IMDb
Curse of Chucky - Chucky átka
Ha másért nem is, akkor azért van létjogosultságuk a klasszikus horror remake-eknek, hogy megnézzük miattuk az eredetit. Ebben az esetben azonban nem csak erről van szó, mert a Chucky átka nem rossz. Sőt a maga nemében egészen jó. El is kezdtem nézni miatta a régebbi részeket. A Gyerekjáték sorozathoz előtt csak érintőlegesen volt szerencsém, de most elmélyültem benne. Ennek a résznek a befejezése viszont kívánt volna némi előismeretet, ami nekem nem teljesen volt meg, így maradtak homályos foltok. Először a hagyományos módon indul a dolog, Chucky megérkezik egy (bal)szerencsés családba, majd szokatlan dolgok történnek. A film eleje kicsit unalmas, hosszadalmas a felvezetés. Ha ez lenne az első rész, akkor jó lenne, e így tudjuk, hogy halálozások lesznek, ezért én kicsit hosszadalmasnak tartottam ezt az előjátékot. A másik dolog, ami nem feltétlen pozitív, hogy Chucky túlságosan élő. Elvégre egy játékbabáról van szó, nem kéne ilyen szépnek lennie. Mondjuk nem mindig, csak néha volt ez az érzésem. A többi dolog a megszokott, de mellőzi a feldolgozhatatlan hülyeségeket, ami mindenképpen a pozitív oldalra kerül. Meg úgy összességében azért jól szórakoztam rajta, így ez egy jó remake vagyis folytatás, mert a meglévő eseményekhez kapcsolódik. Ennek ellenére én előzetes ismeretek nélkül is ajánlom, bár a vége ködös lesz így. Én nekiveselkedtem a korábbi részeknek is. 5/10