IMDb
Evan Almighty - Evan, a minden6ó
Rettenetesen hiányzik Jim Carrey a filmből. Gyakorlatilag az elsőt is Ő vitte el a hátán, így a folytatás nem sok jót tartogat. Mindazonáltal el kell mondanom, hogy szeretem Steve Carellt, semmi bajom nincs vele, de ez nem az ő filmje. Ezúttal az alapfelállás az, hogy a Bruce Almightyból ismert Evan politikai pályára lép, amikor is egy szép napon megjelenik neki Isten és arra kéri, hogy építsen bárkát. Innentől megint felveszi a már első részben megismert klisé történetvezetést. Kételkedés, majd pedig a megtérés formájában. A végére természetesen ismételten eljutunk a család a legfontosabb tanulsághoz. Ez nem lenne túl nagy baj, de egy valamit kifelejtettek. A POÉNOKAT. Nem szar a film, csak nem vicces. Ez pedig egy elég nagynak nevezhető probléma, ha vígjátékról beszélünk. Steve Carrel nem bírja egyedül elvinni a hátán, de ez nem csak az ő hibája, ez az egész Noé történet nem annyira jó, mint az előző. Nehezebb ebből vicces szituációkat kihozni. A nagykérdés, hogy igaza lesz-e Evannak és megjön az áradás vagy sem. Nem lőném el, ha nem muszáj, de ez végül is egy korrekt megoldásnak tűnik. Bár több ponton bele lehetne kötni, de másba is, így inkább hagyjuk. Minden szempontból kihagyható, de ha mégis sor kerülne rá az sem tragédia. 5/10