A Blizzard 1994-ben alakult, és azóta töretlen a sikere. A titka, hogy ez ideáig játékosközpontú gondolkodással minőségi játékokat dobott a piacra. Nincs ez másként a StarCraft esetében sem, mely 1998-ban jött, látott, és győzött.
A jövőben a technika lehetővé tette, hogy kicsiny kis fajunk nagy utazást tegyen a világegyetemben. Ám a nagy felfedezést baleset követte, így a Koprulu-szektor három különböző bolygójára zuhantak. Kolóniákat alapítottak, bolygókat terraformáltak, míg végül ismét hatalmi harc alakult ki a létrejött frakciók között. A Chau Sarán kezdődött minden, amikor egy idegen flotta, a protossok egyszerűen felperzselték a bolygót, minden élőt kiirtva rajta, mert azt megfertőzte egy számunkra idegen létforma, a zerg. Az embereknek így már két ellenséggel kellett szembenézniük, de mint tudjuk önmagukkal is. Hatalmi harcok sorozata, a zerg és protoss csapások vezettek arra, hogy az oxigénzabálók igencsak megfogyatkoztak a galaxisban, valamilyen formában össze kellet tehát fogni a megmaradt erőknek az új ellenség legyőzéséhez. A terranok ütőkártyája a Ghost különítmény, és azok közül is Sarah Kerrigan, aki hihetetlenül fejlett agyi képességekkel (pszi) rendelkezik, és akire a zergek vezetője (Overmind) szemet vetett. A zergek célja Sarah átalakítása a saját formájukra, egy ütőképes katona megalkotása, olyan erő, amire senki nem gondolt. Sarah hihetetlenül erős tudattal és akarattal rendelkezett, és mindazzal szembeszállt, aki ügyét nem képviselte. Az Overmindot súlyos veszteségek árán végül legyőzték a protossok, de a harc még csak most kezdődik – ám ez már egy másik történet…
A StarCraftban tehát három faj szemszögéből élhetjük át az egymás ellen vívott csatákat, és ezek tökéletes egyensúlyban állnak egymással, ám úgy, hogy mégis teljesen más élményt nyújt a játék az egyes típusokkal játszva. Az egységekből minden oldalon jutott bőven, szám szerint tizenegy (zergeknél tizenkettő), melyek tökéletesen kivitelezettek, és teljesen eltérőek mind kinézetre, mind használhatóság szempontjából. Vannak gyengeségeik és erősségeik, mindennek megvan a maga ellenszere, így ügyesen taktikázva bármelyik oldallal sikeresen felvehetjük a galaktikus harcot. Az építkezés is egyéni. A terranok az SCV-k által építkezhetnek, a zergek a dronok mutációjával hoznak létre élő organizmusokat, míg a protossok a probok energiájával telepítik épületeiket. Az egységgyártás, az építkezés, és a fejlesztések mind-mind tömérdek, ásvány és gáz formában megjelenő nyersanyagot emésztenek fel. Minden katonának és járműnek van háromszintű fejlesztési lehetősége, amelytől gyorsabb és erősebb lesz, a fejlesztés szintjétől függően.
Ez az egyensúly a StarCraft egyik nagy sikere, mely azóta is töretlen, és minden RTS-rajongó leborul előtte. Minden egyes népcsoport teljesen más hangulati faktorral is bír, és ehhez hozzájön a tökéletesen megtervezett, és kihívásokat jelentő pályák tömkelege, a hihetetlenül pazar történet.
Az RTS-ek tipikus hibájának tekinthető a mesterséges intelligencia botladozása. Főleg az útkeresési rendszerrel szoktak gondok lenni, vagy a gép irányította ellenfél túl könnyen feladja a harcot. Sajnos a Starcraft MI-jének is vannak hibái. Az egységek néha nevetséges módon torlódnak össze egy kupaccá, és rengeteg időbe telik, mire egy szűk átjárón átjutnak, vagy éppenséggel elindulnak teljesen más irányba, és az üldözőből könnyen üldözött válik. Néha ez pokoli idegesítő, főleg ha meglepetésszerűen és gyorsan akarunk támadni egyszerre sok egységgel. Ám még így is viszonylag kellő kihívást jelent a játék szólista része – de az igazán profik a multiplayerben mutathatják meg tudásukat, a Battle.Net rendszeren keresztül.
Még ma is töretlen sikere van az online mókának, és ez nem véletlen. A folyamatos taktikázás, az egységek jól kiegyensúlyozott rendszere, a pályastruktúra, az egyszerre 8 játékos lehetősége, az 1v1 csaták mind a sikert garantálják. Főleg keleten, Ázsiában övezi hihetetlen fanatizmus a nagy meccseket, ahol még élő tévéközvetítést is biztosítanak a játékosoknak. Az már csak a Blizzard hihetetlen jólelkűségének köszönhető, hogy a mai napig támogatják a játékukat patchek formájában.
Higgyétek el, megéri kipróbálni a többjátékos lehetőséget, több kihívásra és mókára leltek! Nincs is annál szebb, mikor éppen a barátunkat füstöljük ki a csatatérről, ő pedig ádáz szitkozódások közepette nyugtázza vesztét. És habár a manapság oly divatos kooperatív mód nem foglal helyet a programban, mégis hihetetlenül addiktív meccseket lehet így játszani egymás ellen, és biztosan találunk játékosokat a szervereken.
Egy stratégiát sohasem a grafikai színvonal határoz meg, ám manapság mégis minden fejlesztő arra törekszik, hogy az ő gyöngyszemük legyen a legszebb és legstílusosabb dizájnnal megáldva. Persze azért nem árt, ha kinéz valahogy a cucc, de szerény véleményem szerint sokkal fontosabbak a fentebb vázolt elemek. Mai szemmel nézve a Starcraft világa kissé már elavult, kevés poligonszámú egységek, semmi bump mapping vagy tükröződő vízfelület. Kissé elnagyolt, de mégis hangulatos grafikája van, sőt akkoriban kiemelkedően szép volt. Zoomolni, kamerát forgatni sajnos nem lehet, ez csak az ezredfordulós RTS-ek kiváltásága, de ott sem mindegyiknél. A lényeg az, hogy aki manapság eme kultusszal játszik, az nem a vizuális megjelenítés miatt teszi.
Ide tartozik még az átvezető jelenetek felbukkanása. Ez a másik dolog, amiben a Blizzard profi munkát végzett. A filmbejátszások hihetetlenül változatosak, gyönyörűen néznek ki, és tényleg azt az élményt adják, mintha egy moziban egy remekre szabott filmet néznénk. Sajnos kevés van belőle, vagy csak én nem tudtam betelni vele, de az biztos, hogy a játék még mai szemmel nézve is a játszható grafikai megjelenítés kategóriájában domborít, igencsak széles mellkassal.
A harmadik dolog a játéktér. A szokásos funkciók találhatóak meg rajta: parancspanel, animált karakterfej, minitérkép, és a játékterület. A panel a megszokott dolgokat tartalmazza: épületek, egységek, fejlesztések ikonjai, információs ablak, támadás, megállj és egyéb parancsok. Ez akkoriban újító erejű volt, manapság klisé. Nagyon nem is emelnék ki semmit, kivéve az animált kobakot. Sok animációt ugyan nem láthatunk (sőt, borzasztó keveset), de néha egész vicces fejeket vág a kiválasztott figura, amin azért el-el lehet mosolyodni.
Egy dolgot már az elején leszögezhetünk: az audioanyagba nem lehet belekötni. Profin kivitelezett egységhangok, környezetzajok, épületzörejek. Az átvezető videókban és a küldetésfelvezető képernyőn megszólaló hangokra egy panaszunk sem lehet: tökéletes szinkronmunka. Az már csak hab a tortán, hogy az effektek megfelelő basszussal vannak ellátva, valamint az egységek beszólásai néhol irtó viccesek. Egy szimpla marine katonára többször ráklikkelve olyan mondatokat csalhatunk ki a szerencsétlenből, hogy néhány másodperc múlva azon kapjuk magunkat, hogy a szék lábát markoljuk a földön fetrengve. Pazar!
Cikkem végéhez érve mindenkinek csakis ajánlani tudom ezt a programot. Vannak ugyan hibái, és már nem nevezhető mai darabnak, de a maga nemében igazi kultusz a stratégiák megszállottjainak. Ma már olcsón is megvehető a boltokban, így aki teheti, mindenképpen biztosítson a polcán helyet, és legalább egyszer játssza végig, mert én mondom, hogy ez bizony megéri! Időközben már bejelentették a második részt, amely sztorijában kicsit hosszabb lesz az így sem kurta első résznél – de ez már egy másik cikk tárgya…
Az emberek a sohasem változnak, avagy egy kis történelem
StarCraft -- magyarul
Van, ami még élvezetesebbé teheti a játékot -- ez pedig egy profi magyar csapat, a HunCraft munkája, akik nemcsak hogy magyar felirattal látták el a StarCraftot, de még le is szinkronizálták nekünk. Mindenképpen dicséretes, mivel saját költségvetésből oldották meg, így ugyan a szinkron nem profi stúdiófelvétel, de még így is megfelelő hangulati faktorral bír. Emellett egy küldetéslemezt is készítettek, mely a csapat nevét viseli, és amelyben a történetet viszik tovább az ő szemszögükből, különféle pályákon keresztül, így biztosítva néhány plusz óra játékidőt a magyar fanatikusoknak. Köszönjük!
A tökéletes egyensúly
A StarCraftban tehát három faj szemszögéből élhetjük át az egymás ellen vívott csatákat, és ezek tökéletes egyensúlyban állnak egymással, ám úgy, hogy mégis teljesen más élményt nyújt a játék az egyes típusokkal játszva. Az egységekből minden oldalon jutott bőven, szám szerint tizenegy (zergeknél tizenkettő), melyek tökéletesen kivitelezettek, és teljesen eltérőek mind kinézetre, mind használhatóság szempontjából. Vannak gyengeségeik és erősségeik, mindennek megvan a maga ellenszere, így ügyesen taktikázva bármelyik oldallal sikeresen felvehetjük a galaktikus harcot. Az építkezés is egyéni. A terranok az SCV-k által építkezhetnek, a zergek a dronok mutációjával hoznak létre élő organizmusokat, míg a protossok a probok energiájával telepítik épületeiket. Az egységgyártás, az építkezés, és a fejlesztések mind-mind tömérdek, ásvány és gáz formában megjelenő nyersanyagot emésztenek fel. Minden katonának és járműnek van háromszintű fejlesztési lehetősége, amelytől gyorsabb és erősebb lesz, a fejlesztés szintjétől függően.
Ez az egyensúly a StarCraft egyik nagy sikere, mely azóta is töretlen, és minden RTS-rajongó leborul előtte. Minden egyes népcsoport teljesen más hangulati faktorral is bír, és ehhez hozzájön a tökéletesen megtervezett, és kihívásokat jelentő pályák tömkelege, a hihetetlenül pazar történet.
Az emberi agy még mindig okosabb
Az RTS-ek tipikus hibájának tekinthető a mesterséges intelligencia botladozása. Főleg az útkeresési rendszerrel szoktak gondok lenni, vagy a gép irányította ellenfél túl könnyen feladja a harcot. Sajnos a Starcraft MI-jének is vannak hibái. Az egységek néha nevetséges módon torlódnak össze egy kupaccá, és rengeteg időbe telik, mire egy szűk átjárón átjutnak, vagy éppenséggel elindulnak teljesen más irányba, és az üldözőből könnyen üldözött válik. Néha ez pokoli idegesítő, főleg ha meglepetésszerűen és gyorsan akarunk támadni egyszerre sok egységgel. Ám még így is viszonylag kellő kihívást jelent a játék szólista része – de az igazán profik a multiplayerben mutathatják meg tudásukat, a Battle.Net rendszeren keresztül.
Még ma is töretlen sikere van az online mókának, és ez nem véletlen. A folyamatos taktikázás, az egységek jól kiegyensúlyozott rendszere, a pályastruktúra, az egyszerre 8 játékos lehetősége, az 1v1 csaták mind a sikert garantálják. Főleg keleten, Ázsiában övezi hihetetlen fanatizmus a nagy meccseket, ahol még élő tévéközvetítést is biztosítanak a játékosoknak. Az már csak a Blizzard hihetetlen jólelkűségének köszönhető, hogy a mai napig támogatják a játékukat patchek formájában.
Higgyétek el, megéri kipróbálni a többjátékos lehetőséget, több kihívásra és mókára leltek! Nincs is annál szebb, mikor éppen a barátunkat füstöljük ki a csatatérről, ő pedig ádáz szitkozódások közepette nyugtázza vesztét. És habár a manapság oly divatos kooperatív mód nem foglal helyet a programban, mégis hihetetlenül addiktív meccseket lehet így játszani egymás ellen, és biztosan találunk játékosokat a szervereken.
Amit látunk, és ahogyan látjuk
Egy stratégiát sohasem a grafikai színvonal határoz meg, ám manapság mégis minden fejlesztő arra törekszik, hogy az ő gyöngyszemük legyen a legszebb és legstílusosabb dizájnnal megáldva. Persze azért nem árt, ha kinéz valahogy a cucc, de szerény véleményem szerint sokkal fontosabbak a fentebb vázolt elemek. Mai szemmel nézve a Starcraft világa kissé már elavult, kevés poligonszámú egységek, semmi bump mapping vagy tükröződő vízfelület. Kissé elnagyolt, de mégis hangulatos grafikája van, sőt akkoriban kiemelkedően szép volt. Zoomolni, kamerát forgatni sajnos nem lehet, ez csak az ezredfordulós RTS-ek kiváltásága, de ott sem mindegyiknél. A lényeg az, hogy aki manapság eme kultusszal játszik, az nem a vizuális megjelenítés miatt teszi.
Ide tartozik még az átvezető jelenetek felbukkanása. Ez a másik dolog, amiben a Blizzard profi munkát végzett. A filmbejátszások hihetetlenül változatosak, gyönyörűen néznek ki, és tényleg azt az élményt adják, mintha egy moziban egy remekre szabott filmet néznénk. Sajnos kevés van belőle, vagy csak én nem tudtam betelni vele, de az biztos, hogy a játék még mai szemmel nézve is a játszható grafikai megjelenítés kategóriájában domborít, igencsak széles mellkassal.
A harmadik dolog a játéktér. A szokásos funkciók találhatóak meg rajta: parancspanel, animált karakterfej, minitérkép, és a játékterület. A panel a megszokott dolgokat tartalmazza: épületek, egységek, fejlesztések ikonjai, információs ablak, támadás, megállj és egyéb parancsok. Ez akkoriban újító erejű volt, manapság klisé. Nagyon nem is emelnék ki semmit, kivéve az animált kobakot. Sok animációt ugyan nem láthatunk (sőt, borzasztó keveset), de néha egész vicces fejeket vág a kiválasztott figura, amin azért el-el lehet mosolyodni.
A fülünknek is kell néha egy kis kényeztetés
Egy dolgot már az elején leszögezhetünk: az audioanyagba nem lehet belekötni. Profin kivitelezett egységhangok, környezetzajok, épületzörejek. Az átvezető videókban és a küldetésfelvezető képernyőn megszólaló hangokra egy panaszunk sem lehet: tökéletes szinkronmunka. Az már csak hab a tortán, hogy az effektek megfelelő basszussal vannak ellátva, valamint az egységek beszólásai néhol irtó viccesek. Egy szimpla marine katonára többször ráklikkelve olyan mondatokat csalhatunk ki a szerencsétlenből, hogy néhány másodperc múlva azon kapjuk magunkat, hogy a szék lábát markoljuk a földön fetrengve. Pazar!
Ide veled, második rész!
Cikkem végéhez érve mindenkinek csakis ajánlani tudom ezt a programot. Vannak ugyan hibái, és már nem nevezhető mai darabnak, de a maga nemében igazi kultusz a stratégiák megszállottjainak. Ma már olcsón is megvehető a boltokban, így aki teheti, mindenképpen biztosítson a polcán helyet, és legalább egyszer játssza végig, mert én mondom, hogy ez bizony megéri! Időközben már bejelentették a második részt, amely sztorijában kicsit hosszabb lesz az így sem kurta első résznél – de ez már egy másik cikk tárgya…
