Ha sosem hallottatok a Starhawkról, az nem a ti hibátok, hisz a játék tulajdonképpen nem más, mint egy 2007-es kultuszcím, a Warhawk spirituális folytatása. Egyszersmind talán a legkiforrottabb PS3 exkluzív online shooter, mely bár koránt sem hibátlan, remekül egészíti ki az első rész kissé lyukacsos dizájnját. A legfontosabb hiányosság, amit pótol, az egyjátékos mód: kapunk egy sci-fi–western keverék univerzumot, melyben az emberiség új energiaforrást fedez fel. Azok a bátor bányászok, akik vállalkoznak a különös, Riftnek keresztelt anyag kitermelésére, szupererős mutánsokká változnak, az emberek pedig bár rettegnek tőlük, elszántságuk miatt félelemmel vegyes tiszteletet mutatnak irántuk. Hősünk, a marcona Emmet Graves is egy efféle szerzet: bár alapvetően jó ember, izzó szeme és füstölgő végtagjai kicsit megnehezítik a társas kapcsolatait. A világ sokat merít a szépemlékű Firefly című tévésorozatból, de a történet, amit a játék a rövidke kampány alatt elmesél, klisés és sokszor unalmas. Akik szeretik a westernfilmek hangulatát és az előbb tüzelő, aztán kérdező pisztolyhősöket, lehet, hogy megkedvelik, akik viszont csak a kellemes sztori miatt várták a Starhawkot, jobban teszik, ha elfogadják, hogy ez még mindig egy multira kihegyezett shooter-stratégia hibrid.
Váratlan mutáció
Bizony, jól olvastátok. A Starhawk stílusát tekintve nehezen sorolható be bárhová, hisz a játékmenet nem áll másból, mint lövöldözésből és különböző épületek felállításából. Akárcsak egy RTS-ben, a játékosok a pálya bizonyos pontjain egész komplexumokat emelhetnek. Akadnak védelmi konstrukciók, mint a turret ágyú, vagy a kicsit hatásosabb, de jóval hamarabb lerombolható ionsugár; kreálhatunk járműparkot, lehet homoksiklónk és starhawk mechünk; telepíthetünk pajzsgenerátort és főhadiszállást – utóbbi tele lesz fegyverekkel és lőszerrel. Mindez azonban csak a kezdet, mert a Starhawkban a játékosok nemcsak stratégiai feladatokat látnak el, hanem a csatatéren is bizonyítják rátermettségüket. Ha megvannak a kellő épületek, és sikeresen berendezkedtünk, indulhat a harc, ami egy átlagos TPS benyomását kelti. Karakterünk szédítő sebességgel rohangál a pályán és tipikus fegyverek garmadájával (gépágyú, rakétavető, shotgun) irtja az ellenséget. Nem sok játéknak áll jól a hibrid tervezés, sőt, a többségük szó szerint belebukik az ilyen kísérletekbe. A Starhawk viszont mégis sikeres, mert mindkét végletet kellő odafigyeléssel kezeli: ha valaki nem annyira jó a szemtől szembeni ütközetekben, akkor az a háttérben maradhat és megpróbálkozhat építőként befutni. Ugyanakkor előfordul, hogy egy játékos taktikai érzéke nem annyira fejlett, és ezért képtelen előnyös bázisokat telepíteni, de mondjuk közelharcban nincs nála jobb. Ezt tessék még megfejelni a szokásos szintlépéses/perkes trendhalmazzal és lám, meg is kapjuk a PS3 jelenlegi legszórakoztatóbb multiplayer-játékát.
A sas leszáll
Bár a játék összességében véve jó, azért még mindig messze van attól, hogy mainstream sikerré váljon. Mivel az alapkoncepció a Warhawk óta ugyanaz, a Starhawk legvonzóbb tulajdonsága most is a repülőkkel vívott ádáz harc – igaz, itt már mint mechákat ölthetjük magunkra a starhawknak nevezett, űrrepülésre is alkalmas gépeket. Az egyedüli nehézség az irányításban rejlik: sajnos a légi csaták túlságosan is gyors tempót diktálnak, a kontroller analóg karjainak milliméter pontos reakciói élet és halál között döntenek, így ha valakinek nincs elegendő tapasztalata ebben a stílusban (tehát sosem találkozott az Ace Combattal, vagy mondjuk a Starfoxszal), az sok-sok óra játék után is kerülni fogja a starhawkokat.
A hold sötét oldala
Szintén negatívum, hogy a játék technikailag messze elmarad a PS3 többi exkluzívjától. Ugyan egy online multira kihegyezett program esetén a grafika másodlagos, most már van egyjátékos mód is, ami legyen akármilyen lapos, szebb látványvilággal és jobb animációkkal meggyőzőbb lehetne. És ha már a szóló módnál tartunk: egyszerűen sértő, hogy egy ekkora ziccert kihagyjanak a fejlesztők. Kooperatívban még csak-csak elmegy, de nem szól másról, mint hogy betanítsa nekünk a multihoz szükséges képességeket... Az is lehet persze, hogy okkal nem dolgozták ki jobban, és a Sonynak esze ágában sem volt felhígítani a vásárlók körét. Hisz az első részt sem éppen azok kedvelték, akik egész nap az aktuális Call of Duty előtt ülnek, hanem akik valami különlegesre, frissítőre vágytak. Mivel pedig a többjátékos mód most is tartalmas lett, nekik kötelező vétellé válhat a Starhawk.
