Az emberiség jelenleg egyetlen bolygóhoz van kötve, de mi lenne, ha egy áttörésnek köszönhetően kirajzanánk a világűrbe? Nemzetállamok, vagy nagyvállalatok felügyelnék az univerzum meghódításának folyamatát? A haszonszerzés reménye vagy inkább egy ideológia vezérelné a döntéshozókat? Az Imagine Earth szerint a kolonizációs folyamatokat nagyvállalatok finanszírozzák a nem is oly távoli jövőben, és narratívája nagy hangsúlyt helyez a klímaváltozásra, az ember terjeszkedésének környezeti hatásaira – mindezt pedig egy építkezős-menedzselős játék köntösébe bújtatva kapjuk készhez.
Háromszögelés
A kampány során bolygók egész során kell majd átrágnunk magunkat, eleinte csak megismerkedünk az alapvető koncepciókkal, majd mielőtt észbe kaphatnánk, igen hamar mélyvízben (mélyűrben?) találjuk magunkat. A lényeg minden alkalommal nagyjából ugyanaz: népességünk létszámának feltornászása, melyhez elengedhetetlen a változatos étrend és többféle fogyasztási cikk biztosítása adózó lakosságunk számára. Persze csak akkor van minden, ha áram is van: itt is érdemes több lábon állni, ha megtehetjük, már csak környezetvédelmi szempontok miatt is. Ez utóbbi állapotát az üvegházhatású gázok kibocsájtásában mérik, a gyakorlatban pedig a felmelegedés hatására az elsivatagosodástól kezdve a tomboló viharokig különféle kellemetlenségekkel kell szembenéznünk, ha pirosba billen a számláló.
A fenntartható fejlődés rögös útján az első komolyabb fejfájást a rendelkezésre álló hely szűkössége jelenti, melyet nem enyhít a tény, hogy a környezetbarát technológiák sem a leghatékonyabbak. Egy szénerőmű jelentősen több energiát termel, mint egy tengerparti szélturbina, de a fentebb vázoltak miatt hosszútávon nem valószínű, hogy kifizetődő a kontinenseinket a legszennyezőbb megoldással teleszórni. Tovább nehezíti a feladatot, hogy az egyes épületek között van, amelyik kifejezetten kedveli egy bizonyos nyersanyag vagy egy másik létesítmény közelségét; míg mások negatívan befolyásolják egymás vagy egyikük termelésének a hatékonyságát, ha szomszédságba kerülnek. Ezt ugyan a játék lehelyezéskor számszerűen ki is írja, plusz a jó mezőket előzékenyen meg is jelöli, de előre nem tervezhet helyettünk, ami a háromszögekre osztott pályán bizony nem lesz egyszerű feladvány.
Az meg már csak hab a tortán, hogy ugyan az egyes épületekre pluszban felhúzható különféle fejlesztéseket véglegesen megnyitjuk a kampány alatt, magukat az épületeket minden körben „licencelni” kell, aminek a feltétele kolóniánk összértékének növelése. Magyarán, a szamárlétrát minden esetben, ugyanúgy meg kell mászni, bár a lépcsőfokok összeállítása csak rajtunk áll. No és hogy ne csak az elemekkel kelljen megküzdenünk, konkurens fajokkal, cégekkel, riválisokkal is osztoznunk kell, akik nemcsak a helyet, hanem a szűkös szén-dioxid kvótát is elszipkázzák előlünk. Velük vérmérsékletüktől függően kereskedni is lehet, már ha kellőképpen összehaverkodunk, de olykor csak a cégük felvásárlása vagy a fegyverek szava vihet dűlőre egy-egy vitás kérdést.
Ugyan a kampány sztoriját a legjobb szívvel sem nevezhetjük forradalminak, szerves módon vezeti fel a pályákat és az újabbnál újabb kihívásokat. A szereplőket a történethez hasonlóan klisékből ollózták össze, a téma középpontjában pedig a klímaváltozás, a környezetvédelem, a véges erőforrások felélésének kérdései állnak. Ezzel a fajta ágendával személy szerint nincs problémám, plusz a játékmechanikákba is beépítésre került, de csupán felszínesen érintjük a kérdéskört. Ezen nem segít, hogy egy komplett olajkatasztrófa feltakarítása is csak pár kattintásba (na jó, meg sok pénzünkbe) kerül.
Ami már egy fokkal komolyabb probléma, hogy a különböző épületek és a tájat borító megannyi elem között könnyű elveszni. A többnyire madártávlati perspektívánkból szinte alig lehet megkülönböztetni egyik gyárat a másiktól, fejlettségi szintjüket jelölő számaik miatt egyedül a lakóépületek azonosíthatóak könnyen. A másik gond, hogy a különböző nyersanyagokat ugyan megtermeljük, de semmi befolyásunk nincsen arra, hogy melyikből mennyit élhet fel a jónép, ami egyes küldetések teljesítésénél jelenthet komoly gondot.
Az űr a legvégső határ
Kisebb problémái ellenére az Imagine Earth kifejezetten élvezetes és szórakoztató játék, a narratíva felszínessége és a kusza városkép korántsem olyan gondok, amikkel ne lehetne együtt élni, a menedzsment rész gyengesége már sokkal jobban bosszantott. A Serious Bros. első, az Early Access poklát is megjárt játékának 2014 óta tartó fejlesztése egy „cseppet” hosszabbra nyúlt az átlagnál, de végeredményben abszolút nincs miért szégyenkeznie. Reméljük, hogy megérte ennyi ideig kalapálni, és az ez idő alatt szerzett tapasztalatból, második nekifutásra, feleennyi idő alatt, egy legalább ennyire jó játékot kapunk majd a csapattól.
