IMDb
Law Abiding Citizen - Törvénytisztelő polgár
Az utóbbi években rengeteg filmben láttuk a gonosztevő engedi, hogy elkapják, hiszen ez is csak a nagy terv része felállást. Na ez a film teljes egészében ebből áll, de azt kell mondanom, hogy az első fele zseniális. Főszereplőnket Gerald Butler alakítja, Ő a gonosztevő, aki nem is egyértelműen gonosz. Kezdetben megölik a családját, de a tettes úgymond megússza a dolgot. Eltelik 10 év és eljön a bosszú ideje, vagyis mindenkinek meg kell halnia, akinek köze volt a tettesek "megmenekülésének". Ez a bosszú azonban nem akármilyen, rendkívül alaposan ki van tervelve a dolog. Az első felében Butler karaktere zseniális és ezt nem győzőm hangsúlyozni. Okos, higgadt és mindenre elszánt. Minden percet élveztem, aztán jött a fájó rész, amikor ez egész átcsap valami gagyiságba. A másik oldalon Jamie Foxx, mint ügyvéd nyomoz/menekül, de vele sem igazán lehet szimpatizálni a film során. Annyi logikátlanság van benne és a legfájóbb a befejezés, ami annyira übergagyi, hogy fáj. Lehet, hogy nem tűnik fel elsőre, de belegondolva egy teljesen unrealisztikus megoldással zárják le a dolgot. Az első feléért azért egyszer érdemes lehet megnézni, de talán még azért se. 6/10