A történet - bár máshonnan kölcsönvett sablonokból építkezik - egész korrekt lett, legalábbis az alapkoncepció mindenképp. Adott Optimus Prime és csapata, akik a deceptioconokkal való leszámolás után, segéderőként csatlakoztak az Amerikai Tengerészgyalogsághoz, hogy egy esetleges újabb robotveszélyt a gyökereknél fojthassanak el. Az első 10 percben, pont egy ilyen hadműveletnek lehetünk szemtanúi, melynek keretein belül megcsodálhatjuk a mai számítógépes technika közismert csúcsát, az Industrial Light and Magic mindenre kiterjedő munkájának köszönhetően. Egy olyan gárdától, mely a klasszikus Csillagok Háborúja részeket, és az újabban kiadottakat (1999-2005) is ellátta CGI-jal, pont ezt várom; ám valahogy mindig is sikerül túltenni a várakozásokon. Sajnos ez alanyunk egyetlen eleme, mely megkérdőjelezhetetlenül 100%, pedig egy Michael Bay nevével fémjelzett terméknél többet várnék.
Visszakanyarodva a sztorihoz, a bonyodalom ott kezdődik, mikor Sam Witwicky (az első rész hőse) és családja el akar költözni, ám pakolás közben a régi pulóverében, megtalálják az örök szikra (az autobotok, vagyis Optimus kompániája) energiaforrásának egyik darabját. A relikvia ugyan megsemmisült a Mission Cityben vívott csatában, ám megmaradt két szilánkja. Az első egy szigorúan őrzött katonai telepen van, a másik, pedig Samnél maradt. Mikor ezt megtalálja, és szemkontaktusba kerül vele, ősi adatokat plántál az agyába, illetve természetellenes képességeket ad neki. Nem kell sok idő, hogy mindkét csoport megérezze a szikra jelenlétét, a fiú körül, aki így akaratán kívül ismét belekeveredik a robotok harcába. Az egyik oldalon Optimus vezetésével az autobotok állnak, akik meg akarják védeni a fiatalembert, míg a másikon a decepticonok próbálják megszerezni az információt, az újraélesztett Megatron által diktált tempóhoz igazodva.
A koncepció egy cseppet sem változott: gépezetek alakulnak át, vagy kapcsolódnak össze, akárcsak a 1986-os feldolgozásban, vagy éppen a pár éve leadott Energon/Cybertron alcímmel megáldott sorozat esetében. Baynek volt még egy kötöttsége, ez, pedig a Hasbroval kötött szerződése volt, melynek értelmében, a robotok kinézetének meg kell egyeznie a játékfigurákéval (persze a méretarányt figyelmen kívül hagyva).
Miután az író és a rendező dolga az, hogy rábólintson egy film elemeire, így kezdeném is velük a sort. A sokat emlegetett Michael Bay, filmbe fektetett munkáját elismerem. Minden olyan adalékanyag megtalálható a Transformers 2-ben, mely korábbi műveiben feltűnt: naplementében leereszkedő amerikai harcigépek, pörgő akció, melyhez intenzív zene párosul, lassított felvételek, hogy a néző jobban azonosulni tudjon a szereplőkkel, és az oly sokak által kedvelt, művészien rángatott kamera. Panasz nem érheti, tehát a rendező urat, amit tehetett, azt megtett annak érdekében, hogy a film könnyen emészthető, sőt élvezhető legyen. Ám, ez valahogy mégsem jött össze.
Három író felelt a cselekményért, névszerint Roberto Orci (Sasszem, Star Trek), Ehren Kruger (A Kör) és Alex Kurtzman (Zorro Legendája, Mission Impossible III). Itt kezdődnek a problémák, ugyanis ez a három illető olyan irreális és bugyuta elmeket engedett vászonra vinni, hogy ha leírnám mindet, a papír kivetné magából a tintát. Egy kis ízelítő a kínálatból: mankóval járó, vasszakállas robot, hús-vér nővé alakulni tudó transformer, ki nem utolsó sorban a nyelvét két méteresre tudja nyújtani, hogy azzal fojtson meg embereket. Megfordul itt még egy idióta robotpáros, (gondolom Úttorlaszt és Taposóaknát, akarták velük helyettesíteni) akik próbálnak nagyon viccesek lenni, ám ez nem jön össze nekik, mégis több szerephez jutottak, mint az autobotok fővezére, a képen látható Optimus.
A decepticonok (magyar fordításban álcák) jelentős túlerővel rendelkeznek, és sokkal szervezettebbek, mint az előző részben, (ennyi pozitívummal szolgálhatok) ám lelkesedésünk hamar lelohad, mikor megtudjuk, hogy Megatron sem önszántából érkezett a Földre, hanem egy bizonyos Bukott fővezér parancsolta neki, hogy keresse meg a szikrát, s ezt követve csapódott a bolygónkba több ezer évvel ezelőtt. Egy Transformers fanatikusnak ez jelentheti a legnagyobb minuszt, ám én mégsem ezen akadtam ki, hanem a két álca közti kapcsolaton. Olyan plágiumgyanús dialógusokat kapunk, hogy az egyszerűen röhej; a Bukott és a Megatron közti kapcsolatot leginkább a Star Wars-hoz tudnám hasonlítani (mester-tanítvány), ez pedig fokozódik addig, mígnem Cybertron, a decepticonok főhadiszállása, egy titániumköntösbe öltöztetett Sith enklávévá avanzsálódik.
Ergo egy jó alapra emelt, építészeti szarvashibáktól hemzsegő struktúráról beszélünk; ám, még mielőtt egy ilyen elhamarkodott ítéletet mondanék e produktum törzséről, mérjük fel a szereplők teljesítményét. Sam Witwicky szerepében Shia LaBeouf-ot láthatjuk ismét, aki korrekt módon hozza a ifjút, aki nem akar harcolni, csupán normális életet élni, mégis az előbbire kényszerül. Filmről-filmre egyre többet hoz felszínre az adott karakteréből, (bár igazán nagy mélységgel rendelkező szerepben még nem láthattuk) jót tett neki az Indiana Jones, Harrison Ford, és a Sasszem, Billy Bob Thorthon oldalán.
Barátnőjét, Mikaelát, Megan Fox alakítja, aki mostanában nagyon felkapott lett, sokat azonban nem kapunk tőle, csak a film végén látszik, hogy felcsillan valami, a sivatagi tűző napon kívül.
A 7-es szektor ügynökéból lett hentest, Simmons-t, John Torturro hozza (aki a Ne Szórakozz Zohannal című szánalomban már leégette magát egyszer) most azonban nem ezt teszi, helyette önfeledt nevetésre ad okot. Hála neki, nem veszett el teljesen a film, az izzadtságszagú viccekben, hanem megvitatta a rendezővel, hogy mi az, amit szeret a nép; és az utolsó egy órában csak ütős, Bay poénokat kapunk az orcánkba.
Nagyon kellett, hiszen Optimust és társasága magját (Ironhide, Ratchet, Jazz, Bumblebee) kivágták a forgatókönyvből egy jó időre, kompenzálásként megkapjuk Sam-et és családját. Drámájuk jobb lett, ám még így is erőtlen, konkrétan "az apa, aki nem akarja elengedni a fiát szituációval" szembesülünk - akárcsak az Armageddonban -, ám a rengeteg gyerekes poén mellett ez a vonal alig tud érvényesülni; no meg azt se felejtsük el, hogy '98-ban ugyanezt, olyan befutott színészek adták elő, mint Bruce Willis, Liv Tyler vagy Ben Affleck.
Tehát a 150 percnyi vegyesfelvágott elfogyasztása alatt, egy óráig húzzuk a szánkat, majd a maradék időben érzünk némi kellemes ízhatást. Egy jelenet miatt, viszont nagyon is érdemes volt erőltetni Sam karakterét. Az őt, akár a szikrája kockáztatásával is védelmező Optimus harca, az elmúlt néhány év legszebb, leghatásosabb jelenete lett. Nem csak az Industrial Light and Magic, hanem Bay és Labeouf is hatalmasat alkított. Ahogy az autobot vezér szembeszáll egy tucat decepticonnal, miközben a fiú nem tud más csinálni, csak végignézni a bukását... zseniális.
A zenei aláfestésről nem esett még szó; pedig ezen a téren az első rész kiemelkedően teljesített, hála Steve Jablonskynak. Ismét őt kérte fel Spielberg, hogy új dallamokat hallhassunk a Transformers 2-ben, de sajnos nem fogunk. Én Jablonskyt egy rendkívül tehetséges komponistának tartom, - Hans Zimmer is meglátta a benne rejlő lehetőségeket, s felkarolta. Nem élt vissza a belé vetett bizalommal: fergetegeset alkotott A Sziget című film, és a Tiberium univerzumon alapuló Command & Conquer epizódok esetében is, ám most, vagy nem volt kedve megerőltetni magát, vagy nem rég vette ki az évek alatt felhalmozódott összes szabadnapját. Javarészt az első felvonásban hallott, hatásos (Zimmer, Batman témájára rendkívüli módon hajazó) darabokat kapunk, csak éppen nem C-mollban, hanem D-dúrban. Többet vártam.
Akárcsak az egész filmtől. Az egész sztorit át kéne szabni, a forgatókönyvet erősen megritkítani, az idióta, gyerekes poénokat kivágni a kukába, annak érdekében, hogy a harmadik rész méltó legyen a Transformers névre. Amíg ez nem valósul meg, (előreláthatólag két év múlva jön a folytatás) addig a nép, Bay-t fogja okolni a Transformers 2 felemás mivoltáért, pedig nem az Ő hibája volt...
Értékelés: 55%
Személyes vélemény: 40%
Személyes vélemény: 40%
