkregh, a jégsárkány bizonyult, aki a hajdani Új Tábor barlangjába költözött, befagyasztva a tavat és a virágzó rizsföldeket. Hogy eljuthasson Finkregh fészkéig, a hideg ellen Somának egy kis mozgásra volt szüksége, hogy felmelegedjen. Összetört hát néhány jéggólemet és vagdaltat csinált pár gyíkemberből. Aztán, mert nem volt kedve a szárnyra kapó Finkregh után futkosni, megint csak nyilazni kezdett hatalmas ellenfelére.

A négy sárkánnyal folytatott beszélgetésekből Soma néhány igen érdekes dologra jött rá. Elsőként mindjárt arra, hogy nem a sárkányok voltak Beliar seregeinek igazi vezérei, nekik is parancsolt valaki, aki az Irdorath Csarnokainak nevezett templomban található. De arra is fény derült, hogy a sárkányok a harc előtt előrelátóan elrejtették tojásaikat Khorinis szigetének barlangjaiban. Mivel Soma nagyon nem szerette volna, ha az egész szigetet ellepik a kikelő kis sárkányok, ezért sorra felkereste a barlangokat. Először agyoncsapkodta a gyíkembereket, akik a sárkánytojásokra vigyáztak, aztán törni kezdte a fejét, hogy mit is kezdjen ennyi tojással. Végül egy részükből rántottát sütött, mivel alaposan megéhezett, a többiből meg jófajta tojáslikőrt készített. Ettől aztán Xardas tornya felé menet virágos jókedve támadt és énekelni kezdett, de amikor megkérdeztem, hogy mi baja, büszkén rávágta:
„Kicsit tán ittam, egy kicsit tántorgok, de részeg azért egy cseppet sem vagyok!”
Xardas tornyánál aztán egy csapásra elmúlt az én barátom jókedve. A mágus helyett csak Lester várt rá, ő is csak a torony előtt, mert odabent……

Soma igencsak elszontyolodott, mert a levél alapján úgy tűnt, Xardas végleg elhagyta az otthonát. Utolsó tanácsként azt írta Somának, hogy menjen a kolostorba és tudjon meg minél többet Irdorath Csarnokairól! Ment volna Soma azonnal, de hátra volt még egy barlang, ahol sárkánytojást kellett keresnie. Abban a barlangban azonban valami egészen mást is talált. Fáklyája halvány fényében egy ősz hajú ember feküdt az egyik járatban. Közelebbről Soma döbbenten látta, hogy az a halott bizony nem más, mint maga Xardas! Alaposan meggyászolta a mágust az én barátom, de aztán sok mást nem is tehetett, követte Xardas leírását. Elment a kolostorba, és Pyrokar engedélyével lemehetett a kolostor titkos könyvtárába, ahol talált is néhány poros leírást, meg egy öreg, töredezett szélű térképet Irdorath szigetéről, és a rajta álló templomról.

Persze most, hogy kicsit már kezdett megvagyonosodni, egy cseppet sem fűlött Soma foga az újabb utazáshoz és a várható kemény harchoz. De Pyrokar nem hagyott neki sok választást. Ráparancsolt, hogy szerezzen egy hajót, megfelelő legénységet és induljon a titokzatos szigetre. Nehogy Soma félvállról vegye a küldetését, Pyrokar a barátom mellé rendelte kísérőnek Miltent, az egyik legtehetségesebb ifjú mágust. Legénységnek nagyon jól megtették Soma régi ismerősei, barátai. A világítótorony őréből, Jack-ből kiváló kapitány lett, és ráadásul még Vatras, a gyógyítás nagymestere is velük tartott. Már csak az az egyetlen kis probléma maradt hátra, hogy egész Khorinisben egyetlen valamire való hajó akadt, a lovagoké. Szerencsére egy kis zsarolás után a város bírája kiállított a számukra egy engedélyt, hogy küldetésük idejére használatba vehetik a hajót. Elindulás előtt Soma még készségesen megígérte Girionnak, lord Hagen tisztjének, hogy hamarosan visszahozzák a hajót, bár közben előrelátóan keresztbe tette az ujjait a háta mögött!

Irdorath szigetén csak egy barlangban tudtak kikötni, nem messze egy ork barlangtól. Soma nagy bátran indult az orkok ellen, de kiderült, hogy azoknak egy méretes házőrzője is van, egy barlangi troll személyében. Ráadásul, amíg Soma a barlangban hadakozott, egy másik ork csapat magát a hajót támadta meg. Szerencsére a barátom barátai kemény harcosoknak bizonyultak és zenekart szerveztek az orkokból, megtanítva őket kesztyűbe dudálni. Soma közben az első barlangból egy hatalmas csarnokba jutott, ahol kedves gyíkemberek próbálták maradásra bírni, nem túl sok sikerrel. Annál meglepőbb volt, hogy a barátom a gyíkemberekkel hadakozva fura, méretes tojásokat talált a barlangban. Hamarosan beigazolódott a félelme, mert találkozott a tojásokhoz tartozó tűzsárkánnyal, Feodaronnal is. Soma a hősiesség legkevésbé veszélyes formáját választva elinalt Feodaron közeléből, majd a barlang szűkebb, alacsonyabb részéből lenyilazta a bőszen üvöltöző tűzsárkányt. Feodaron után Soma végre elérte Irdorath Csarnokainak mélyén a Templomot, bár nem igazán örült ennek a sikernek, mert egy csapat csontvitéz sietett a fogadására. És még csak nem is virágcsokrokat, hanem kardokat és szekercéket lóbáltak!

A fogadóbizottság végleges elcsendesítése után Soma szerencsésen talált magának egy kellemes kis kuckót ággyal és alkimista asztallal. Győzelmei örömére készített egy újabb adag tojáslikőrt és csapott egy görbe estét, bár másnap, némi fejfájással küszködve rá kellett jönnie, hogy túl korán ivott a medve (vagy csak a róka?) bőrére. Ahogy beljebb jutott a Templomban, egyre több mágikus lénnyel kellett megküzdeni, végül az egyik teremben egy csapatra való mágussal is szembe került. Megpörkölve és fagyasztva bár, de törve nem, diadalmasan érte el a terem túlsó végében a hatalmas ajtót. Bár ne tette volna! Az ajtón (és egy lépcsőn) túl, valami borzadály várt rá! Beliar legfőbb szolgája, akit igen csak nehéz volt megölni, mivel egyszer már meghalt a szerencsétlen. És ki, vagy mi volt ő? Hát egy …… (Ugye nem gondoltátok, hogy elárulom és lelövöm a poént?)

A végső győzelem után Soma fáradtan ballagott vissza a hajóra, ahol a barátaival eldöntötték, hogy dehogy mennek ők vissza Khorinis szigetére, mikor haza is hajózhatnak Myrtanába! Így aztán felvonták a horgonyt, és a hazai partok felé fordították hajójuk orrát. Mindannyian Myrtanába akartak jutni, de mindannyian más-más céllal. Azt már nem láthatta az én barátom, hogy a távozásuk után egy kevéssel Xardas jelent meg a semmiből Beliar legyőzött legfőbb szolgájának teste mellett, és magával vitte a lelkét! De még abban sem lehetett biztos, hogy valóban látta a mágust a saját kabinjában, vagy csak álmodta Xardast és a figyelmeztetését, hogy legközelebb lehet, egymás ellen kell harcolniuk!

Első pillanatban kicsit réginek, kicsit darabosnak tűnt a Gothic II grafikája. De mondhatom, hogy pillanatok alatt elvarázsolt világának csodálatos komplexitása. Nem szégyellem bevallani, hogy sajnáltam, amikor véget ért a játék. A Sea Dogs (kedvenc kalózos game-em) óta nem vártam még úgy egy játék folytatását, mint ahogyan a Gothic 3-ra vártam! Lehet nevetni rajtam, de külön annak a game-nek kedvéért fejlesztettem a régi gépemet, a Gothic 3 követelményeit véve alapul, csak hogy folytatni tudjam Soma kalandjait!