Azok a boldog ’90-es évek...

Jól tudom, hogy a fent leírt aranyköpést a ’80-as évekkel kapcsolatban szokás használni, lévén a korszak hazai viszonylatban is rögtön könnyes nosztalgiát ébreszt az emberben, amit jelenleg, a retro párás, sokszor túlságosan részrehajló szemüvegén keresztül csak még jobbnak, örömtelibbnek és idillibbnek látunk, de ha az összképet, és főleg a videojátékipar akkori berendezkedését nézzük, akkor a ’90-es évtized sem panaszkodhat. A komplett történelmi áttekintőtől most megkímélnélek titeket, annál is inkább, mert ezúttal csupán egyetlen nagyszabású franchise-ra érdemes ráirányítani a retrospektív-reflektort: napokra vagyunk ugyanis a Marvel vs. Capcom Fighting Collection: Arcade Classics megjelenésétől, amely egy csokorba gyűjti a japán játékkiadó összes fontosabb címét a fent tárgyalt érából.

A PC-re, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre pozícionált kollekció (az Xbox One-verzióra még várni kell, valamikor 2025-ben érkezik) a régi motorosok egyik nagy álmát hivatott valóra váltani, bővebben, hogy ezek a ma már méltán kultstátusznak örvendő stuffok végre modern konzolokon, némileg felújított formában is elérhetőek legyenek. Egyúttal a csomag valószínűleg a Z-generáció gamereit is homlokráncolásra készteti, akinek eddig halványlila gőzük sem volt arról, hogy annak idején a Marvel meglépett egy merészet, és lepaktált a japán Capcommal. Merthogy a törzsgyökeres amerikai képregénykiadó manapság már a bátortalan biztonsági játékairól, nem a vakmerő húzásairól ismert – dehát ilyenek voltak ezek a ’90-es évek. Akkoriban még nagyon más szelek fújtak.

Miután a kilencedik művészeti ág végleg felnőtt és megkomolyodott az olyan óriási hatású műveknek köszönhetően, mint a Kraven utolsó vadászata, A sötét lovag visszatér, a Watchmen és A gyilkos tréfa, a következő évtized már a túlzásokról, az egymásra pakolt egyre nagyobb tétekről, és a durvábbnál durvább cápaugrásokról szólt. A füzetek még látványosabbak, még izgalmasabbak és még epikusabbak lettek, aztán a Marvelt is megcsapta a videojátékok egyre növekvő népszerűsége, amelynek következtében a kiadó többek közt partnerségre lépett a japán illetőségű Capcommal, és ahogy mondani szokás, a többi már történelem. Ugyan nem mindegyik Marvel-cím aratott osztatlan sikert, sőt, egy idő után már inkább mennyiségre koncentráltak a minőség helyett, a Capcom által kiadott cuccok mindmáig gyöngyszemeknek számítanak a tárgyalt éra felhozatalában. Ezeket a játékokat hozza most vissza a köztudatba a Fighting Collection, no de ne siessünk ennyire előre a végső verdikthez, előbb nézzük csak szépen sorjában, hogy pontosan milyen klasszikusokkal találkozhatunk a gyűjteményben.

The Punisher (1993)

Az első játékot úgy hiszem, egy old school gamernek sem kell bemutatni, több mint 30 esztendővel a megjelenése után is a köztudatban van, noha annak idején a kedvező kritikák ellenére sem ért el kiemelkedő kereskedelmi sikereket. Ebben a ketten is játszható beat ’em upban az önbíráskodó Frank Castle, alias a Megtorló bőrébe bújva gyilkolhatjuk halomra a rosszfiúkat, a szintek végén legyőzendő bossokat, majd pedig New York maffiavezérét, Kingpint (a másik főszereplő a SHIELD igazgatója, Nick Fury), ami korának egyik legvéresebb, legbrutálisabb verekedős játékának számított a Mortal Kombat mellett. Ugyan az alap arcade-verzió után megjelent Sega Genesis-változat rengeteg savat kapott, a gyenge grafika és az erőszakos jelenetek cenzúrázásra miatt, a gyűjteményben szerencsére az előbbit portolták át. Ezzel a címmel vette kezdetét a Marvel Comics és a Capcom közti együttműködés, amelyből aztán kivirágzott a Marvel vs. Capcom-sorozat – mindez persze nem ok nélkül alakult így, a The Punisherrel a kiadó rendesen megszolgálta a képregényóriás bizalmát. A PS4-es port is hasonlóan remek, szépen, zökkenőmentesen fut, természetesen a ma már alap dolognak számító trófeákkal megtámogatva (persze ezzel a tulajdonsággal a csomag összes többi játéka is rendelkezik, kivétel nélkül), bár hozzá kell tenni, a stuff, ha elég ügyesek vagyunk, nagyjából másfél-két óra alatt könnyűszerrel végigjátszható.

X-Men: Children of the Atom (1994)

A Fatal Attractions című X-Men képregényt feldolgozó Children of the Atom már keményebb dió, már ami a kihívást és a nehézséget illeti. A bunyós játék, amelyben összesen 13 karakter feszülhet egymásnak (Akuma, Colossus, Cyclops, Iceman, Omega Red, Psylocke, Sentinel, Silver Samurai, Spiral, Storm, Wolverine, illetve Juggernaut és Magneto – utóbbi kettő ebben a kollekcióban válik először játszhatóvá), olyan korábbi Capcom-címekre hajazó stílusban, mint a Super Street Fighter II Turbo és a Darkstalkers. Komplexebb mozdulatok, hosszabbra nyúló kombórendszer, levegőben is végrehajtható ütések-rúgások, többszintes küzdőtér, gyors tempó – lényegében már itt előrevetítették, mit fogunk majd kapni az X-Men vs. Street Fighterben, ami a Children of Atomhoz képest sima fáklyásmenet, de voltaképp a Fighting Collectionben található összes többi játék is az. Akiknek anno volt szerencséjük ehhez a klasszikushoz, azok most „jót” nosztalgiázhatnak a szívós ellenfeleken, a nehezen fogyatkozó életcsíkon (hiába püfölöd ezerrel az ellent hosszú percekig, alig veszít életet, de ha őr rádvág egy nagyot, szinte a felére csökken le az saját csíkod), fun fact, hogy a meccseket automatikusan is le lehet játszani, de könnyűszerrel előfordulhat, hogy a gép már rögtön az első küzdelemben veszít.

Marvel Super Heroes (1995)

Bár a Children of the Atom és eközött a játék között csupán egy esztendő telt el, a Marvel Super Heroes szép ugrást jelentett a szellemi elődjéhez képest. Az X-Men csapattagjai közt új Marvel-karakterek is megjelentek, és a Fighting Collectionben már a Daystalkersből ismerős Anita, valamint Doctor Doom és Thanos is elérhető. Egyébként a játék szép felhozatalt tudhat magáénak, Blackheart, Captain America, Hulk, Iron Man, Juggernaut, Magneto, Psylocke, Shuma-Gorath, Spider-Man és Wolverine is választható harcos, a sztori koncepciója, valamint stílusa a népszerű crossover, a The Infinity Gauntlet körül forog, amt aztán a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Végjátékban az MCU is feldolgozott. Mi több, a Marvel Super Heroesban a Végtelen Köveket is meg lehet szerezni az árkád módban legyőzött ellenfelektől, a versus módban pedig bizonyos feltételek teljesítésével. Ezek a kövek aztán különböző előnyökhöz juttatnak minket, mint például a nagyobb sebzés vagy a hatásosabb védekezés, egyéb speciális képességek használatával karöltve.

X-Men vs. Street Fighter (1996)

Ez a játék tulajdonképpen a Children of the Atom és a Marvel Super Heroes spirituális folytatása. Számos elem visszaközön benne az előző két címből, emellett a tag team-alapú harccal a Street Fighter-sorozat stílusára is hajaz. Egyszerre két karakterrel verekedhetjük végig magunkat az ellenfelek egész garmadáján, és a meccsek során bármikor váltogathatunk köztük. A Marvel-univerzumból Cyclops, Gambit, Juggernaut, Magneto, Rogue, Sabretooth, Storm és Wolverine, a Street Fighterből Akuma, Cammy, Charlie Nash, Chun-Li, Dhalsim, Ken Masters, M. Bison, Ryu és Zangief ugrik be. Visszatér a Super Jump, illetve az Aerial Rave nevű mozdulat, megjelenik a Hyper Combo Gauge-csík, amely a végrehajtott mozdulatok és a sebzések alkalmával telik meg, amit aztán a speciális technikák végrehajtásának céljából használhatunk.

Marvel Super Heroes vs. Street Fighter (1997)

Eme game legfontosabb újítása a Variable Assist, amelynek segítségével előhívhatunk egy képernyőn kívüli karaktert, aki aztán egy durva támadással támogat minket a győzelemben. Ez a feature annyira bevált, hogy a sorozat későbbi részeiben is vissza-visszatérő elem lett, még ha más formában is. Ezt egyébként bőven lesz alkalmunk hasznosítani, ugyanis a Marvel Super Heroes vs. Street Fighter az előbbi játékhoz hasonlóan összesen 17 harcost sorakoztat fel. Amíg a Marvelből Armor Spider-Man, Blackheart, Captain America, Cyclops, Hulk, Mephisto, Omega Red, Shuma-Gorath, Spider-Man, U.S. Agent és Wolverine, addig a Street Fighter világából Akuma, Chun-Li, Dan Hibiki, Dark Sakura, Dhalsim, Ken Masters, M. Bison, Mech-Zangief, Ryu, Sakura Kasugano, Shadow és Zangief csatlakozik be, de a gyűjteményben Cyber-Akuma és Norimaro is játszható karakter lett. Szükség is lesz rájuk, mivel a sub-boss az X-Men egyik ősellensége, a hatalmas Apocalypse, a boss pedig Cyber-Akuma – aki esetleg nem tudná, az készüljön fel arra, hogy vért fog izzadni.

Marvel vs. Capcom: Clash of Super Heroes (1998)

A Clash of Super Heroes pepitában szinte ugyanazt nyújtja, mint az előző cím, ám nem véletlen, hogy ez a játék is helyet kapott a kollekcióban. A fejlesztők a Variable Assist funkciót a Guest Character/Special Partner nevű szisztémára cserélték, amely annyiban különbözik elődjétől, hogy a vendégszereplők véletlenszerűen kerülnek kiosztásra a karakterválasztáskor, és meccsenként csak néhányszor lehet őket előhívni. A Duo Team Attack során mindkét harcos egyszerre támadhatja meg az ellenfelet, illetve a Hyper Combo Gauge-et immáron korlátlanul lehet használni. És ami az előbb említett partnereket illeti: összesen 20 van belőlük, és már nem csak a Marvel és a Street Fighter, hanem a Capcom többi játékából is láthatunk bőven karaktereket, például Michelle Heartot a Legendary Wingsből, Saki Omokane-t a Quiz Nanairo Dreamsből vagy Lou-t a Three Wondersből. A fő-boss az X-Menből ismerős Onslaught, aki természetesen nem lesz könnyű menet.

Marvel vs. Capcom 2: New Age of Heroes (2000)

Ez volt az első rész a sorozatban, ami 2.5D-s grafikával operált, és a konszenzus szerint messze a franchise legjobb darabja. A gameplay, a látványvilág és a karakterek (összesen 56!) egyöntetű elismerésre találtak, megjelenése óta betonbiztos helyet élvez minden idők legzseniálisabb verekedős játékai között – valószínűleg a Capcom is realizálta ezt, a Marvel-licenc elvesztése miatt ezután jó 10 évig pihentették a szériát. Egyszerűen szinte minden megtalálható benne, ami a korábbi epizódokban, csak jobb és profibb formában – persze a számos újítás mellett. Lehetne méltatni napestig, de ehelyett inkább tapasztaljátok meg saját kézből – már ha eddig még nem tettétek.

Ezek után azt hiszem, felesleges bővebben kitérni arra, hogy a gyűjtemény megéri-e a pénzt és az időt. Egyértelműen igen a válasz: a Capcom nagyszerű játékokat válogatott össze, ráadásul megfelelő hozzáértéssel és tisztelettel újította fel ezeket a címeket, ami valljuk be, manapság sajnos kifejezetten ritka. És a gyűjteményben megtalálható extrákról még nem is beszéltünk! A kollekció a korábbi Capcom Fighting Collectionhöz hasonlóan támogatja az online többjátékos módot, a Casual, a Ranked és a Tournament meccsekkel, valamint tréning mód és gyors mentési funkció is van hozzá, a küzdelmeket a gép is lejátszhatja helyettünk, illetve gyönyörködhetünk a rengeteg koncepciós rajzban, feljegyzéseket olvashatunk a fejlesztésekről, és külön meghallgatjuk a játékok teljes zenei anyagát.

A Marvel vs. Capcom Fighting Collection kötelező darab a műfaj kedvelőinek, a sorozat ismerő gamereknek és a laikusoknak egyaránt. Amíg előbbiek megmártózhatnak a nosztalgiában, addig utóbbiak képet kaphatnak arról, hogyan is ment ez annak idején, és a gyűjtemény garantálja, hogy ez a történelemlecke az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb élménye legyen. A Capcom megérdemli a vállveregetést: mert noha messze földön hírhedtek a pénzéhségükről, azonban azzal nem vádolhatjuk őket, hogy ne törődnének a rajongókkal. A nyereségvágy ezúttal is egybevágott a fanok igényeivel: leraktak egy olyan kollekciót, ami szám szerint 7 zseniális címet foglal magában, és ami maximálisan meglátszik a teljes odaadás és a precíz szakértelem. Jelen esetben ennél többet kívánni sem lehetne.