IMDb
The Call - A hívás
Volt már szó korábban olyan filmekről, amelyek kevés helyszínen játszódnak, ilyen A hívás is. Illetve nem egészen, de ezt mindjárt kifejtem. Főszereplőnk Jordan a rendőrségi telefonközpontban dolgozik, azaz ő veszi fel azok adatait, akik a 911-et hívják. Nem akarok semmit ellőni, hogy maradjon valami meglepetés nektek is, de szerintem ez egy érdekes foglalkozás. Az elején néhány híváson keresztül bemutatják, hogy pontosan hogyan is működik ez. Később a képbe kerül egy emberrablás is, ahol az áldozat telefonos kapcsolatba kerül Jordannel. Jordant Halle Berry alakítja, aki nem tartozik a kedvenceim közé, vannak jó filmjei, de ugyan úgy vannak rém gyenge alakításai is. Ez olyan közepes, semmi kiemelkedő nem volt benne. Az elején írtam, hogy kevés helyszín van. Ez nem teljesen igaz, de sok jelenet egy csomagtartóban játszódik, ami bennem a Fülkét és az Élve eltemetve című filmeket juttatta az eszembe. Engem végig lekötött ez a kis történet, egyedül a befejezéssel nem vagyok kibékülve, mert szerintem ez elég karakteridegenre sikerült. Ha megnézitek, akkor ti is eldönthetitek, hogy így van-e vagy sem. Semmi újdonságot nem hoz ebbe a műfajba 8feltéve, ha nevezhetjük műfajnak a kevés helyszínes filmeket), de azt a másfél órát megéri, amíg tart. 7/10