Aki egy kicsit is belekóstolt már a játékba, az tudhatja, hogy az alacsonyabb szinteken lévő embereknek gyakran kell utazniuk Ironforge-ból (a törpék városából) Stormwind-ig (az emberek bástyájáig) és vissza. Vannak egyes receptek, melyek csak az adott községben vehetőek meg, így az utazás eléggé költséges volt, (1 ezüst és 50 bronz között ingadozott reputációtól függően) és inkább a Gnómok által épített Deeprun Tram-et vettem használatba, mintsem a griffmester háziállatait. Ez konkrátan, az azerothi metró szerepét tölti be, annyi különbséggel, hogy jegyet nem kérnek az állomásokon, és nem vadászik rád a kaller sem.
Az első ilyen utam a föld alatt egyszerűen lenyűgözött, a víz alatti részének köszönhetően. 20. szinten az ember még csak álmodozik a hátasáról. Így igazi élmény volt, hogy haladtam a játéktérben, és a mellettem indák, halak tucatjai úsztak a vízben.
Ha a másik utat választottam, és a sashibrid szárnyán szálltam, akkor, pedig az égig érő Feketekő (Blackrock) hegy magassága miatt néztem nagyokat. Ma már természetesnek tűnik, hogy villantania kell a Blizzardnak, akkoriban még nem voltak elvárások.
Nem kellett sok idő, hogy engem is elkapjon az a láz, mellyel a kalifroniai cég játékosai nagy részét markában tartja. Az Instance. Ez nem volt új fogalom már 2006-ban sem. Miről is van szó konkrétan? Van egy portál. Átmész rajta. Azt az illúzót kelti, hogy csak néhány lépést tettél, valójában a játéktér egyik sarkában kialakított, izolált terepről van szó, ahol szétszórták a böhömnagy, bivalyerős szörnyeket, megemelték a tárgyak kiesésének valószínűségét. Sőt, még boss jelzésű teremtményeket is kreáltak, hogy túlvilágra való átsegítésük esetében zsíros jutalmakat dobjanak.
A Blizzard, azonban meglátta a lehetőséget ebben a rendszerben, és elkezdtek személyiséggel rendelkező kreatúrákkal színt vinni az egészbe, beleszőttek egy történetet, a harcokat, pedig megbolondították bonyolult taktikákkal, leváltva ezzel a keleti "üsd, vágd, ahogy éred" szokást. Első instance-om, éjtünde druida létemból kifolyólag a Deadmines volt. Nagyjából tudtam miről van szó, hiszen - bár nem voltam nagy szakértője a stílusnak - ismertem az elit fogalmát az ellenséges karakter neve mellett, és mikor letévedtem egyedül, megtapasztaltam, hogy bőrtunika nem véd a mocskok ellen. Így, hát összehívtunk néhány embert a baráti körből, és végigszántottuk az egész útvesztőt. MMO-ban tapasztalni a szinkronizált dialógusokat, összetett (szkriptelt) történéseket, és a sztoriba integrálódást, jó hangulatban, csapatmunkával fűszerezve: az egyik legnagyobb élményemnek tartom, mai napig. Ágyúval robbantantottuk be az ajtókat, szétszedtük a goblinok favágómasináját, hajót ostromoltunk... Mondhatni, ez olyan, mint egy Unreal-játékosnak a first blood.
Ki itt belépsz, keresd az állkapcsod
Nem akartam szó szerint idézni Dante művéből, hiszen ez a domináns mondat, egyrészt elcsépelt, másrészt, nem is illene ehhez a bekezdéshez. Az alapjáték hibái (unalmas, gyűjtögetős/öldöklős küldetések, túl durva célkitűzések) sokak szerint a 60. szintnél foszlanak szerte, szerintem, pedig lvl 58-nál, mikor a gépezet áldását adja a Dark Portalon való átmenetelre. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mi lehet a túloldalon, (bár láttam részleteket a Warcraft II, illetve III kiegészítőiben) de erre még én sem számítottam. Egy darabokra szakadt kontinens, végtelenségbe torkolló mélységgel, olyan égbolttal, melyen más bolygókat, csillagrendszereket láthatunk, gombamocsarakkal, és szigetnyi nagyságú lebegő szikladarabokkal. A Burning Crusade-del megáldott WoW történetorientáltabb lett, változatos questeket vonultatott fel, és temérdek instanceot tett elérhetővé, ám a szkriptelt események a portálokon kívül is sokkal nagyobb számban jelentek meg.
Mai napig a közönség kedvencei közé tartoznak a Burning Crusade területei. A Blizzard koncepcióművészei és desingereinek éppen előnyös helyzetben pihent az egyik holdjuk, vagy minden nap jobb lábbal keltek fel... nem tudom mi vezetett ahhoz, hogy ilyen gyönyörű, a játékiparban egyedülálló területeket hozhassanak létre, de meggyőződtem affelől, hogy ha a zsenialitás fájna, a Blizzard miatt már nem élnénk.
Eme utolsó bekezdés témája, Nagrand, a WoW-ban fellelhető legszebb territórium, ahol az ork klánok egykor rezidáltak. Amint belép az ember ebbe a zonába, valahogy teljesen más értelmet nyer számára az ork kifejezés, ahogyan látja a békés, sámánisztikus közösségekbe tömörülő barna bőrű "barbár teremtményeket". Nem mondok többet, a képek és a zenék beszéljenek helyettem.
Nem fogok rendszert csinálni ezekből a postokból, hiszen, mint mondtam, nem szeretem őket; viszont mindenkivel érzékeltetni szeretném, hogy a WoW nem a napiestig tartó farmolásról, vagy a horda/szövetség sorainak erőteljes ritkításából áll. Gondolom most már értitek mi tarott két és fél évig.
Köszönöm a figyelmet.
Köszönöm a figyelmet.
Most hogy mondod.. egy három és fél órás film tényleg jobb lenne. Remélem összehoznak valami nagyon durva filmet.. pénz ugye van rá bőven. Bele se merek gondolni, hogy idáig mennyit kaszálhatott a Blizzard a WoW-val..
Jah, és ha már dolgoztam rajta, akkor hadd villogjak vele
http://eu.wowarmory.com/character-sheet.xml?r=Bloodscalp&n=Deltaleader
A 80-as full epichez pedig gratulálok.
Rambo: A Lich King ellen visszatérek, szerintem neked sem ártana. A Frozen Throne outro-ja után érdemes lenne megtudni, hogy végül, hogyan végződik a történet. Persze, ez személyes vélemény.
Jah, és igen, amikor összetalálkoztunk, az poén volt. Csak hát, abból a 35-ös druidából azóta 80-as full epic healer lett.
Ha pedig már designnál tartunk: a kedvenc területem a Stranglethorn Vale volt, a sajátos, utánozhatatlan esőerdős hangulatával. Igaz, az ottani küldetések nem voltak a kedvenceim, de ettől függetlenül nagyon sok időt töltöttem. Még a későbbiekben is járkáltam oda a Gurbashi Arénába, ahol 2 óránként megjelent egy láda, mely tele volt mindenféle jóval. Persze aztán ott magyarázták el nekem, hogy mit jelent az, hogy gank. Sőt, egyszer teljesen véletlenül pont a halászverseny kezdetekor kötöttem ki... ugyan nem nyertem semmit, de arra emlékszem, hogy elképesztően sok ember ment le a tengerhez halászni.
És akkor még sorolhatnám oldalakon keresztül, hogy mennyi minden történt a Warcraft világán belül. Hihetetlen, így utólag visszagondolva. Sokan kérdezték tőlem, a WoW után, hogy sajnálom-e azt az időt, illetve pénzt, amit a játékra pocsékoltam. Nem sajnálom. Sőt, egyenesen örültem neki, hogy belevágtam. Az volt a legjobb, amikor mentem egy óriási raiddel Illidant lecsapni, a Black Temple-be...
Sőt, most ugrik be, hogy egyszer még összefutottam veled is, valahol a törpök felé. Már nem emlékszem a terület nevére, talán Loch Modan volt. Arra emlékszem, hogy éppen valami jetit kellett volna lecsapnom, és éppen csapatot kerestem, amikor láttam, hogy egy 35-ös druida fut el Deltaleader.
Ám egyetértek. A World of Warcraft egy teljesen egyedülálló, és egyben a legkidolgozottabb játék, amivel találkoztam. Az egyik legjobb (ha nem a legjobb) játék, ami valaha készült. Ja és elnézést a kicsit hosszú, és összeszedettlen kommentért, csak megint sikerült valahogy elkalandoznom.. ment az ötös.
Viszont megmondom őszintén, én Outlandet design szempontjából nem komálom. Oké, vannak ott is egész szép helyek, de valahogy számomra nehezen illeszkedik ez a klasszikus fantasy-be, ami a Warcraftot alapvetően jellemzi. A pokolszerű helyszínek, sci-fire hajazó elemek számomra idegenül festenek. Northrend zónái (már amennyit láttam) véleményem szerint simán köröket vernek Outlandre - szigorúan design, látvány szempontjából!
Lehet, hogy ihletet adtál...